2027-ig szóló bérfelzárkóztatási program koncepcióját dolgozzák ki a következő hetekben a szakszervezetek és a munkaadók.
A Borsod Takarék Takarékszövetkezet napi működését nem befolyásolja az a bűncselekmény, amelyben sikkasztás gyanúja miatt a rendőrség nyomoz a mezőkövesdi takarékszövetkezeti fióknál - mondta Binder István, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) szóvivője az MTI-nek szerdán.
A szóvivő tájékoztatása szerint a takarékszövetkezet likviditási és tőkehelyzete is kiváló, és a takarékszövetkezet tagja a legnagyobb betétbiztosítási rendszernek, az OTIVA-nak.
A stabil működés tényét igazolja a felügyelet átfogó rutinszerű vizsgálata is, amelyet 2012 ősze óta folytatnak a takarékszövetkezetnél - tette hozzá.
Az ügyről bővebben: Az évszázad sikkasztását követték el a mezőkövesdi takarékban
Elmondta azt is, hogy a vizsgálat révén, amelyről még nem született meg a határozat, tudomással bír a felügyelet is a sikkasztási ügyről. Az ellenőrzés kiterjedt a bankbiztonság és a kontroll funkciók állapotára is. Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy ez alapvetően bűncselekmény, annak kivizsgálásában a nyomozóhatóság az illetékes. Természetesen a PSZÁF igény esetén együttműködik minden ilyen ügyben a nyomozóhatósággal - tette hozzá a szóvivő.
Kiemelte, hogy a felügyelet még 2010-ben adott ki vezetői körlevelet a belső csalások megelőzéséről és felderítéséről, pontosan ilyen esetek kapcsán. Ebben a bankbiztonsági és kontroll feladatok fontosságára hívta fel a takarékszövetkezetek figyelmét. A fent említett ügyre is a körlevélben leírtak alkalmazásának köszönhetően derült fény - mondta Binder István.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Négy ember ellen indult nyomozás a mezőkövesdi takarékszövetkezetnél történt sikkasztás miatt - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság helyettes szóvivője szerdán az MTI-vel.
Zákány Ágnes elmondta, hogy az ügyben kizárást kezdeményeztek és így nem a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei rendőrség nyomoz, az eljárás lefolytatására a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányságot jelölték ki. A helyettes szóvivő hozzátette: a rendőrség szakértők bevonásával vizsgál egyes szerződéseket, a kárérték megállapítása folyamatban van.
Drasztikusan átalakul a magyar gasztronómia a klímaváltozás miatt: komoly szemléletváltás kell a hazai konyhákban.
Ha egymás mellé tennénk mind a 2800-at, az Atlanti-óceánig is eljuthatnánk; utunk során pedig tökéletesen kirajzolódna egy a magyar társadalomról szóló szubjektív látlelet.
Már csak 500 nevező kell, hogy magyar Guinness-rekord szülessen októberben! A cél továbbra is, hogy ezren rúgjanak büntetőt az Országos Tizenegyesrúgó Bajnokságon.
A művészről eddig még nem készült monográfia, ezt a hiányt pótolja az ősszel megjelenő, kétnyelvű (magyar és angol) művészeti album készül.
-
Nem enyhül az élelmiszer-infláció, de nem mindenhol kell mélyebben a zsebünkbe nyúlni
A Lidl-nél például bővítik az akciós termékek körét.
-
Multi élelmiszerláncok: családtámogatás az árakon és a munkatársakon keresztül (x)
Évente több száz milliárdos nagyságrendben fektetnek be az árak letörésébe, valamint munkatársaik bérezésébe és egyéb juttatásaiba az árharcos multinacionális nemzetközi élelmiszerláncok.
- Vészjósló nyugdíj-forgatókönyv készült
- Új üzemanyag jön a kutakra – itt vannak a részletek
- Gonosz varázslás és holttestek - vádemelés az ellenzéki vezér ellen egy, a turizmusáról ismert helyen
- Még egyet kacsint a nyár, aztán jön egy hidegfront - előrejelzés
- Még egy, földszerű bolygó lehet a Naprendszerben - itt vannak a jelei
- Új kihívásokra reagál a Honvédség
Agrárszektor Konferencia 2023
Sustainable World 2023
Mi lesz veled magyar élelmiszer?


