Az eredeti megállapodás 2026-ra 4,1 százalékos gazdasági növekedéssel számolt, ehhez képest az idei év első felében a hazai GDP mindössze 1,7 százalékkal bővült.
Mivel a kormány még nem döntött a közfoglalkoztatottak idei béremeléséről, lehetséges, hogy idén továbbra is havi nettó 52 ezer forintos juttatást fognak kapni a közmunkások - írja a Magyar Nemzet.
Elmaradhat a közfoglalkoztatottak idei béremelése, ugyanis a kormány eddig még nem döntött ez ügyben. A lap szerint az előző években már decemberben, a minimálbér-megállapodásokkal körülbelül egy időben született döntés a közmunkásbérek következő évi emeléséről, most azonban ez nem történt meg.A közfoglalkoztatottak juttatása és a nettó minimálbér közötti különbség így 17 ezerről 20 ezer forint fölé emelkedhet, ugyanis a minimálbér összegét megemelték.
A közmunkások nettó alapbére nyolc órás munkaidő esetén 51 847 volt. A minimálbér nettója tavaly 68 775 forint volt, ami az idei emeléssel körülbelül 72 ezer forintra nőtt.
Idén a kormány minden eddiginél több pénzt, közel 340 milliárd forintot szán közfoglalkoztatásra. Ha a béreket nem emelik, akkor a pluszforrásból valószínűleg a létszámot fogják növelni. Tavaly 270 milliárd forint jutott erre a célra, amelyből 213 ezer ember dolgozhatott. A Belügyminisztérium és a Honvédelmi Minisztérium tavaly mintegy négymilliárd forintot költött az általuk alkalmazott közfoglalkoztatottak bérére.
-
Jubileum és új ritmus: érkezik a 35. Budapest Borfesztivál (x)
Új ritmusban és amerikai különlegességekkel várja a vendégeket a Budavári Palotában a Budapest Borfesztivál szeptember 9–12. között.
-
Az új iCAUR V27: klasszikus karakter, modern elektromos hajtás és szabadság, hogy bárhová elindulhassunk (x)
Az iCAUR V27 új megközelítést kínál az elektrifikált SUV-k világában.







