13 °C Budapest

Már csak két hét van hátra: alig kérte valaki az adóbevallás postázását

2017. március 1. 14:01

Az eddigi adatok alapján 300 ezren kérték, hogy a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) küldje meg adóbevallási tervezetüket. A postázást már csak bő két hétig lehet kérni sms-ben, a NAV honlapján vagy telefonon.

A felkérés legnépszerűbb módja az sms, a kérelmek több mint fele így érkezett, 160 ezren kérték ebben a formában a postázást

 - mondta Tállai András, a Nemzetgazdasági Minisztérium parlamenti és adóügyekért felelős államtitkára. A NAV - a kifizetőtől, munkáltatótól érkezett adatszolgáltatás alapján - mindenkinek elkészíti az adóbevallási tervezetét.

A hivatal idén először ezeket az adatokat felhasználva mintegy 3,8 millió magánszemélynek készíti el az szja-bevallás tervezetét.

Ha a magánszemély ezt megismeri, választhat: vagy rászán öt percet, és személyesen nyit ügyfélkaput, ebben az esetben interneten megtekintheti a bevallását, vagy ha ragaszkodik a papírhoz, kérheti az adóhivataltól a postázást.

Mintegy 300 ezer kérelem érkezett eddig, az sms mellett népszerű még a NAV honlapján keresztüli elektronikus kérelem is, amelyből keddig 55 ezer érkezett. Azoknak, akiknek van ügyfélkapujuk, a NAV kérelmük ellenére sem postázza a bevallást, hiszen ők a lehető legegyszerűbb módon, online - akár okostelefonon is - egyetlen kattintással elérik tervezetüket. Erről azonnal értesíti ügyfeleit a hivatal, sms esetén pár órán belül válaszüzenetet küld. A keddi adatok alapján 265 ezer magánszemélynek postázza majd a bevallási tervezetét az adóhivatal.

Még pontosan 16 napig kérhető az adóhivatal által készített tervezet postázása sms-ben, a NAV honlapján, írásban vagy az ügyfélszolgálatokon.

Mivel a törvény által meghatározott határnap munkaszüneti napra, március 15-ére esik, ezért még egy napot nyernek az adózók, vagyis március 16-án is elküldhetik például az sms-t a NAV-hoz.

JÓL JÖNNE 10 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 10 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 210 218 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 9,97%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank (THM 10,22%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Azok, akik a felhívás ellenére a március 16-ai határidőt mégis lekésnék, ha május 20-a előtt a kormányablaknál vagy akár az adóhivatal ügyfélszolgálatán ügyfélkaput nyitnak, akkor otthonról kényelmesen és automatikusan elérik a bevallási tervezetüket. Lényeges, hogy mindenki nézze meg a tervezetet ügyfélkapun vagy a postán kapott formában, esetleg az ügyfélszolgálaton, mert az állampolgárok felelőssége, hogy jövedelmükről precíz bevallás készüljön, abból ne hiányozzék semmi. Azokról a jövedelmekről ugyanis, amelyekről nem érkezett adat év közben a NAV-hoz, az adózóknak maguknak kell számot adni, ezért van lehetőség a bevallási tervezet kiegészítésére.

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
legacykft  |  2026.02.16 13:36
A napokban egy nagyvállalatnál jártam. Versenypiacon működő, erősen teljesítményorientált szervezet,...
hrdoktor  |  2026.02.10 11:49
Előfordul, hogy nem is vagyunk megfázva, mégis el van dugulva az orrunk, alig kapunk levegőt – mi mi...
laskainelli  |  2026.01.18 19:19
Van az a reggel, amikor arra ébredsz, hogy már megint vele álmodtál. Pedig már napok, hetek teltek e...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
vezetoi-coaching  |  2025.11.06 13:37
Guys, plagizáltam… már ez is baj, de pláne, hogy nem is tudom, hogy történt… Oltári gáz. Ezt a damag...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. február 28. szombat
Elemér
9. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. február 28. 11:01
Jön a RETAIL DAY 2026!
A magyar kiskereskedelmi-szektor kilátásai: Túlélés után jöhet a teljes irányváltás?
Most nem