A bértranszparencia-irányelv a toborzási és felvételi folyamatoktól kezdve a munkavállalói béradatok kezeléséig és hozzáférhetőségéig minden területet érint.
Amellett, hogy felgyorsult világunkban mindenkit folyamatosan stressz ér, az orvostudomány is megállapította, hogy számos betegség hátterében ez áll. Trükkök ezreit olvashattuk már, hogyan küzdjünk ellene, de egy új kutatás szerint az a legjobb, ha inkább megbarátkozunk vele.
Sokan félelmetes ellenségnek látnak a stresszben, pedig a legjobb módja annak, hogy megszabaduljunk tőle, ha megbarátkozunk vele. Kelly McGonigal egészségpszichológus szerint a stresszt éppen arra lehet használni, hogy az ember jobb eredményeket érjen el, így végső soron jobb életet éljen - írja a Story magazin.- mondta Oszvald Marika a lapnak. Gáspár Sándor színész pedig úgy fogalmazott, hogy ugyan egy-egy próba fizikailag és szellemileg is megterheli, de megtanulta inspiráló erőként kezelni a stresszt, így nem gátolja a munkában.
Csak ha elhiszed?
McGonigal 1998-ban 30 ezer felnőttet kérdeztek meg arról az Egyesült Államokban, mennyi stresszt éltek át. Évekkel később elővették az adatokat, és megkeresték a hajdani felmérés résztvevőit. Így az derült ki, hogy az erős stressz 43 százalékkal megnövelte a halál valószínűségét. "Ám csak akkor, ha az alanyok mélyen hittek a stressz halálos hatásában. A kutatók becslése szerint nyolc év alatt nagyjából 182 ezer amerikai halt meg túl korán azért, mert szerintük a stressz kárt tesz az egészségükben. Ha ez igaz, akkor
- mondta az egészségpszichológus.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,9%, a Magnet Banknál 7,03%, a Raiffeisen Banknál 7,22%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29% . Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A stressz óriási hatással van a munkavállalásra, így az ország gazdaságára is. Az Európai Munkavédelmi Ügynökség adatai szerint Magyarországon a nem megfelelően kezelt munkahelyi stressz a felelős az évente kieső munkanapok 50-60 százalékáért. Ez számszerűsítve 440 milliárd forint mínuszt jelent a gazdaságnak éves szinten.
Az egészségpszichológusok szerint nagyon sok múlik a hozzáálláson. Ha valami nagyon ártalmas, életünket megkeserítő jelenségként gondolunk a stresszre, akkor valóban az is lesz. De be kell látni azt is, hogy sokszor segít egy-egy feladat vagy probléma megoldásában a stressz.
-
Sok tízezer magyarnak biztosítunk munkát és megélhetést (x)
A legtöbb szempontból magyarok a kiskereskedelem óriásai
-
Itt működünk, itt adózunk, több mint 710 milliárdot fizettünk be a költségvetésbe (x)
A legtöbb szempontból magyarok a kiskereskedelem óriásai
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








