Testét árulta az óvónő: százezreket kaszált

2014. november 21. 17:00

Jobban megéri prostituáltnak lenni, mint óvónőnek. Ezt a következtetést vonta le az az asszony, aki bár óvónőnek ment ki Skóciába, mégis szexmunkásként végezte.

Egy dunántúli városból költözött ki Aberdeenbe, Skóciába a 43 éves óvónő, ám eredeti szakmájában nem tudott elhelyezkedni. Egy másik 28 éves magyar nővel ezért úgy döntöttek, belvárosi lakásukat bordélyházzá alakítják, és ott fogadják kuncsaftjaikat. Azonban az országban illegális az efféle tevékenység, így egyik nap arra eszméltek, hogy a rendőrség dörömböl az ajtajukon - írja a Bors.

A két nő az interneten hirdette magát, így talált rájuk a rendőrség. A lap információi szerint csak kilenc napig futtatták a bizniszt, de az alatt 1500 fontot, azaz 570 ezer (!) forintot kerestek meg. Összehasonlításképp: egy óvónő fizetése átlagosan itthon havi bruttó 100-150 ezer forint körül mozog munkatapasztalattól, végzettségtől függően például. Egyébként a két nő a hírek szerint annyira bénán szervezte az egészet, hogy amellett, hogy szinte azonnal lebuktak, a bíró igen alacsony bírságot szabott ki rájuk, csak fejenként 142 ezer forintnak megfelelő fontot kell befizetniük.

A Szexmunkások Érdekvédelmi Egyesületének elnöke a lapnak elmondta, egy kérdőíves felmérésből korábban kiderült, hogy legnagyobb arányban a pedagógusok és az egészségügyi dolgozók válnak szexmunkássá. Adataik szerint legtöbb esetben a hiteltartozás törlesztése érdekében kényszerülnek erre a lépésre.

Az itthoniakat támogatják

Sok külföldön munkát vállaló magyar keres annyit, hogy itthon maradt családját is segíteni tudja amellett, hogy jól megél kinn a fizetéséből. Számos adat látott már napvilágot a kivándorolt magyarok számáról, így pontosan nem tudhatjuk, hogy hányan dolgoznak külföldön. Az biztos, hogy több százezren vannak, és évről-évre egyre több pénzt küldenek haza. Leginkább a férfiak és a kevésbé iskolázottak támogatják itthon maradt rokonaikat, a legtöbb pénz pedig Németországból érkezik. További részleteket ide kattintva olvashat el.

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
coachco  |  2026.04.14 16:58
Régen írtam blogbejegyzést. Valahogy nem volt hozzá kedvem. De arra jutottam, így négy év után ezt a...
legacykft  |  2026.04.08 14:55
Egyre több olyan szakemberrel találkozunk, akik csoportokkal dolgoznak, legyen szó önismereti folyam...
hrdoktor  |  2026.03.24 15:00
A menopauza beköszönte sokféle testi panasszal járhat, ezek közül az egyik leggyakoribb az alvás min...
laskainelli  |  2026.01.18 19:19
Van az a reggel, amikor arra ébredsz, hogy már megint vele álmodtál. Pedig már napok, hetek teltek e...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
NAPTÁR
Tovább
2026. április 30. csütörtök
Katalin, Kitti
18. hét
Április 30.
A katonazene napja
Április 30.
Jazz világnap
Április 30.
A méhek napja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. április 30. 21:00
Pénzcentrum KVÍZ - Teszteld a tudásod!
Naponta friss kvíz kérdések; tudáspróba; tesztek felnőtteknek.
Most nem