Idén több pénz marad a legszegényebb családoknál

MTI
2014. augusztus 23. 15:59

A családi adórendszer ez évi módosításával az idén a tavalyinál is több pénz marad a gyermekes családoknál - mondta Kurucz Éva kormányszóvivő a kormany.hu-nak szombaton.

A kormányszóvivő ismertetése szerint az idei első fél évben 95 milliárd forinttal több maradt a gyermeket nevelő családok zsebében.

A családi adókedvezménnyel 2011-től kezdődően minden egyes évben évi 180 milliárd forinttal több pénz maradt a gyermekeseknél. Az idén ez az összeg 230 milliárd forintra emelkedhet, mivel januártól életbe lépett a kiskeresetűek adócsökkentése - fejtette ki.

Az intézkedésnek köszönhetően a kiskeresetű szülőknek több ezer, de akár több tízezer forinttal is nőhet a nettó fizetése az idén - tette hozzá.

Az idén januártól bevezetett módosítás lényege, hogy azok a szülők, akik korábban a családi adókedvezmény teljes összegét nem tudták igénybe venni, azok családi járulékkedvezmény formájában az egészségbiztosítási és a nyugdíjjárulékból érvényesíthetik az adókedvezményt.

Ez azt jelenti, hogy a bruttó bér eddigi 16 százalékáról 33 százalékára nő a családi adókedvezmény által elérhető maximális adómegtakarítás.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 30 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,62 százalékos THM-el, havi 184 778 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,78%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,89%, míg a MagNet Banknál 7,02%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A kiszélesített rendszer a számítások szerint 260-270 ezer háztartást, illetve családot érint.

Például egy háromgyerekes családban ha a két szülő együttes jövedelme 100 ezer forint, akkor 2013-ban ez nettó 81 500 forintot jelentett, 2014-ben pedig már 98 500 forint a nettó jövedelmük, vagyis az idén nettó 17 ezer forinttal több marad a családoknál. Ha egy szintén háromgyerekes családnál a két szülő együttesen 300 ezer forintot keres, akkor 51 ezer forinttal kapnak többet havonta kézhez, mint tavaly.

 

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
legacykft  |  2026.08.03 13:05
Ha rövid és könnyen emészthető írást keresel, akkor ebbe most ne kezdj bele! "The psychology of the...
laskainelli  |  2026.07.31 11:05
Az elengedés nem ott kezdődik, hogy elengeded. Hanem ott, hogy végre valami fontosabb lesz a számodr...
hrdoktor  |  2026.07.29 13:52
Sok tévhit kapcsolódik a vérnyomásproblémákhoz, sokan nem is veszik komolyan, amivel nagy veszélynek...
coachco  |  2026.05.05 20:26
Izgalmas téma az 1989-es rendszerváltás. Azért is, mert sokan a mostanit is annak reméljük. [...] B...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
NAPTÁR
Tovább
2026. augusztus 11. kedd
Zsuzsanna, Tiborc, Lilian
33. hét
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. augusztus 11. 20:31