-2 °C Budapest

Ez komoly? 50 milliót keresett idén Majka, mégsem spórol semmit

Pénzcentrum
2013. december 29. 13:06

50 millió forintot keresett idén Majka: az ózdi rappert neves cégek szponzorálják a dalait, tévéműsorok, rádiók kérik fel szereplésre, külföldön is nagy sikerrel koncertezik, bezsebelt számtalan díjat.

Komoly pénzeket kaszált az idei évben Majka. A Vasárnapi Blikk számításai szerint az Ózdról származó rapper, műsorvezető 50 millió forintos bevétellel zárja a 2013-as esztendőt.

Majka két éttermet üzemeltet, és három hete jelentette meg önéletrajzi könyvét is, amiből már több, mint ötezer példány fogyott el. Ha Majkának csak tíz százalék jár a könyv árából minden egyes darab után, akkor három hét alatt kétmillió forintot tudhatott a zsebében.

Hetente 5-7-szer járnak fellépésekre barátjával és rappertársával, Curtisszel. Körülbelül 200 ezer forintért mennek el egy háromnegyed órás műsorra. És mivel minden helyszínről meg is oszt egy-egy fotót a rajongóival a közösségi oldalán, nem nehéz kiszámolni, hogy mennyit járja az országot. Vagyis: ha az ózdi fenegyerek legalább heti 5 fellépést vállal, akkor is közel 30 millió forint ütötte a markát idén, mi­után szétosztották a 200 ezer forintos fellépti díjat társával.

A Belehalok című lemeze aranylemez lett, és a legújabb YouTube őszi összesítő listán is az élen szerepel Elvitted a szívemet című slágerével. És bár a ValóVilág óta több mint tíz műsorban szerepelt, nagy meglepetés volt idén, hogy a TV2 Sztárban sztár című műsorában ő volt az egyik zsűritag, amiért 5-10 millió forint közötti gázsit kapott.

"Amit keresek, azt azért keresem, hogy elköltsük. A mai világban, ebben a gazdasági helyzetben nem hiszem, hogy van értelme spórolni, berakni a pénzt a bankba, hogy aztán tíz év múlva valami vagy valaki elvigye" - mondta el nemrég a zenész.

Te mennyit fogsz keresni jövőre?

JÓL JÖNNE 3 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 3 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 64 021 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,68%), de nem sokkal marad el ettől az ERSTE Bank (THM 10,83%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

A januári fizetéskor már nemcsak a személyi jövedelemadóból, de a járulékokból is le lehet vonni a családi adókedvezményt. A Pénzcentrum.hu kalkulátorával kiszámolhatod, hogy mennyit vihetsz haza jövőre.

Mi változik 2014-ben?

A jövő évi adóváltozások része a családi adókedvezmény kiterjesztése, amiről a kormány már júliusban döntött.

2014 januárjától már nem csak a 16 százalékos szja-ból, hanem a 10 százalékos nyugdíj- és 7 százalékos egészségbiztosítási járulékból is érvényesíteni lehet a kedvezményt. A kedvezmény összege változatlan, egy illetve két gyermek után gyermekenként és havonta 10 ezer forint, három illetve több gyermek után gyermekenként és havonta 33 ezer forint. Mint azt korábban írtuk, a kiterjesztés elsősorban a három vagy több gyermeket nevelőknél jelent plusz kedvezményt, mivel az 1-2 gyerekeseknél az szja-ból való levonás után nem igazán marad további rész, pláne, ha a szülők meg is osztják a kedvezményt. Három gyermek esetén bruttó 300 ezer forintnál azonban 51 ezer forint lehet a nettó keresetnövekmény. Jövőre ekkora fizetés esetén tudja egy háromgyermekes család teljes egészében igénybe venni a családi adókedvezményt.

Így adózunk jövőre

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
hrdoktor  |  2026.01.14 12:39
Jelentősen megnehezíti a munkába járást, ha az ónos eső síkossá és csúszóssá teszi a járdákat. Ilyen...
legacykft  |  2026.01.12 12:13
A coachingról gyakran úgy beszélünk, mint egy szakmáról. Egy szerepről, egy eszköztárról, módszertan...
laskainelli  |  2025.12.13 12:55
Sokan gondolják úgy, hogy egy kapcsolatnak magától kellene működnie. Ha igazán szeretjük egymást, ak...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
vezetoi-coaching  |  2025.11.06 13:37
Guys, plagizáltam… már ez is baj, de pláne, hogy nem is tudom, hogy történt… Oltári gáz. Ezt a damag...
NAPTÁR
Tovább
2026. január 15. csütörtök
Lóránt, Loránd
3. hét
Január 15.
A Wikipédia napja
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. január 15. 10:32