.
.
Tíz százalék alá szeretné csökkenteni a személyi jövedelemadó kulcsát a Nemzetgazdasági Minisztérium. A kormányzati elképzelésről Pankucsi Zoltán, a szaktárca adóügyi helyettes államtitkára beszélt a Magyar Nemzetnek.
Reményeink szerint a személyi jövedelemadó tíz százalék alá csökkentésével folytatódhat az adózási előírások 2010-ben megkezdett átalakítása - fogalmazott Pankucsi Zoltán.
Mint mondta: az intézkedés szerepel az elkövetkező évek tervei között. "Az előttünk álló két esztendőben bizonyosan sokat kell majd tenni a költségvetési hiány három százalék alatt tartásáért, de amint lehetőség lesz rá, megvalósul az újabb, jelentős adócsökkentés" - fogalmazott a minisztériumi vezető.
Hozzáfűzte: ha 2010 után, a világválság időszakában mód nyílt az egykulcsos, 16 százalékos adórendszer bevezetésére, és ezzel évi ötszázmilliárd forintos személyi jövedelemadó-csökkentésre, úgy az elkövetkező, a jelek szerint fellendülést hozó években is megvalósítható hasonló irányú lépés.
Pankucsi Zoltán szerint a korábbi, kétkulcsos rendszer többeket adócsalásra sarkallt, és sokan a magas teher miatt kereshettek maguknak más országban otthont.
JÓL JÖNNE 3 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 3 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 64 021 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,68%), de nem sokkal marad el ettől az ERSTE Bank (THM 10,83%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
.
Tóth Zoltánt, az E.ON EIS (Energy Infrastructure Solutions) megoldásértékesítési osztályvezetőjét kérdeztük.
Az E.ON sikeres hazai kkv-kal közös együttműködésben mutatja be, hogyan tud segíteni egy energiaszolgáltató a cégek versenyképességében.


