25 °C Budapest

Mégsem lép ki Nagy-Britannia az EU-ból?

2016. november 4. 17:06

A brit felsőbíróság döntése értelmében a kormánynak a parlament elé kell vinnie az EU-ból való kilépés kérdését. A brit kormány csalódottságát fejezte ki a bejelentés kapcsán és várhatóan fellebbez a döntés ellen.

Fontos döntés

A parlament jóváhagyása szükséges ahhoz, hogy a kormány aktiválja a kilépést szabályozó 50. cikkelyt - döntött a felső bíróság csütörtökön és ezzel elutasította a brit kormány kilépését.

A kormány fellebbezni fog a Legfelső Bíróságon a döntéssel szemben, várhatóan december 5-8. között lesz az ezzel kapcsolatos meghallgatás. Azzal érvelt a kormányszóvivő, hogy tiszteletben kell tartaniuk a Brexitről szóló népszavazás eredményét, ezért nyújtják be a fellebbezést.

Korábban már beszámoltunk arról, hogy a brit kormány a kezdetektől fogva azt az álláspontot képviselte, hogy a cikkely aktiválása a miniszterelnök döntési jogkörébe tartozik. Ezt azonban többen is jogilag megtámadták azzal az érvvel, hogy Nagy-Britannia EU-tagságát törvény rögzíti, és ezt kormányzati döntéssel nem lehet felülírni.

Káosz is lehet belőle

A Portfolio elemzőinek véleménye szerint mennyiben a legfelső bíróság is hasonlóképpen dönt, rendkívül érdekes helyzet alakul ki, ugyanis a brit parlamenti képviselők többsége (nyári felmérések szerint 70%-a) várhatóan elutasítaná a brit kilépést. A Brexit-népszavazás utáni napokban ugyan felmerült lehetőségként, hogy a parlament elkaszálhatja az eredményt, de - ahogy erről írunk is - nagyon nehéz elképzelni, hogy a 70% feletti részvételi aránnyal kinyilvánított népakaratot felül lehetne írni.

JÓL JÖNNE 2 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 42 386 forintos törlesztővel a Raiffeisen Bank nyújtja (THM 10,35%), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank (THM 11,29%-ot) és a MagNet Bank (THM 11.68%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Az, hogy a kormány fellebbez, éppen ezt mutatja. A képviselők egy része lelkiismereti okokból bizonyára leszavazná a népszavazás eredményét, ami könnyen legitimációs krízist, politikai káoszt szülhet a szigetországban. Ezért egyáltalán nem biztos, hogy az első pillantásra az európai integráció szempontjából kedvezőnek tűnő hír olyan nagyon jó. Az euró egyébként nem is erősödött a hírre a dollárral szemben.

Könnyen lehet, hogy a brit EU-tagságról a végső döntésig még sokat kell várni (főleg, ha mindkét ház szavaz róla). Így tehát a kormány azon célja, hogy jövő március végéig aktiválja az EU-ból való kilépést szabályozó 50. cikkelyt, csúszhat.

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
legacykft  |  2026.07.17 16:13
Az előző írásomban Robert Kegan munkásságán keresztül arról írtam, hogy a vezetők nem egyszerűen dön...
hrdoktor  |  2026.07.08 07:32
Ön is evett már olyankor, amikor nem is volt éhes, és csak az unalmán vagy a rosszkedvén, esetleg a...
laskainelli  |  2026.06.29 15:40
Mindannyian vágyunk a biztonságra, a szeretetre és arra, hogy érvényesítsenek minket. Vannak azonban...
coachco  |  2026.05.05 20:26
Izgalmas téma az 1989-es rendszerváltás. Azért is, mert sokan a mostanit is annak reméljük. [...] B...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
NAPTÁR
Tovább
2026. július 23. csütörtök
Lenke
30. hét
EZT OLVASTAD MÁR?