Örülsz, hogy nem kell dolgozni nagypénteken? Így kell majd bepótolnod a munkát

2017. március 25. 12:02

Több cég, elsősorban a termelői szektorban berendelné nagyszombatra a munkavállalókat a nagypénteki munkaszüneti nap ellensúlyozására - értesült a Magyar Idők.


A kereskedelemben, valamint a vendéglátásban nem jellemző a nagyszombaton végzett munka, mivel az üzletek hagyományosan nyitva tartanak a szombati napokon, beleértve a húsvét előtti napot is. A lépést a munka törvénykönyve nem tiltja, egyes munkaadói és munkavállalói szervezetek azonban elítélik a szándékot.

Palkovics Imre, a Munkástanácsok elnöke felháborítónak nevezte, hogy ilyenben gondolkozzanak a vállalkozások, bár a munka törvénykönyve szerint, ahol a munkaidő egyhetes keretben van megállapítva, nincs jogi akadálya berendelni a munkavállalókat. Ráadásul egy korábbi módosítás miatt még pótlékot sem kell adni a dolgozóknak. Palkovics szerint elfogadhatatlan, gyalázatos lépés lenne, ha a beosztottakat nagyszombati munkavégzéssel büntetnék a vállalatok.

Elfogadhatatlan és inkorrekt lépésnek tartja a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ), hogy a dolgozók igyák meg a levét a kormány döntésének, habár a VOSZ korábban tiltakozott az újabb pihenőnap bevezetése ellen - mondta a lapnak Dávid Ferenc, a szövetség főtitkára. Úgy véli, sem gazdaságilag, sem versenyképességi szempontból nem volt jó lépés a nagypéntek pihenőnappá tétele, ugyanakkor tisztességtelen és modortalan lépés lenne ezt másnap elvenni a munkavállalóktól, megfosztva ezáltal őket a négynapos ünnepi hétvégétől. Hozzátette, a VOSZ-nak nincs tudomása ilyen lépésekről, ezért várhatóan nem fordul elő nagy számban.

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
coachco  |  2026.10.07 22:03
Csapvizet isztok? Miért? Miért nem? [...] Bővebben!
laskainelli  |  2026.09.17 11:30
Nagy kérdés, hogy a legfontosabb döntéseidben valóban a felnőtt, tudatos éned választ, vagy csupán e...
hrdoktor  |  2026.09.11 09:22
Úgy érzi, mára semmi nem maradt a nyaralás hozta feltöltődésből, kiégett, fáradt? Nincs egyedül, biz...
legacykft  |  2026.09.08 18:54
Két évvel ezelőtt kezdtem el a szociodráma csoportvezető-asszisztensi képzést. Szerettem volna valam...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. október 12. hétfő
Miksa
42. hét
Október 12.
Kolumbusz-nap
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?