17 °C Budapest

Új videó: ő rabolt bankot múlt héten Budapesten

2016. március 2. 17:31

Újabb információkat tett közzé a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) arról a férfiról, akit a fővárosi, Oktogon téri Citibank-fiók február 24-i kirablásával gyanúsítanak. A police.hu oldalon szerdán megjelent közlemény szerint az elkövető - akit továbbra is keresnek - negyven év körüli, körülbelül 180 centiméter magas és világos szemű.

A BRFK egy új videofelvételt is közzétett a férfiról:

Továbbra is várják azok jelentkezését a 107-es vagy a 112-es központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén, akik felismerik őt a képsor alapján, amelyet egy bolt kamerája rögzített a tettesről bevásárlás közben a bűncselekmény elkövetése után körülbelül egy órával.

A rendőrség azt is nyilvánosságra hozta, hogy a férfi több millió forinttal távozott a bankból. Fegyveresen elkövetett rablás bűntett elkövetésének gyanúja miatt indítottak eljárást ismeretlen tettes ellen - tették hozzá.

A BRFK február 24-én azt közölte, hogy délelőtt tíz óra körül egy férfi a bankfiókban fegyverrel vagy utánzatával fenyegetőzve felszólította az egyik alkalmazottat a bevétel átadására. Miután megkapta a pénzt, elmenekült. A rablásban senki nem sérült meg.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

A Citibank szóvivője, Hencz Éva azt közölte az MTI-vel, hogy kirabolták az Oktogon téri fiókjukat. Kiemelte, hogy a dolgozók és az ügyfelek biztonságban vannak, a banknak azonban "kisebb mértékű" anyagi kára keletkezett.

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
coachco  |  2026.04.14 16:58
Régen írtam blogbejegyzést. Valahogy nem volt hozzá kedvem. De arra jutottam, így négy év után ezt a...
legacykft  |  2026.04.08 14:55
Egyre több olyan szakemberrel találkozunk, akik csoportokkal dolgoznak, legyen szó önismereti folyam...
hrdoktor  |  2026.03.24 15:00
A menopauza beköszönte sokféle testi panasszal járhat, ezek közül az egyik leggyakoribb az alvás min...
laskainelli  |  2026.01.18 19:19
Van az a reggel, amikor arra ébredsz, hogy már megint vele álmodtál. Pedig már napok, hetek teltek e...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
NAPTÁR
Tovább
2026. április 29. szerda
Péter
18. hét
Április 29.
Zajvédelmi világnap
Április 29.
A tánc világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?
Segíts formálni a Pénzcentrum jövőjét!
Mondd el, mit gondolsz: töltsd ki a kérdőívet!
Kihagyom