29 °C Budapest

Bevallotta: ebből éli fényűző életét Berki Krisztián

2017. szeptember 17. 17:45

Sokrétű üzleti tevékenységéről vallott Berki Krisztián. Ügynökség, fegyveres védelem, küzdősport-biznisz. Csak néhány dolog, amelyekből pénzt keres Berki Krisztián

Habár vagyonokat keres műsorvezetőként is; nem csak a képernyőnek köszönheti pénzügyi sikereit Berki Krisztián.

(...) üzletember nemcsak voltam, hanem vagyok is. A háttérben is tudatos munka és építkezés folyik

- mondta Berki a vasárnapi Borsnak. Hozzátette: "Köztudott, hogy a médiapiacon is dolgozom, immár hat éve. Silló István barátommal kreatív ügynökséget is viszünk, de biztonsági cégünk is van, ahol épp most tervezünk egy újítást Őze Balázs üzlettársunkkal. Vagyon- és személyvédelemmel foglalkozunk majd, sportlétesítmények és telephelyek őrzése, emellett pedig - az állami szerveken kívül egyedüliként Magyarországon - éles fegyveres kíséretetis vállalunk, ha a megrendelőnek arra van szüksége. Emellett hétvégén promoterként is debütáltam egy nemzetközi küzdősportgálán, ami teltházas rendezvény volt, úgyhogy nem unatkozom."

Érdemes több lábon állni

Ha mást nem is, azt mindenképp eltanulhatjuk Berki Krisztiántól, hogyan kell több lábon állnunk pénzügyeinket illetően. Nem csak vállalkozóként próbálhatunk persze szerencsét, pénzügyi befektetéseink esetében is hasonló utat kell követnünk.

Megtakarításaink esetében is alapvető fontosságú, hogy nem szabad minden pénzt egy lapra feltenni. Éppen ezért tanácsos pénzünket többféle befektetés között megosztanunk. Ilyenkor nagyobb esély van arra, hogy lesz olyan, amelyikkel nagyon jól járunk, és ez kárpótolhat, ha egy másik befektetésünk esetleg gyengébben teljesített. Bár ezzel a stratégiával csökkenthetjük a befektetésink egészére vetített kockázatot, ám ettől függetlenül az egyedi portfolió elemek kockázata ugyanúgy meghatározó lehet, ezért ha a magasabb kockázatú befektetéseket részesítjük előnyben, veszteségünk is keletkezhet.

Fontos tisztában lennünk azzal, hogy a különböző megtakarítási, befektetési termékek nem csak kamataikat, futamidejüket tekintve különböznek egymástól, hanem kockázatukban is.

Egy részvény például sokkal kockázatosabb, mint egy bankbetét, vagy kötvény: gyorsan változhat az árfolyama, különféle piaci hatások befolyásolhatják. A bankbetétek, egyéb rövid pénzpiaci befektetések és állampapírok hozama ezzel szemben stabilabb, kiszámíthatóbb. Ugyanakkor a részvény gyorsan nagy hozamot is produkálhat, míg mondjuk - a bankbetétek kamatai általában lehet, hogy sokáig nem változnak (és Magyarországon jelenleg rendkívül alacsonynak számítanak).

Ha többféle megtakarításban gondolkozunk, érdemes többféle terméket egyidejűleg használnunk: pl. bankbetétet, állampapírt, befektetési alapokat. A rövid futamidejű bankbetétnek és a pénzpiaci/likviditási alapoknak a jelenleg alacsony kamat ellenére mindig van helye egy tipikus konzervatív megtakarítási portfólióban a rövid futamidő és a könnyű hozzáférhetőség miatt, de melléjük érdemes lehet választani hosszabb befektetést, pl. állampapírt, vagy kötvényt, mivel így magasabb kamatot lehet elérni.

JÓL JÖNNE 3 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 3 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 63 632 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,39%), de nem sokkal marad el ettől a K&H Bank (THM 10,82%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Kisgyermekes családok számára például fontos egyrészt az, hogy generációkon átívelő megtakarítások mellett olyanokban is tartsák a pénzüket, amihez viszonylag könnyen hozzáférhetnek, mégis értelmezhető hozamot jelentenek. Számukra például optimális lehet, ha Start-számlán fektetik be pénzük egy részét, vagy gyermekeinek lakástakarék-pénztárban tesznek félre. Ugyanakkor különféle alapokba (például ingatlanalapba) is fektethetnek - ezek már a lakossági megtakarítók számára is könnyen elérhetőek, jellemzőjük, hogy kockázatuk mérsékelt, kiszámítható, magas hozamot jelentenek középtávon (2-3 év), és akár kis összeggel is elérhetőek.

Némileg más a helyzet egy olyan családnál, ahol nagyobbak a gyerekek: itt a középkorú szülőknek égetően fontos a nyugdíj-előtakarékosság, de azzal is számolniuk kell, hogy a gyerekek hamarosan kirepülnek a családi fészekből, így részben az ő jövőjükre is gondolni kell. Így itt is a megtakarítás egyik lába lehet a lakástakarék, ugyanakkor a nyugdíj szempontjából optimális a nyugdíjbiztosítás, vagy a nyugdíj-előtakarékossági számla.

Ugyanakkor akár TBSZ-ben is gondolkozhatnak: a tartós befektetési számlánál három év után részlegesen, öt év után pedig teljesen adómentesen juthatnak a megtakarításuk hozamához. A pénzhez pedig akkor is könnyen hozzáférhetnek, ha hirtelen bajba kerülnek - igaz, a kamatok részleges elvesztése és a kamatadó megfizetése mellett. Ráadásul a számlán lévő megtakarítások örökölhetőek.

A fenti esetekkel szemben jellemzően más megtakarítási céljai vannak egy egyedülálló, dolgozó fiatalnak. Feltételezhetjük, hogy ő is ingatlanra gyűjt, de előrelátóan takarékoskodhat például autóra, vagy akár a családalapítással járó költségekre is. Neki ajánlható a fentebb már említett TBSZ, de akár állampapírban is tarthatja a pénzét.

Borítókép forrás: MTI

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
laskainelli  |  2026.06.02 21:31
Voltál már úgy, hogy pontosan tudtad, mire vágysz, mégsem mertél lépni? Napokig, hetekig, esetleg hó...
hrdoktor  |  2026.06.02 06:33
Az ételintolerancia hasonló tüneteket okozhat, mint az ételallergia, ezért az emberek gyakran összek...
legacykft  |  2026.05.22 19:14
Az elmúlt években nagyon sok vezetőt támogattunk abban, hogy a vezetői szerepükben minél inkább kite...
coachco  |  2026.05.05 20:26
Izgalmas téma az 1989-es rendszerváltás. Azért is, mert sokan a mostanit is annak reméljük. [...] B...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
NAPTÁR
Tovább
2026. június 8. hétfő
Medárd
24. hét
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?