15 °C Budapest

Kihagynád az esküvőt? Csúnya vége lehet, ha ezzel nem vagy tisztában

2017. július 28. 12:02

Ha élettársi kapcsolatban él jó, ha tisztában van azzal, hogy a törvény szerint az élettársak nem számítanak közeli hozzátartozónak, nem örökölnek a törvény alapján egymás után, és teljesen más vagyonjogi szabályok vonatkoznak rájuk, mint a házasokra. Íme néhány hasznos tipp, hogy elkerülje a jogi útvesztőket.

Egyre népszerűbbek az élettársi kapcsolatok, számuk jelentősen, 2011 óta 19 százalékkal nőtt. A KSH 2016 év végi adatai szerint a 2,7 millió magyar család csaknem 18 százaléka él élettársi kapcsolatban, az ilyen párkapcsolatok száma meghaladja a 483 ezret. Mindez nem véletlen, hiszen az élettársi kapcsolat nagy vonzereje, hogy egyszerű, nem kell hozzá papír, mert már azzal létrejön, hogy a felek közös háztartásban, érzelmi és gazdasági közösségben élnek.

A gond az, hogy a növekvő népszerűség ellenére a párok többsége nincs tisztában azzal, hogy az élettársi kapcsolatot a magyar jog nem ismeri el a házassággal egyenértékű intézménynek, még csak családjogi kapcsolatnak (azaz családnak) sem - figyelmeztet dr. Rák Viktor.

A Magyar Országos Közjegyzői Kamara jogi irodavezető-helyettese hangsúlyozta, hogy a törvény szerint az élettársak a házastársakkal szemben a törvény alapján nem örökölnek egymás után, és a vagyonjogi szabályozás is lényegesen eltér a házasságétól - például nem keletkezik úgynevezett élettársi közös vagyon a felek között. Az ismerethiány miatt sokan párjuk halála után - akár hónapokkal később, a hagyatéki tárgyaláson - döbbenek rá, hogy nem örökölnek a párjuk után, sőt az évekig közösen lakott lakáson még haszonélvezeti joguk sem keletkezik. Emellett, ha az élettársak nem kötnek élettársi vagyonjogi szerződést, egy esetleges szétváláskor vagy az egyik fél halálát követően akár évekig pereskedhetnek azon, hogy az ingatlanokból és ingóságokból ( pl. a számlán elhelyezett pénzből) mekkora rész illeti meg őket, illetve a törvényes örökösöket.

Aki szeretné elkerülni a kellemetlen meglepetéseket vagy a hosszas bírósági procedúrákat, annak mindenképpen érdemes időben ügyvédhez vagy közjegyzőhöz fordulnia. A közjegyző elkészíthet egy sor olyan dokumentumot, amellyel az együttélők saját maguk tudják szabályozni mindazt, amit a törvény a házasságtól eltérően vagy egyáltalán nem határoz meg. Például egymás javára végrendelkezhetnek, azaz gondoskodhatnak egymásról arra az esetre, ha bármelyikükkel történne valami. De élettársi vagyonjogi szerződést is készíttethetnek, amelyben tetszésük szerint rendezhetik vagyoni viszonyaikat, elkerülve azt, hogy adott esetben egy hosszas per során kelljen bizonyítaniuk, mi az övék és mi nem.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Dr. Rák Viktor szerint az élettársaknak célszerű, illetve sok esetben szükséges is közjegyzőnél élettársi nyilatkozatot tenniük, amely bizonyítékul szolgál arra, hogy a nyilatkozatnak az Élettársi Nyilatkozatok Nyilvántartásába való bejegyzésétől köztük élettársi kapcsolat áll fenn. Lehetőségük van az élettársaknak továbbá arra is, hogy közjegyzői okiratba foglaltan nyilatkozzanak arról, mióta élnek élettársi kapcsolatban. Számos esetben lehet szükség ugyanis az együttélést igazoló papírra:

  • párjuk elhalálozásakor,
  • bizonyos szociális juttatások és kedvezmények, például munkahelyi támogatás, szolgálati lakás vagy együtt élőknek járó egyes juttatások, illetve önkormányzattól lakbér-könnyítés igénylésekor,
  • lombik programban való részvétel esetén,
  • sőt még ahhoz is, hogy a kórházban kezelt párjuk állapotáról ők is felvilágosítást kapjanak, ne csak a közeli hozzátartozók.

Az élettársi kapcsolat fennállásának bizonyítására a felek kérhetik az élettársi nyilatkozat bejegyzését a Magyar Országos Közjegyzői Kamara által működtetett közhiteles Élettársi Nyilatkozatok Nyilvántartásába. A bejegyzés mindaddig közhitelesen tanúsítja az élettársi kapcsolat fennállását, amíg legalább az egyik élettárs nem tesz) az élettársi kapcsolat fenn nem állásáról szóló nyilatkozatot a közjegyző előtt.

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
hrdoktor  |  2024.04.18 06:25
Hazánkban körülbelül 3,5 millió ember küzd visszérbetegséggel, ami kezeletlenül lábszárfekélyhez, ak...
coachco  |  2024.04.16 16:42
Nekem a csend! A csendre való vágyakozás maga! [...] Bővebben!
perfekt  |  2024.04.10 14:41
Az utazási költségtérítési támogatásról a Kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi L...
laskainelli  |  2024.03.26 12:00
A házasság egy olyan szövetséget jelentene, amelynek mélysége biztonságot és figyelmet biztosít a fe...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem