Bár 2026 második negyedévében átmenetileg csökkent a hazai ATM-ek száma, a hálózat hamarosan újra bővülésnek indul
Pár perc alatt két kézzel szedte darabokra a felbőszült nő azt az ATM-et, amelyik többszöri próbálkozásra sem adott ki neki készpénzt. Az összegyűlt tömeg csak nézte, ahogy a nő először letépi a műanyag előlapot, majd ripityára töri a számítógépes monitort.
Néhány perc alatt a puszta kezével törte darabokra az ATM-et egy dühös nő Kínában, miután a berendezés nem adott ki neki pénzt. A jelenet igen sok embert vonzott oda a bevásárlóközpontban, így többen is megörökítették, ahogy a nő rommá töri az automatát. Habár a tömegben több biztonsági őr is megjelent, ők nem tettek semmit az ATM védelmében.

A biztonsági kamerák felvételéről is látszik, hogy először az automata műanyag elejét és keretét tépte ki a nő, ezután pedig széttörte a számítógép monitorját. Miután ripityára törte az egész berendezést, az asszony úgy állt ott, mintha semmi nem történt volna.
A néhány percen belül kiérkező rendőröknek azt mondta a nő, hogy egymás után többször is megpróbált készpénzt felvenni a berendezésből, de nem járt sikerrel. Végül a rendőrök elvitték a helyszínről az asszonyt.


A károkat a rongálónak kell megtérítenie
Nem csak az ATM-eket lehet tönkretenni, de akár az automaták is okozhatnak komolyabb sérülést. Néhány hónappal ezelőtt számoltunk be arról az esetről, amikor egy német férfi ujját eltörte a berendezés bankjegykiadó nyílása. Az egyik legnagyobb hazai ATM-üzemeltető cég, a TrezEx megkeresésünkre elmondta, hogy az általuk üzemeltetett ATM-ek esetében hasonló baleset még nem fordult elő, és a németországi esethez hasonlóról nem is hallottak eddig Magyarországon.
Mint megtudtuk, az ilyen sérülés bekövetkezésének esélye gyakorlatilag a nullával egyenlő. A berendezések alapvetően úgy vannak összeszerelve és rögzítve, hogy rendeltetésszerű használat során a személyi sérüléssel járó balesetek esélyét szinte a nullára csökkentsék. Ettől függetlenül természetesen fizikailag lehetséges, hogy valaki benyúljon a pénzkiadó nyílásba, de mivel a készpénzt két pár szíj - az úgynevezett presenter - tolja ki a felhasználónak, így némi kellemetlen érzésen kívül fájdalmat vagy sérülést nem okoz a folyamat. Ráadásul ez is egy kifelé ható erő, amely ismét az ellen szól, hogy az ember kezét bekapja a gép.
Nem vicc: havi félmillió forintot is hazavisznek ezek a magyar diákok, itt a titok, hogyan csinálják
Tanév közben a diákok jellemzően 15–20 óra diákmunkát szoktak vállalni, azonban vannak olyan diákok, akiknek az élethelyzete lehetővé teszi, hogy teljes munkaidőben dolgozzanak.
Döbbenetes bérszakadék Magyarországon: ami a fővárosban átlagbér, az egyik megyében már csúcsfizetés
A kereseti statisztikákban gyakran találkozunk az átlagbérrel, ezt azonban a kiugróan magas fizetések könnyen felfelé húzhatják.
Mesés álommeló vár a magyarokra ebben a luxushotelben: még bőven vannak helyek, tapasztalat sem kell
A kanadai Sziklás-hegységnél kínál munkalehetőségeket a 2027-es nyári szezonra a Fairmont Chateau Lake Louise.
-
Nem kell többé számolgatni az INTERSPAR-okban és több mint 200 SPAR áruházban: maximális spórolás a JOKER kuponnal (x)
Nem kell többé azon gondolkodnod, melyik termékre érdemes felhasználnod a JOKER kupont!
-
Végre kristálygömb nélkül is tudhatod, mennyit fog érni az autód 4 év múlva (x)
Alacsony havidíjak és 4 év után is garantált visszavásárlási ár egy különleges programban.






