23 °C Budapest

30 százalékos béremelés jön júliustól: döntött a parlament

2015. április 21. 19:03

Átlagosan 30 százalékkal emelkedik a honvédelmi és rendvédelmi dolgozók bére július 1-től, miután az Országgyűlés elfogadta a rendvédelmi dolgozók életpályamodelljéről és a katonai életpálya bevezetéséről szóló törvényeket - mondta el a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára kedden sajtótájékoztatón, Székesfehérváron.

Vargha Tamás államtitkár kiemelte: mostantól az alapilletményen felül nem különféle pótlékokat és "illetménynek látszó juttatásokat" kapnak a honvédelmi dolgozók, hanem valódi bért.

Az első emelt illetményt augusztusban kapják meg, csakúgy, mint a rendvédelmi dolgozók - tette hozzá.

Az államtitkár szerint ezzel nagyot léptek előre a teljes közszolgálatot átfogó életpályamodell megteremtése felé. Mint mondta, már csak a "nem fegyveres és egyenruhás" közszolgálatot ellátók vannak hátra, várhatóan ezen a területen 2016-ban történik meg az életpályamodellek bevezetése és ezzel együtt az illetményemelés.

A honvédségnél kiemelt figyelmet kapott az altiszti állomány, hiszen "ők alkotják a honvédség gerincét". Ennek megfelelően az új rendszerben az altiszti állománynak az átlagnál jobban, 38 százalékkal emelkedik az illetménye, miközben a legénységé 26, a tiszteké 15 százalékkal nő.

A rendvédelmi dolgozók esetében a cél az alapfeladatot ellátók, vagyis a rendőrök esetében a járőrök és a közterületen szolgálatot teljesítők munkájának elismerése volt. Júliustól 68 ezer rendőr és tűzoltó átlagosan 30 százalékkal kap több bért - tette hozzá.

JÓL JÖNNE 2 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 42 386 forintos törlesztővel a Raiffeisen Bank nyújtja (THM 10,35%), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank (THM 11,29%-ot) és a MagNet Bank (THM 11.68%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Vargha Tamás megjegyezte: a mostani illetményemelést továbbiak követik, mert 2019-ig minden év elején átlagosan 5 százalékkal nő a honvédelmi és rendvédelmi dolgozók bére, így négy és fél év alatt átlagosan 50 százalékkal emelkedik illetményük.

Az illetményemelkedés a Terrorelhárítási Központ, a hivatásos katasztrófavédelem, a büntetés-végrehajtás, a polgári nemzetbiztonsági szolgálatok, az Országgyűlési Őrség, a Nemzetvédelmi Szolgálat és a Nemzeti Adó- és Vámhivatal hivatásos állományát érinti.

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
legacykft  |  2026.07.17 16:13
Az előző írásomban Robert Kegan munkásságán keresztül arról írtam, hogy a vezetők nem egyszerűen dön...
hrdoktor  |  2026.07.08 07:32
Ön is evett már olyankor, amikor nem is volt éhes, és csak az unalmán vagy a rosszkedvén, esetleg a...
laskainelli  |  2026.06.29 15:40
Mindannyian vágyunk a biztonságra, a szeretetre és arra, hogy érvényesítsenek minket. Vannak azonban...
coachco  |  2026.05.05 20:26
Izgalmas téma az 1989-es rendszerváltás. Azért is, mert sokan a mostanit is annak reméljük. [...] B...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
NAPTÁR
Tovább
2026. július 24. péntek
Kinga, Kincső
30. hét
EZT OLVASTAD MÁR?