23 °C Budapest

Leleplezték a leggazdagabb családokat: nyilvános a mesés vagyon titka

2017. február 13. 11:25

A gazdagsághoz a pénzügyi tőke önmagában nagyon kevés. A világ egyik legjobb családi vagyon-szakártője elmondta, mire van szükség ahhoz, hogy egy család generációkon keresztül vagyonos legyen.

Négy összetevő kell a gazdagsághoz. Ezt egy olyan tudós jelentette ki, aki 25 évet töltött a Harvardon azzal, hogy gazdag családokat vizsgált, és segítette őket tanácsaival. Charlie Colliert megfigyelte a legsikeresebb szerkezeteket, stratégiákat és azokat az értékeket, amelyek meghatározzák a gazdag családokat.

1. Pénzügyi tőke

A hagyományos gondolkodás szerint a gazdagság egy számmal kezdődik, és azzal is ér véget, ami tartalmazza az összes pénzügyi eszközt. Igaz a mondás, hogy pénz csinál pénzt. A gazdag emberek szeretnék megvédeni a vagyonukat, építeni, és átörökíteni a családtagok számára. Többgenerációs célokat tűznek ki, adó-hatékony döntéseket és beruházásokat támogatnak. Gyarapítják a vagyonukat.

2. Emberi tőke

Ki más lenne a felelős a családi vagyonért, mint én! - ezzel a szemlélettel és felelősségérzettel gondolnak a vagyonukra a gazdag emberek. És itt jön be a képbe, hogy az emberi tőke óriási szerepet kap és értékké válik. A tartós családi vagyon és örökség szempontjából a család tagjai a legfontosabb tényezők. Az ő értékeik, karakterük, lelkiségük, szenvedélyük, álmaik és törekvéseik. Figyelniük kell a tehetséget, és be kell őket vonni a család pénzügyi kérdéseibe. Figyelik, milyen tevékenységnek van szüksége a legtöbb támogatásra.

Fontos, hogy folyamatosan építsék a humán tőkét. Látni kell, hogy lehet befektetni az oktatásba, hogy segítse a gyermekét abban, hogy kihozhassa magából a maximumot, vagy akár a gyerek vállalkozói ötleteit is támogatják. A sportolóknak is szükségük van folyamatos támogatásra és edzésekre, a gazdag emberek is hasonlóan segítik a gyermekeiket.

Collier szerint a cél, hogy olyan gyermekeket neveljenek, akik önállóak, vezetik a saját életüket, döntéseket hoznak, és közben aktívan részei a családnak. Plusz, hogy részt vesznek a nyílt és egyenrangú vitákban, ahol a családi célokat és intézkedéseket határozzák meg.

3. Szellemi tőke

A szellemi tőke olyan a gazdag családoknál, mint egy üzemeltetési kézikönyv. Hogyan tudják megoldani közösen a problémákat és a konfliktusokat? Beszélnek a felmerülő nehézségekről, és megpróbálnak felkészülni az elkerülhetetlen kihívásokra.

JÓL JÖNNE 2 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 42 386 forintos törlesztővel a Raiffeisen Bank nyújtja (THM 10,35%), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank (THM 11,29%-ot) és a MagNet Bank (THM 11.68%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Arra a következtetésre jutottam, hogy arra kell törekedni, a gyerekeket is felnőttként kezeljék a családban, mint egy társat"

- mondta Collier. Hozzátette, az is nagyon fontos, hogy megtanuljanak logikusan, gondolataik alapján döntéseket hozni, az érzelmi alapok helyett, úgy, mint az üzleti életben is. Erősítik magukban és egymásban, hogy a család minden tagja fontos, és közösen hozzák meg a döntéseiket. És megosztják egymással mindazt a tudást, ami szükség van ahhoz, hogy a gyerekek is felelős pénztulajdonosok legyenek majd, elsajátítsák az ehhez szükséges kompetenciákat és készségeket is.

4. Társadalmi tőke

Az egyéni és a családi érdekek mellett magas szinten foglalkoznak állampolgári kötelezettségeikkel. Időt, pénzt és szakértelmet nem sajnálva erősítik a közösségeket. Az igazi vagyonos családokban az önérdek mellett teret kap az is, hogy másokkal is foglalkozzanak. Fontos számukra a példamutatás, és jótékonykodások által erősítik a közösségi érzést, és másokat is arra biztatnak, inspirálnak, hogy adakozzanak. Például részvénytulajdont kapnak a dolgozók. Az is formálja a cég társadalmi tőkéjét, és ösztönzően hat.

A pénz tehát csak egy kis része a nagy egésznek. Ez a négyfajta tőke elengedhetetlen a jövő generáció tagjainak, ahhoz, hogy gazdag emberek lehessenek.

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
legacykft  |  2026.08.03 13:05
Ha rövid és könnyen emészthető írást keresel, akkor ebbe most ne kezdj bele! "The psychology of the...
laskainelli  |  2026.07.31 11:05
Az elengedés nem ott kezdődik, hogy elengeded. Hanem ott, hogy végre valami fontosabb lesz a számodr...
hrdoktor  |  2026.07.29 13:52
Sok tévhit kapcsolódik a vérnyomásproblémákhoz, sokan nem is veszik komolyan, amivel nagy veszélynek...
coachco  |  2026.05.05 20:26
Izgalmas téma az 1989-es rendszerváltás. Azért is, mert sokan a mostanit is annak reméljük. [...] B...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. augusztus 10. hétfő
Lőrinc
33. hét
Augusztus 10.
Lusta nap
EZT OLVASTAD MÁR?