Sokan százezer forintnál is többet bukhatnak: 10 napjuk maradt a Szép-kártyásoknak

2017. május 20. 11:30

Hajráznak májusban az OTP SZÉP kártyások, hiszen naponta átlagosan mintegy 30 millió forintnyi juttatást költenek lejáró egyenlegükből. Sokan még így is az utolsó pillanatra hagyták juttatásaik felhasználását, több mint 2200 kártyabirtokosnak maradt még 100 000 forintnál is több a plasztikján.

Az OTP SZÉP kártyabirtokosoknak alig két hetük maradt arra, hogy felhasználják 1,9 milliárd forintnyi lejáró juttatásaikat. Ezt az összeget még 2015-ben folyósították a munkáltatók a SZÉP kártyákra. Az idén május 31-i határidőig fel nem használt forintokat azonban, az előírások szerint, a kibocsátó vissza fogja utalni a munkáltatók számára. Jó hír, hogy az OTP SZÉP kártyabirtokosok a hónap végén lejáró juttatásaik több mint 97 százalékát már felhasználták. Ez azt is jelenti, hogy az OTP SZÉP kártya csak a 2015-ös feltöltéseknek köszönhetően már több mint 67 milliárd forinttal járult hozzá a hazai turizmus és vendéglátás élénkítéséhez.

Vargáné Jandrasits Ildikó, az OTP Bank Cafeteria üzletágvezetője az eddigi tapasztalatokról nyilatkozott: "Az elmúlt két évben azt tapasztaltuk, hogy sokan egy késői, májusi kikapcsolódásra tartogatták lejáró juttatásaik felhasználását, ez jellemzően a pünkösdi hosszú hétvége volt. Az idei évben a pünkösdi időszak már júniusra esik, így ez a lehetőség idén nem áll a kártyabirtokosok rendelkezésére. Jó tudni, hogy, akinek nincs lehetősége a következő két hétben hosszabb pihenőre menni, az akár nyári vakációjának szállását is előre lefoglalhatja az OTP SZÉP kártyás juttatásainak terhére".

A legnagyobb kártyakibocsátó, az OTP Bank tapasztalatai szerint a lakosság körében továbbra is a vendéglátás alszámla a legnépszerűbb, hiszen erre kérték a munkáltatóiktól a feltöltések több mint kétharmadát. Az elmúlt két év költési adatait vizsgálva, ezt a zsebet használják leggyakrabban az OTP SZÉP kártyabirtokosok. Ezt a megállapítást jól szemlélteti, hogy a vendéglátás alszámlán található lejáró juttatások több mint 98 százalékát már fel is használták.

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
legacykft  |  2026.04.08 14:55
Egyre több olyan szakemberrel találkozunk, akik csoportokkal dolgoznak, legyen szó önismereti folyam...
hrdoktor  |  2026.03.24 15:00
A menopauza beköszönte sokféle testi panasszal járhat, ezek közül az egyik leggyakoribb az alvás min...
laskainelli  |  2026.01.18 19:19
Van az a reggel, amikor arra ébredsz, hogy már megint vele álmodtál. Pedig már napok, hetek teltek e...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
vezetoi-coaching  |  2025.11.06 13:37
Guys, plagizáltam… már ez is baj, de pláne, hogy nem is tudom, hogy történt… Oltári gáz. Ezt a damag...
NAPTÁR
Tovább
2026. április 10. péntek
Zsolt
15. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. április 9. 20:58