1 °C Budapest

Kevesebbet akarsz adózni? Miért nem választod ezt?

Pénzcentrum
2013. szeptember 6. 11:17

Összesen 70 257 vállalkozás választotta eddig az új átalányadózási lehetőséget, a kisvállalkozások tételes adóját (kata) - közölte a Pénzcentrum.hu kérdésére a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV). Ugyan az év eleje óta jelentősen, több mint 23 ezerrel nőtt a katások száma, még mindig jócskán elmarad az egymilliótól, amekkora réteget eredetileg megcélzott a kormány a mikro-, illetve kisvállalkozásokat megcélzó kedvező adózással.

Mint többször megírtuk, a több százezer egyéni vállalkozónak mindenképpen megérné az új kisadózást választani, mivel csak a garantált bérminimum után több közterhet kell megfizetniük, mint az 50 ezer forintos kata. A bruttó 114 ezer forintos garantált bérminimum után 34 628 forint szochot, 14 535 forint egészségbiztosítási, illetve munkaerő-piaci járulékot és 11 400 forint nyugdíjjárulékot kell fizetni. Ez havonta összesen 60 563 forint. Emellett az egyéni vállalkozóknak a vállalkozói kivét után meg kell fizetni a 16 százalékos szja-t is, ami a garantált bérminimumra vetítve 18 240 forint.

Egyelőre nem ismertek a pontos okai annak, hogy vajon miért csak a vállalkozások minimális hányadának nyerte el a tetszését az új átalányadó. Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter május végén egy konferencián közölte, hogy "az adórendszerben már nem lehet nagyobb átalakításra számítani, de elképzelhető, hogy a kisvállalkozásokat érintő adók terén egy kis finomhangolást végez a Nemzetgazdasági Minisztérium".

Azóta se híre, se hamva a "finomhangolási" elképzeléseknek. Mint arra a Pénzcentrum.hu több ízben felhívta a figyelmet, a nemzetgazdasági miniszternek első körben érdemes lenne a saját háza táján körülnéznie, amikor azt vizsgálja, miért választották a kormány által vártnál kevesebben a katát. Egyfelől a jelenleg hatályos törvényszöveg rosszul fogalmazza meg, ki számít főállásúnak, ebből következően pedig mellékállásúnak, másfelől az adóhatóság és a minisztérium értelmezése szerint dupla járulékfizetés terheli a kisadózókat, ha egy másik vállalkozásban is közreműködnek egyéni vagy társas vállalkozóként, amivel elijesztették a vállalkozásokat.

Riasztó a rendszerben

Az NGM és a NAV jogértelmezése szerint, ha a kisadózó vállalkozó más vállalkozásban is közreműködik egyéni vagy társas vállalkozóként, akkor utána a második vállalkozásban a kötelezően elvárt járulékterheket teljesíteni kell, függetlenül a kata adóalany vállalkozásában fennálló biztosítási jogviszonyától. Előfordul, hogy ugyanaz a magánszemély több vállalkozásban is egyéni vagy társas vállalkozóként vesz részt. Az általános szabályok szerint - nem a kata hatálya alatt - ilyen esetben a magánszemély után csak egy vállalkozásban kell a minimálbérből - 2013-ban legalább 98 000 forintból - kiindulva a kötelező járulékokat megfizetni.

Ha azonban a vállalkozó egy kata adóalany vállalkozásban vesz részt kisadózóként, és utána 50 ezer forint közterhet fizetnek, akkor ezután a személy után még a minimálbérig sem fizetik meg a járulékokat (hiszen a főállású kisadózó ellátási alapja csak 81 300 forint, kevesebb, mint a minimálbér). Éppen ezért, ha a kisadózó vállalkozó más vállalkozásban is közreműködik egyéni vagy társas vállalkozóként, akkor utána a második vállalkozásban a kötelezően elvárt járulékterheket - függetlenül a kata adóalany vállalkozásában fennálló biztosítási jogviszonyától - teljesíteni kell - közölte még tavaly december közepén írt cikkünkben az NGM.

