A fitneszedző egy friss videóüzenetben reagált az őt ért kritikákra.
Szabályismereti hiba miatt bukta el az Australian Open selejtezőjét egy osztrák teniszező: Sebastian Ofner már győztesnek hitte magát a döntő szett rövidítésében, ám a korai ünneplés után rá kellett döbbennie tévedésére, mentálisan összeomlott, ellenfele pedig kihasználta a helyzetet és megfordította a mérkőzést.
Az ausztrál nyílt teniszbajnokság férfi selejtezőjében kedden drámai fordulattal zárult Sebastian Ofner és az amerikai Nishesh Basavareddy melbourne-i összecsapása. Az osztrák játékos a harmadik játszma tie-breakjében megszerezte hetedik pontját, majd abban a hitben, hogy megnyerte a mérkőzést, ünnepelni kezdett, és elindult a háló felé, hogy kezet fogjon ellenfelével.
Ofner azonban súlyosat tévedett. A tenisz szabályai szerint a döntő szettben játszott rövidítés nem a megszokott hét, hanem tíz pontig tart. Amikor az osztrák versenyző rádöbbent hibájára, már késő volt: megszégyenülten kellett visszasétálnia az alapvonalhoz, és folytatnia a játékot.
A váratlan jelenet láthatóan teljesen kizökkentette Ofnert, aki a történtek után már nem tudta visszanyerni korábbi koncentrációját. Az amerikai teniszező tökéletesen kihasználta riválisa megingását: bár 7–1-es hátrányban volt a tie-breakben, a következő kilenc pontból nyolcat megnyert. Basavareddy két meccslabdát is hárított, végül 13–11-re hozta a rövidítést, és ezzel együtt az egész mérkőzést.
KATTINTS a friss sporthírekért, élő eredményekért a Sportonlinera, a Pénzcentrum sportoldalára!
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
"Tudtam, hogy van még esélyem. A szuper tie-breakben mindig vissza lehet jönni, én pedig hittem ebben" – értékelte a történteket a 20 éves amerikai játékos a találkozó után. Basavareddy győzelmével bejutott a selejtező utolsó fordulójába, ahol már a főtáblára jutás lesz a tét.
A fiatal amerikai a győztes pont megszerzése után beszédes gesztussal ünnepelt: kezét a nyakára tette, jelezve, hogy korábban szinte fuldoklott a nyomás alatt. Az osztrák teniszező számára minden bizonnyal életre szóló tanulság marad az eset, és a jövőben aligha feledkezik meg arról, milyen szabályok vonatkoznak a döntő szettek rövidítéseire.
-
Itt működünk, itt adózunk, több mint 710 milliárdot fizettünk be a költségvetésbe (x)
A legtöbb szempontból magyarok a kiskereskedelem óriásai
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








