Milliós fizetés, ingyenes szállás és világ körüli utak: mutatjuk, milyen feltételek mellett dolgoznak a légiutas-kísérők.
Az ügyintézés megkönnyítése jöhet a közigazgatásban, több okmány ingyenes lesz januártól.
Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján a bürokráciacsökkentés első fontos lépéseként hivatkozott egy 110 törvény módosítását tartalmazó csomagról, amelynek tárgyalását a héten kezdte meg a parlament. Az általános ügyintézési határidők jelentősen rövidülnek, az államnak legfeljebb 60 napon belül el kell intéznie az ügyeket.
Jövő márciusra
és további 10 milliárd forintot fordítanak a hivatalok felújítására, január 1-jétől pedig számos eljárási díj csökken vagy megszűnik.
A jövőben ingyenes eljárások közé sorolta a miniszter a diákigazolvány kiállítását, a felvételi eljárást, az erkölcsi bizonyítvány kiállítását, valamint a vállalkozóknak az adóhatósági igazolás és cégiratok kiállítását. Az a terv, hogy az ellopott okmányok helyett az állam térítésmentesen állítsa ki az újakat, továbbá öröklés esetén a tulajdonjog bejegyzését is díjmentessé teszik.
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







