Számos jelzést kaptunk arról, hogy sorra érkeznek a levelek a NAV-tól, melyben bizonyos túlfizetésekről értesítenek.
Várhatóan jelentősen megváltozik az szja, azaz a személyi jövedelemadó rendszere - gyakorlatilag a NAV csinálja meg helyettünk az adóbevallást. A dolog azért nem lesz ennyire egyszerű: az RSM DTM adótanácsadó szakértője, Hegedüs Sándor a napokban blogbejegyzésében szedte össze a legfontosabbakat.
Jövőre több mint 1,5 millió, 2017-től pedig mintegy 3,8 millió magánszemély adózónak nem kell az adóbevallást benyújtania, helyettük a dokumentumot az adóhatóság készíti majd el - közölte Tállai András, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) parlamenti és adóügyekért felelős államtitkára múlt héten.
Tállai András ismertetése szerint 2015-ös év utáni adóbevallást annál a több mint 1,5 millió magánszemélynél, akiknek kizárólag munkáltatótól származó jövedelme van, és nem vesznek igénybe adókedvezményt, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) készíti majd el.
Ügyfélkapu mindenképp kell
A törvényjavaslat 2017-től bevezetni kívánt rendelkezései az adóhatóság számára kötelezően előírná, hogy az ügyfélkapuval, vagy személyes beazonosítást biztosító elektronikus hozzáféréssel rendelkező adózók részére, első alkalommal a 2016. évben megszerzett jövedelmeik tekintetében adóévet követő év március 15. napjától bevallási ajánlatot készítésen el illetve elektronikus úton küldjön meg.
A javaslat értelmében a bevallási ajánlat elkészítésére az adóhatóság csak abban az esetben lenne köteles, ha a fent említett adózói kör nem kért munkáltatói adómegállapítást, vagy azt a munkáltató nem vállalta, és nem tett bevallási nyilatkozatot, illetve nem minősül egyéni vállalkozónak vagy mezőgazdasági őstermelőnek sem.
Az adózóknak minden év május 20-ig lenne lehetősége arra, hogy az adóhatóság által megküldött, illetve - amennyiben az abban foglalt adatokkal nem ért egyet és emiatt az ajánlat adatait javítja, vagy kiegészíti- a javított, illetve kiegészített ajánlatot elfogadja. Amennyiben az ajánlat elfogadására addig nem kerül sor, az adózónak a NAV közreműködése nélkül kell eleget tennie bevallási kötelezettségének.
Az adózó a bevallási ajánlatban elfogadott adót az adóévet követő év május 20-ig kell megfizetnie. Visszatérítendő adó esetén az adóhatóság az ajánlat elfogadásától számított 30 napon belül köteles az adózónak járó pénzösszeg kiutalására.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 millió forintot, 25 éves futamidőre, már 8,1 százalékos THM-el, és havi 151 979 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 8,52% a THM; a K&H Banknál 8,57%; a Raiffeisen Banknál 8,72%, az Erste Banknál 9,02%; míg az OTP Banknál 9,3%-os THM-mel kalkulálhatunk. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A szakértő szerint a bevallási ajánlat útján történő bevallás a jelenleg is hatályos egyszerűsített bevalláshoz képest
mivel a jelenleg is használt egyszerűsített bevallás választása nem csak elektronikus úton érhető el..
Mindemellett ha az adózó saját maga készíti el, illetve nyújtja be visszatérítendő adót tartalmazó bevallását, az abban feltüntetett adót az adóhatóság legkorábban adóévet követő év március 1-től utalja ki. Ezzel szemben a bevallási ajánlat esetében a legkorábbi kiutalási határidő adóévet követő március 15-től számított 30. napon, tehát az önadózókhoz képest a bevallási ajánlattal érintettek minimum másfél hónappal később jutnának csak a pénzükhöz.

Drasztikusan átalakul a magyar gasztronómia a klímaváltozás miatt: komoly szemléletváltás kell a hazai konyhákban.
Ha egymás mellé tennénk mind a 2800-at, az Atlanti-óceánig is eljuthatnánk; utunk során pedig tökéletesen kirajzolódna egy a magyar társadalomról szóló szubjektív látlelet.
Már csak 500 nevező kell, hogy magyar Guinness-rekord szülessen októberben! A cél továbbra is, hogy ezren rúgjanak büntetőt az Országos Tizenegyesrúgó Bajnokságon.
A művészről eddig még nem készült monográfia, ezt a hiányt pótolja az ősszel megjelenő, kétnyelvű (magyar és angol) művészeti album készül.
-
Az élelmiszer-infláció letöréséhez nem elég a 6 árharcos multi élelmiszerlánc (x)
Az élelmiszer-inflációban jelenleg gyengülés tapasztalható, amiben a multinacionális élelmiszerláncok árpolitikája is fontos szerepet játszik.
-
Tudatos döntések és kiszámíthatóság (x)
A dm döntési folyamataiban kiemelten fontos szerepe van a fenntarthatóságnak.
-
Hogyan támogatja az innováció a fenntarthatóságot? (x)
A jövő társadalma akkor lesz fenntartható, ha a tudásba fektet
- Befagytak a magyar lakossági gázárak, pedig...
- Bombameglepetés a magyar NB I-ben, fociról van szó
- Volt CIA-elemzővel ült egy asztalhoz a honvédelmi miniszter
- Elemző: nem mondja meg a kormány, pontosan miért ekkora az áfabevétel-hiány
- Erre az időpontra várt minden hazai kerékpáros
- Donald Trump "maga döntött arról", hogy nekimegy a 2020-as választási eredményeknek
Agrárszektor Konferencia 2023
Sustainable World 2023
Mi lesz veled magyar élelmiszer?


