A szakértő szerint a nyaralók már sokkal inkább második otthonnak számítanak, mint olyan ingatlannak, amiben évente legfeljebb 2-3 hetet töltünk.
2030-ra jelentősen, akár 30 ezerrel is növekednie kell a Magyarországon évente született gyermekek számának a mostani 93 ezerről - ismertette a kormány célkitűzését Lázár János miniszter csütörtöki sajtótájékoztatóján, Budapesten. A súlyos balatoni munkaerőhiány is szóba került a 88. kormányinfón.
- Ennek érdekében Orbán Viktor kormányfő a napokban intézkedéssorozatot jelent be - közölte a Miniszterelnökség vezetője, aki a várható lépések közé sorolta az édesanyák, a családok és a gyermekek támogatására vonatkozó új rendelkezéseket, illetve a régiek kiegészítését. Hangsúlyozta: támogatni kell a családokat a gyermekvállalásban, és a kormány szerint még vannak olyan segítségek, amelyeket nem biztosítanak például a második, harmadik gyermeket tervező családoknak.
- Tájékoztatott továbbá arról, hogy a kormány meghallgatott egy beszámolót az élelmiszerek áfacsökkentéséről, amely alapján az látszik, hogy a csökkentésnek voltak pozitív hatásai, mindenki jól járt az intézkedésekkel.
- Döntöttek arról, hogy Kárpátalján az egészségügyi, oktatási, szociális és kulturális területen dolgozóknak juttatott magyar állami bérkiegészítéseket megemelik - közölte, hozzátéve: a magyar állam nagy mértékben hozzájárul Kárpátalja működtetéséhez.
- Kérdésre megerősítette: a fővárosban a budai oldalon 100-120 milliárd forintból egy ezerágyas szuperkórházat létesítenek, emellett pedig a meglévő kórházakat is százmilliárdos nagyságrendben fejlesztik a következő években, ennek első elemei már szerepelnek a következő évi költségvetésben.
- Szintén kérdésre helyesnek nevezte, hogy a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) több mint 637 milliárd forint követelésről mondott le tavaly. Úgy fogalmazott: a behajthatatlan követeléseket el kell felejteni, és a bevételeket kell növelni, erre kell helyezni a hangsúlyt.
A szállodaszövetség által javasolt kötelező borravalót firtató felvetésre azt felelte: a kezdeményezést a turisztikai ügynökség mérlegeli, de szerinte nem biztos, hogy a kötelező szervizdíj, amelynek nincs hagyománya Magyarországon, minden vendéglátósnak jó lenne.
Kifejtette ezzel kapcsolatban: a Balatonnál az egyik legnagyobb szezon várható az idén, a mutatkozó munkaerőhiányra pedig megoldás lehet az éttermi szolgáltatások áfájának csökkentése, amely fedezetet biztosíthat béremelésre. Megjegyezte: a Balatonnál megemelik a rendőrség létszámát, a hatóság nagy erőkkel készül a szezonra.
#karrier
#Balaton
#áfacsökkentés
#munkaerő
#szervizdíj
#szuperkórház
#kormányinfo
#lázár jános
#szállodaszövetség
NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
hrdoktor | 2026.09.03 07:56
A rendszeres fizikai aktivitás nemcsak az állóképességünknek tesz jót: a szív- és érrendszer egészsé...
coachco | 2026.08.24 21:54
Nem hiszem, hogy Táncsics találhatott volna magának jobb feleséget Teréznél.
[...] Bővebben!
laskainelli | 2026.08.16 17:01
Amikor valaki folyamatosan azt kapja a társától, hogy nem elég jó, amit csinál, ő maga sem elég érté...
legacykft | 2026.08.14 14:05
Amikor egy hete a Spiráldinamikáról írtam, azzal fejeztem be a cikket, hogy számomra ez a modell nem...
kovacstunde | 2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
NAPTÁR
Tovább
2026. szeptember 3. csütörtök
Hilda
36. hét
Ajánlatunk
-
Jubileum és új ritmus: érkezik a 35. Budapest Borfesztivál (x)
Új ritmusban és amerikai különlegességekkel várja a vendégeket a Budavári Palotában a Budapest Borfesztivál szeptember 9–12. között.
-
Az új iCAUR V27: klasszikus karakter, modern elektromos hajtás és szabadság, hogy bárhová elindulhassunk (x)
Az iCAUR V27 új megközelítést kínál az elektrifikált SUV-k világában.
HRCENTRUM legolvasottabb
2
3
4
KONFERENCIA
Tovább
EZT OLVASTAD MÁR?

Pénzcentrum | 2026. szeptember 3. 22:21

Pénzcentrum | 2026. szeptember 3. 20:59

Agrárszektor | 2026. szeptember 3. 20:28




