Majka szerint húszévesen még nem feltétlenül a pénzkeresetnek kellene az első helyen állnia.
A téli képzéseken részt vevő 28 ezer közfoglalkoztatott 6 százaléka morzsolódott le, hamarosan pedig újabb programok indulhatnak - hangzott el a Hír Tv-ben.
Bár a téli képzéseket már márciusban le kellett volna zárni, a tanulók több mint 15 százaléka csak májusban vizsgázhat le a szabadságok kiadása és a vizsgaidőpontok elhúzódása miatt. Eddig legtöbben mezőgazdasági munkás végzettséget szereztek.
Borsod-Abaúj-Zemplén megyében huszonháromszor annyian vesznek részt közfoglalkoztatásban, mint a nyugati határszélen derül ki a Belügyminisztérium összesítéséből. Idén áprilisban 194 ezren dolgoztak a közfoglalkoztatásban, hamarosan pedig újabb programok indulhatnak.
Minimálbér 2027: nemsokára érkeznek a konkrét számok, ennyivel nőhetnek a legkisebb fizetések jövőre
Október második felében kezdődnek az egyeztetések a jövő évi minimálbér-emelés pontos mértékéről.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







