29 °C Budapest

Mikor nyaralnak az amerikaiak?

2016. február 1. 13:32

A hazai munkaerőpiaci viszonyok mellett sokan döntenek vagy fontolgatják a külföldi munkavállalást. Az egyik legfontosabb szempont a fizetés, ugyanakkor egy kevésbé átgondolt, mégis lényeges elem, hogy alkalmazottként mikor és mennyi időre mehetünk szabadságra. Hol dolgoznánk akkor a legszívesebben? Münchenben, Londonban vagy New Yorkban? Rövid ismerősi körkérdés után az amerikai városra szavaztak a legtöbben, biztos jól járnának?

A fizetéseket most nem hasonlítanánk össze, nézzük inkább a másodikként említett tényezőt, a dolgos munkahetek után mennyi időre mehetünk szabadságra, hogy akár hazautazzunk, vagy egy tengerparton váljunk bronztestűvé.

A magyar szabályozás szerint az itteni munkavállalóknak alapban 20 nap fizetett szabadság jár, ami az életkorral, egyéb kiegészítésekkel 30 fölé is emelkedhet. De mi történik Németországban vagy az USA-ban? Ugye sokat hallunk a Google szuper rugalmas foglalkoztatáspolitikájáról, ahol a dolgozók 3-5 hetes vakációkra mennek, akár szabadon választott munkaidőben dolgoznak. Valóban létezik ez a fajta amerikai álom? Igen is, és nem is.

Nézzük az alábbi listát, ami nem egy tudományos elemzés a felsorolt országok munkaerőpiaci politikájához, mégis érzékeltet valamit. Nagyjából egy bázisra hozva jelzi, hogy mennyi szabadságra számíthatunk átlagosan, ha munkaszerződést kötünk egy ott működő céggel.

A jelentősebb országokat felsoroló egyedileg összeállított lista végén - igen - az USA van, ahol mindössze 13 nap fizetett szabadsággal számolhatunk. A pontos szabályozás szerint az USA-ban nem kötelező a cégeknek a szabadság idejére fizetni, ugyanis bér csak az elvégzett munkáért jár. A munkaadók emmiatt szabadon állapodhatnak meg az alkalmazottakkal, hogy hány nap fizetett szabadságot kapnak a munkaviszony alatt. A 13 tehát inkább egyfajta átlag mint a hivatalos minimum, ami 0.

Az alacsony keret mellett a tényleges statisztikák még meglepőbbek, mert az amerikaik átlagban 7-8 napra mennek egy évben szabadságra, ekkor látogatják meg a Sziklás-hegységet, utaznak Karib-tengeri hajóútra vafógy romantikus európai városnézésre. Tehát a nyaralás jellemzően július, augusztus, és jellemzően egy hét (a másik hét a karácsonyi időszakra jut).

JÓL JÖNNE 2 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 42 386 forintos törlesztővel a Raiffeisen Bank nyújtja (THM 10,35%), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank (THM 11,29%-ot) és a MagNet Bank (THM 11.68%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Nem szeretik az USA-ban a szabadságot? Szó sincs róla. A magyarázat épp az amerikai munkaerőpiac ’rugalmasságában’ keresendő. Sokan félnek otthagyni a munkahelyet akár 2 hétre is, ugyanis elképzelhető, hogy mire visszaérnek már másé a pozíció, illetve olyan lemaradásba kerülnek, melyet nem tudnak pótolni. Az amerikaiak átlagban mindössze 51%-ban használják ki a szabadságkeretet. Mindezt úgy teszik, hogy 61%-uk szabadság alatt is dolgozik, minden negyedik beszél a kollégájával munkáról alatta, illetve minden ötödiket a főnöke is felhívja.

A fenti értékek átlagok, és számos eltérő esetet találhatunk a szektortól, az adott cég egyedi politikájától függően. Látszik azonban, hogy nem csak a magyarok dolgoznak sokat, illetve a versenyző munkaerőpiac nem csak magas béreket, de ezzel párhuzamosan alacsony szabadságot is hozhat.

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
legacykft  |  2026.07.17 16:13
Az előző írásomban Robert Kegan munkásságán keresztül arról írtam, hogy a vezetők nem egyszerűen dön...
hrdoktor  |  2026.07.08 07:32
Ön is evett már olyankor, amikor nem is volt éhes, és csak az unalmán vagy a rosszkedvén, esetleg a...
laskainelli  |  2026.06.29 15:40
Mindannyian vágyunk a biztonságra, a szeretetre és arra, hogy érvényesítsenek minket. Vannak azonban...
coachco  |  2026.05.05 20:26
Izgalmas téma az 1989-es rendszerváltás. Azért is, mert sokan a mostanit is annak reméljük. [...] B...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
NAPTÁR
Tovább
2026. július 25. szombat
Kristóf, Jakab
30. hét
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. július 25. 12:59