15 kérdés, amit soha ne tegyél fel egy állásinterjún

2016. június 6. 14:03

A legtöbb állásinterjún eljön az a pont, amikor az interjúztató megkérdezi tőlünk, hogy van-e valami kérdésünk a céggel vagy a munkával kapcsolatban. Erre is érdemes felkészülnünk, mert sok olyan kérdés van, amivel csak ronthatunk a saját esélyeinken. Mutatjuk, mik azok a kérdések, amiket soha ne tegyél fel egy állásinterjún.

Mivel foglalkozik a cég?

Ez a kérdés azt sugallja, hogy nem készültünk fel eléggé az interjúra és nem néztünk utána a cégnek. Ez pedig egyáltalán nem vet ránk jó fényt. Mindig nézzünk utána a neten annak a cégnek, amelyikhez interjúzni megyünk.

Mekkora lesz a fizetésem?

Az, hogy mekkora fizetésre számíthatunk fontos kérdés, de nem érdemes rögtön az elején ezzel nyitnunk. Ugyanis, ha erre így konkrétan rákérdezünk, akkor arrogánsak és udvariatlannak gondolhatnak minket.

Sokat kell majd túlóráznom?

Ezzel azt üzenjünk: "lusta vagyok".

Mikor mehetek szabadságra?

Ha már a munka kezdete előtt azt tervezzük, hogy mikor és hogyan vehetjük ki a szabadságunkat, akkor könnyen gondolhatják rólunk, hogy nem vagyunk túl elkötelezettek a munkánk iránt.

Milyen gyorsan léptethetnek elő?

Először koncentráljunk az aktuális munkánkra.

Mi lesz, ha nem jövök jól ki a kollégákkal vagy a főnökkel?

Az interjúztató ilyenkor egyből arra gondolhat, hogy már korábban is voltak problémáink a munkatársainkkal vagy a főnökünkkel - még azt feltételezhetik, hogy velünk nem könnyű együtt dolgozni.

Milyen extra juttatások vannak?

A fizetéshez hasonlóan ezt már csak a felvételi folyamat végén érdemes szóbahozni. Érdemes lehet azonban körbenéznünk a cég honlapján, mert sok vállalat felteszi a weboldalárai is, hogy milyen extrák járnak a dolgozóknak, hogy minél többen jelentkezzenek hozzájuk.

Mennyi idő után kaphatok fizetésemelést?

Ezzel azt üzenjünk, hogy minket egyedül csak a pénz érdekel.

Lehet korábban kezdeni a munkát, vagy tovább maradni a munkahelyen?

Ne kezdjük el már azelőtt variálni a munkaidőt, még mielőtt felvettek volna minket.

Házas/ van gyereke...stb.?

Soha ne tegyünk fel személyes kérdéseket az interjúztatónak.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Ellenőrzik a munkámat?

Vajon miért érdekel ez minket?

Azt hallottam a vezérigazgatóról, hogy .. ez valóban így van?

Soha ne hozakodjunk elő egy pletykával az állásinterjún - az nagyon amatőr.

Milyen okok miatt bocsáthatnak el?

Nem jó ötlet arról beszélni, hogy mikor rúghatnak ki, amikor még fel sem vettek.

Intézhetek személyes hívásokat a munka közben?

Ezzel azt mondjuk, hogy nem tudunk majd 100 százalékosan a munkára koncentrálni.

Megkaptam a munkát?

Ne legyünk túl mohók. Ha arra vagyunk kíváncsiak, hogyan teljesítettünk, akkor várjuk meg, amíg kapunk egy ajánlatot vagy egy elutasítást, és csak ez után kérdezzük meg, hogy mit csináltunk jól és mire kellett volna még jobban odafigyelni.

Bár most éppen arra mutattunk példákat, hogy mit nem szabad kérdezni egy állásinterjú végén. De mindig kérdezzünk!

A legrosszabb az, ha nem kérdezünk semmit.

Hiszen az is sokat elárul a kommunikációs készségünkről és a személyiségünkről.

 

Facebook beágyazás
https://www.facebook.com/penzcentrum/posts/10154238456978762:0

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
legacykft  |  2025.12.22 13:31
Napok óta készülsz. Fejben már sokszor lefutott, hogy idén tényleg más lesz. Nyugodtabb. Békésebb. F...
laskainelli  |  2025.12.13 12:55
Sokan gondolják úgy, hogy egy kapcsolatnak magától kellene működnie. Ha igazán szeretjük egymást, ak...
hrdoktor  |  2025.12.10 11:10
A leggyakoribb fertőző betegségek egyike az influenza, amellyel kapcsolatban számos tévhit kering a...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
vezetoi-coaching  |  2025.11.06 13:37
Guys, plagizáltam… már ez is baj, de pláne, hogy nem is tudom, hogy történt… Oltári gáz. Ezt a damag...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2025. december 27. szombat
János
52. hét
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2025. december 27. 15:28