Ideiglenes strand nyílhat jövő nyáron a Fertő tó magyar oldalán, ahol a tíz évvel korábbi terveknél 80 százalékkal kisebb beépítéssel számol a mostani fejlesztési koncepció
Az országosan kötelező 180 ezer forintos szakmunkás-bérminimumhoz képest januártól több tízezer forinttal magasabb garantált alapjövedelemhez, akár 240 ezer forinthoz juthatnak a vendéglátásban és a szállodaiparban dolgozók - írja a Magyar Idők.
2018 januárjától a vendéglátóiparban és a szálláshely-szolgáltatásban foglalkoztatott szakképzett munkavállalók akár a két évvel ezelőtt érvényes garantált bérminimum kétszeresét, vagyis több mint bruttó 240 ezer forintot is hazavihetnek majd. Az erről szóló ágazati kollektív szerződést az ősszel írhatják alá.
Erre a lépésre azért van szükség, mert az egyik legégetőbb kérdés ma a munkaerőpiaci helyzet, aminek a megoldása a következő húsz évben a legnagyobb kihívások közé tartozik a magyar gazdaság számára.
Nem vicc: havi félmillió forintot is hazavisznek ezek a magyar diákok, itt a titok, hogyan csinálják
Tanév közben a diákok jellemzően 15–20 óra diákmunkát szoktak vállalni, azonban vannak olyan diákok, akiknek az élethelyzete lehetővé teszi, hogy teljes munkaidőben dolgozzanak.
Döbbenetes bérszakadék Magyarországon: ami a fővárosban átlagbér, az egyik megyében már csúcsfizetés
A kereseti statisztikákban gyakran találkozunk az átlagbérrel, ezt azonban a kiugróan magas fizetések könnyen felfelé húzhatják.
Mesés álommeló vár a magyarokra ebben a luxushotelben: még bőven vannak helyek, tapasztalat sem kell
A kanadai Sziklás-hegységnél kínál munkalehetőségeket a 2027-es nyári szezonra a Fairmont Chateau Lake Louise.
-
Nem kell többé számolgatni az INTERSPAR-okban és több mint 200 SPAR áruházban: maximális spórolás a JOKER kuponnal (x)
Nem kell többé azon gondolkodnod, melyik termékre érdemes felhasználnod a JOKER kupont!
-
Végre kristálygömb nélkül is tudhatod, mennyit fog érni az autód 4 év múlva (x)
Alacsony havidíjak és 4 év után is garantált visszavásárlási ár egy különleges programban.






