19 °C Budapest

Óriási a hiány: 4600 betöltetlen állás van a kereskedelemben

2016. október 4. 09:30

A vasárnapi újranyitás és a kiemelkedő béremelések ellenére is legfeljebb stagnál a dolgozói létszám a kereskedelemben - írja a Világgazdaság.

Az idén az első hét hónapban a KSH adatai szerint 192-193 ezer között stagnált a létszám a szektorban, az élelmiszerboltokban 102 ezren dolgoztak. Az összlétszám így csupán pár ezer fővel emelkedett a tavalyi 187 ezres átlaghoz képest, pedig az idén tavasztól vasárnap is újra kinyithatnak a boltok. A bejelentett üres álláshelyek száma viszont folyamatosan nő: 

a második negyedévben az első három hónaphoz képest 20 százalékkal több, összesen 4600 állást nem tudtak betölteni a kereskedelmi cégek.

A valós munkaerőhiány ennél jóval magasabb lehet, hiszen a Világgazdaság által megkérdezett nagy élelmiszer-kereskedelmi áruházláncok egyenként több száz üres pozícióról számoltak be. A Lidl például 300, a SPAR 300-350 munkavállalót keres, de a TESCO is több száz állást kínál.

A munkaerő megtartása érdekében a kereskedelmi cégek az országos átlagot jóval meghaladó béremelésre kényszerültek. A Lidl például az idén két lépésben, összesen 20 százalékkal emelte meg a fizikai munkavállalóinak bérét. A Tesco 3,5 milliárd forintot fordított az idén bérfejlesztésre, ami átlagosan 11 százalékos béremelést jelentett 14 ezer, nem vezető beosztású munkavállaló számára. A SPAR a legnagyobb létszámú munkakörökben átlagosan 10 százalék feletti emelést hajtott végre az elmúlt időszakban, emellett dolgozói vásárlási kedvezményt és egyéb juttatásokat vezetett be. Az Auchan átlagosan 10 százalékkal növelte áruházi dolgozói bérét 2016-ban.

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
laskainelli  |  2026.09.17 11:30
Nagy kérdés, hogy a legfontosabb döntéseidben valóban a felnőtt, tudatos éned választ, vagy csupán e...
hrdoktor  |  2026.09.11 09:22
Úgy érzi, mára semmi nem maradt a nyaralás hozta feltöltődésből, kiégett, fáradt? Nincs egyedül, biz...
legacykft  |  2026.09.08 18:54
Két évvel ezelőtt kezdtem el a szociodráma csoportvezető-asszisztensi képzést. Szerettem volna valam...
coachco  |  2026.08.24 21:54
Nem hiszem, hogy Táncsics találhatott volna magának jobb feleséget Teréznél. [...] Bővebben!
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
NAPTÁR
Tovább
2026. szeptember 24. csütörtök
Gellért, Mercédesz
39. hét
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?