A Varsovia Egyetem kutatása szerint hamar megtérülhet a tanulásba fektetett összeg a munkaerőpiacon.
Minden vizsgált kategóriában jelentősen csökkent az álláskeresők száma az egy hónappal és az egy évvel ezelőtti adatokhoz képest - derül ki a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat adataiból. Az alacsony iskolai végzettségűek között éppúgy folyamatosan javul a helyzet, mint a diplomások, a pályakezdők vagy a korábban szociális segélyen élők körében - írja a Magyar Nemzet.
A májusi adatokhoz képest 14,7 százalékkal, az előző évhez viszonyítva pedig 11,8 százalékkal csökkent a nyilvántartott álláskeresők száma. Júniusban 438 571-en kerestek állást, csaknem 75 800-zal kevesebben, mint májusban, s több mint 58 ezerrel kevesebben, mint a tavalyi év azonos időszakában - derül ki a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat (NFSZ) júniusi adatokat ismertető jelentéséből.
Júniusban a legnagyobb mértékben, 23,2 százalékkal Vas megyében mérséklődött az álláskeresők száma, míg a legkisebb, 4,3 százalékos csökkenést Budapesten regisztrálták. Az egy évvel korábbi adatokhoz viszonyítva Győr-Moson-Sopron megyében javult a legnagyobb mértékben a mutató, 38,2 százalékkal, ezzel szemben Borsod-Abaúj-Zemplén megyében 0,5, Baranyában pedig 1,9 százalékos az álláskeresők számának csökkenése.
-
Sok tízezer magyarnak biztosítunk munkát és megélhetést (x)
A legtöbb szempontból magyarok a kiskereskedelem óriásai
-
Itt működünk, itt adózunk, több mint 710 milliárdot fizettünk be a költségvetésbe (x)
A legtöbb szempontból magyarok a kiskereskedelem óriásai
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








