Tizenegyedik magyarként lépett pályára a világ legerősebb bajnokságában, de ő az első, aki bajnok is tudott lenni.
Három rekorddal összesen 8,9 millió forintot tett zsebre Hosszú Katinka a Világkupán - írja a Bors.
Alig több mint 36 óra alatt háromszor is rövid pályás világcsúcsot - 100 és 200 m vegyesen - úszott Eindhovenben Hosszú Katinka. A barcelonai világbajnokságon két vegyes számban is aranyérmet szerzett versenyző a három rekorddal összesen 40 ezer dollárt, azaz 8,9 millió forintot kasszírozhatott, amihez még a 1,3 millió forintnyi győzelmi prémium is jár. Szóval üzletnek sem rossz világcsúcsot úszni - áll a lapban.
Több évnyi kemény munkával viszont még így is sokkal kevesebb jön össze Katinkának, mint a klasszis focistáinknak. Milliárdosok is vannak a ügyanis közöttük. Dzsudszák a legvagyonosabb, de Huszti Zoltán, Király Gábor és Gera Zoltán is milliárdosnak számít. a
A hazai kluboknál is jól lehet keresni. A fehérvári Videoton például 13 milliót ad átlagosan az alkalmazottainak, és ebben a minimálbéres takarítótól kezdve mindenki benne van. Nem rossz üzlet tehát rúgni a bőrt.
Összehasonlításképp a magyar átlagkereset 225 600 forint, aminek nettója alig több mint 147 ezer forint havonta.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Életveszélyes munkahelyek Magyarországon: itt történik a legtöbb baleset, egyre aggasztóbb a helyzet
Tavaly 75 ember halt meg munkahelyi balesetben, ez 20 százalékos növekedés - olvasható a MASZSZ közleményében.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Egy jó szörp titka: így lett a házi receptből sikeres vállalkozás
A semmiből indulva vált országosan ismert prémium márkává a Mayer szörp.
-
Az energiatárolás ideje eljött – Az Ön cége készen áll rá? (x)
Az energiatárolás ma már nem opció, hanem versenyelőny. A PV Napenergia szakértelemmel és jogosultsággal segít megvalósítani.
-
A zsalupiac, mint a nagyberuházások trendmutatója (x)
A nagyberuházásokon használt zsaluk forgalma jól mutatja a piaci trendeket. A Meva dunakeszi regionális logisztikai központja a nyugat-európai kivitelezőket is kiszolgálja.
-
Ipar Napjai és Automotive Hungary – Mindenki egy helyen (x)
Hazánk legnagyobb ipari eseménye vár minden szakembert: ipari innovációk, költséghatékony megoldások, üzleti lehetőségek, networking, KKV-kat segítő pályázatok.
Portfolio Gen Z Fest 2025