Angyal József okleveles adószakértő nem ért egyet ezzel az érveléssel. Az egyértelmű, hogy a főfoglalkozású egyéni vállalkozó az egyéni vállalkozásában tesz eleget a minimum járulékfizetési kötelezettségének. Az adószakértő szerint azonban a kisadókról szóló törvény mentesíti a főállású egyéni vállalkozót a Tbj. törvényben előírt minimum járulékfizetési kötelezettség alól, a kisadózó vállalkozások tételes adójáról szóló (Ka.) törvény speciális szabályként felülírja a főszabályokat rögzítő Tbj.-törvényt.

A Ka. törvény 9.§ (1) bekezdés c) és d) pontja rendelkezik a Tbj. törvény 29.§ (3) bekezdése és a 29/A.§ (1) bekezdése által előírt járulékfizetési kötelezettségről. A Ka. tv. 9. § (1) bekezdése kimondja: "A kisadózó vállalkozások tételes adóját jogszerűen választó kisadózó vállalkozások és a kisadózók mentesülnek (...) alábbi közterhekkel kapcsolatos kötelezettségek alól:

c) a személyi jövedelemadó, járulékok és az egészségügyi hozzájárulás megállapítása, bevallása, megfizetése;
d) szociális hozzájárulási adó és egészségügyi hozzájárulás, valamint a szakképzési hozzájárulás megállapítása, bevallása, és megfizetése."

Az okleveles adószakértő véleménye szerint, ha a főfoglalkozású egyéni vállalkozó, vagy bt. beltagja bejelentkezik katásnak, akkor az azzal egyidejűleg meglévő társas vállalkozásában is személyesen közreműködő tagra a Ka. törvény nem ró újabb járulékkötelezettséget. Angyal József tapasztalatai szerint a kettős járulékfizetéssel riogatás a legfőbb gátja annak, hogy az egyébként nagyon kedvező adózási formát az arra jogosultaknak csak az egytizede választotta eddig.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Zavar a törvényben: ki számít főállásúnak, és ki nem?

Mint arra a Pénzcentrum.hu az elmúlt fél évben többször felhívta a figyelmet szintén Angyal Józsefre hivatkozva, az Országgyűlésnek második nekifutásra sem sikerült egyértelműen megfogalmaznia azt a rendelkezést, amely rögzíti, mikor minősül főállásúnak a kisadózó. A törvény szerint az a kisadózó főállású, aki nem felel meg a törvényben foglalt feltételek valamelyikének. A jogszabály ötféle szempontot sorol fel. Az okleveles adószakértő - aki egyben matematikus is - szerint a jelenlegi törvényszövegben a "valamelyikének" kitétel azt jelenti, hogy egyetlen katás vállalkozás sem lehetne nem főállású, amelynek a főállásúakra vonatkozó havi 50 ezer forint adó helyett csak 25 ezer forintot kellene fizetnie. A felsorolt feltételek valamelyike ugyanis biztosan nem fog teljesülni - magyarázza Angyal József. Az adószakértő szerint úgy szólna helyesen a törvény, hogy főállású kisadózó az a kisadózó, aki a tárgy hónap bármely napján nem felel meg az alábbi feltételek egyikének sem.

A NAV adatai szerint az augusztus közepén nyilvántartott, összesen 70 257 katás vállalkozásból 50 219 a főállású, 20 939 pedig a nem főállású adóalanyokra vonatkozó szabályok szerint adózik. Januárban még csak 46 980 katás vállalkozást tartott nyilván az adóhatóság, közülük 33 371 főállású, 14 381 nem főállású adóalany volt.

Csaknem tízezer katásnak a kevés is sok volt

Hiába hívta fel az adóhatóság több alkalommal a figyelmet arra, hogy június végéig rendezzék az adótartozásukat a katás vállalkozások, összesen 5 573 adózónak meghaladta a 100 ezer forintot június 30-án a nyilvántartott, végrehajtható adótartozása, ami miatt a törvény szerint ki kell zárni őket a kata hatálya alól, esetükben megindította a NAV az adóalanyiság megszüntetésére irányuló hatósági eljárást.

