A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) revizorai az ellenőrzések során is segítik a vállalkozókat a szeptemberben elindult nyugtaadat-szolgáltatásban.
Behajtások indulhatnak a kamarai hozzájárulást nem teljesítők ellen, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara nyilvántartása szerint akár a 150 ezret is elérheti a 2014-es befizetést nem teljesítők száma - írta a Magyar Nemzet.
Dunai Péter, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) főtitkára elmondta: a tavalyi év 5000 forintját mintegy 600 ezer vállalkozás fizette meg, az idénre azonban csupán 440 ezer befizetést számoltak el. A befizetéseket a vállalkozásoknak március 31-ig kell teljesíteniük minden évben.
A főtitkár magyarázata szerint az elszámolás egyik sajátossága, hogy a három éve bevezetett kötelező befizetések elszámolásánál az eljárás szerint a hátralékkal rendelkezőknél mindig a legkorábbi elmaradást írják jóvá, vagyis, aki az idén fizetett, de tavaly nem, annál az idei befizetést 2013-ra számolják el.
A főtitkár elmondta azt is, hogy a megyei kamarák eddig 15 ezer esetben intézkedtek a behajtás elrendeléséről. A behajtást az adóhatóság intézi.
Nem vicc: havi félmillió forintot is hazavisznek ezek a magyar diákok, itt a titok, hogyan csinálják
Tanév közben a diákok jellemzően 15–20 óra diákmunkát szoktak vállalni, azonban vannak olyan diákok, akiknek az élethelyzete lehetővé teszi, hogy teljes munkaidőben dolgozzanak.
Döbbenetes bérszakadék Magyarországon: ami a fővárosban átlagbér, az egyik megyében már csúcsfizetés
A kereseti statisztikákban gyakran találkozunk az átlagbérrel, ezt azonban a kiugróan magas fizetések könnyen felfelé húzhatják.
Mesés álommeló vár a magyarokra ebben a luxushotelben: még bőven vannak helyek, tapasztalat sem kell
A kanadai Sziklás-hegységnél kínál munkalehetőségeket a 2027-es nyári szezonra a Fairmont Chateau Lake Louise.
-
Nem kell többé számolgatni az INTERSPAR-okban és több mint 200 SPAR áruházban: maximális spórolás a JOKER kuponnal (x)
Nem kell többé azon gondolkodnod, melyik termékre érdemes felhasználnod a JOKER kupont!
-
Végre kristálygömb nélkül is tudhatod, mennyit fog érni az autód 4 év múlva (x)
Alacsony havidíjak és 4 év után is garantált visszavásárlási ár egy különleges programban.