További kizáró ok, ha a vállalkozást az adó- vagy vámhatóság számla-, illetve nyugtaadás elmulasztása miatt megállapított mulasztási bírsággal, vagy jövedéki bírsággal sújtja. Emiatt 179 kisadózó kerülhet ki a kata hatálya alól. Be nem jelentett alkalmazott foglalkoztatása miatt 34 katás veszíti el a kedvező adózás lehetőségét, igazolatlan eredetű áru forgalmazása miatt pedig 8 kisadózó inthet búcsút két évre a katának. Végelszámolás, felszámolás, illetve kényszertörlési eljárás 33 kisadózó vállalkozást érintett.

A legmeglepőbb, hogy év közben összesen 3 555 kisadózó vállalkozás jelentette be, hogy a jövőben nem a kata szabályai szerint teljesíti az adókötelezettségeit, vagyis önszántából lépett ki a kata hatálya alól.

 

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
hrbonbon  |  2023.12.10 00:01
FLEXIDUS After the Great Resignation, a new term has entered the workplace lexicon, 'flexidus', ref...
perfekt  |  2023.12.08 14:05
A kormány új rendeletet adott ki a mérlegképes könyvelők, adótanácsadók és okleveles adószakértők ké...
laskainelli  |  2023.12.07 17:10
A hűtlenség egy döntés, amit a hűtlen fél hoz meg, számára észszerűnek tűnő indokra támaszkodva. A k...
vezetoi-coaching  |  2023.12.06 09:06
Nyilván mindenki, aki őrli naponta a Duolingo-t, megkapja Mikulásra az évi egyenleget, 4 KPI-jal, mu...
coachco  |  2023.12.05 13:06
Közelednek az önkormányzati választások. Mindeközben az önkormányzatiság zsugorodik, jelentősége, sz...
Vége az iskolai bántalmazásoknak? Magyar innováció segíthet megelőzni az ilyen eseteket

A zárkózott kamaszok ventilációjában segíthet egy, a mentális jóllétet támogató új hazai mobilapp, a Healmindset, amelyben a felhasználók chaten, anonim módon kaphatna támogatást.

Most bárki fillérekért lecsaphat Magyarország egyik legnagyobb kincsére: érdemes sietni, hamar elkapkodják

Bár a 20 ezer magyar méhész 1,2 millió méhcsaládja évente 25 ezer tonna mézet termel, Magyarországon az egy főre jutó mézfogyasztás mindössze 1 kg/év.

Ismered a Ferit? Milyen Ferit? Vadiúj főzelékbár hódíthatja meg Budapestet

Újabb gasztronómiai témájú sikersztori a Brancsnál: közösségi előfinanszírozásból nyithatja meg főzelékbárját az ötletgazda Szatmári Ferenc, azaz Főzelékes Feri.

Súlyos rendellenesség ütötte fel a fejét a magyar iskolákban: minden tizedik gyerek érintett

Október a figyelemhiányos hiperaktivitás-zavar, azaz az ADHD rendellenesség tudatosításának hónapja, amiben Magyarországon az iskoláskorú gyerekek 8-10 százaléka érintett.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2023. december 10. vasárnap
Judit
49. hét
December 10.
Az emberi jogok napja
December 10.
Advent (3.)
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárszektor Konferencia 2023
Rangos agrárdíjak az Agrárszektor Konferencián!
Sustainable World 2023
A jövő vállalatai szeptember 12-én!
Mi lesz veled magyar élelmiszer?
Ingyenes Signature rendezvény
EZT OLVASTAD MÁR?
OTTHONTEREMTÉS 2024-BEN
Jelzáloghitelek, CSOK Plusz, Babaváró és ingatlanpiaci trendek
Most nem