Az olimpiai érmes evezős sokáig teljesen normálisnak élte meg állapotát, de most először beszélt nyilvánosan evészavaráról.
Kiderült, mi okozhatta Dudás Miki halálát: ezt találták a sportoló holttestén, minden borulhat az ügyben
Kezdetben nem utalt semmi bűncselekményre a 34 évesen elhunyt világbajnok kajakozó, Dudás Miklós halála kapcsán, ám a boncolás eredményei fordulatot hoztak az ügyben. A rendőrség halált okozó testi sértés gyanúja miatt indított nyomozást, miután információk szeint a sportoló testén több súlyos fejsérülést találtak.
Hétfőn még nem merült fel bűncselekmény gyanúja a 34 éves korában elhunyt világbajnok kajakozó, Dudás Miklós halála kapcsán, kedden azonban a rendőrség már nyomozást indított. Az RTL beszámolója szerint a legfrissebb információk alapján a sportoló testén három súlyos fejsérülést találtak.
Dudás Miklósra hétfő délelőtt találtak rá XVIII. kerületi lakásában, miután a hozzátartozók értesítették a hatóságokat, és zárszakértő segítségével jutottak be az ingatlanba. A helyszínelés órákig tartott, és kezdetben nem utalt semmi idegenkezűségre, amit a környéken élők beszámolói is megerősítettek: a szomszédok az elmúlt napokban sem zajt, sem dulakodásra utaló hangokat nem hallottak.
A helyzet azonban kedden fordulatot vett. A soron kívül elvégzett boncolás olyan sérüléseket tárt fel, amelyek miatt a Budapesti Rendőr-főkapitányság Életvédelmi Osztálya halált okozó testi sértés gyanújával nyomozást rendelt el ismeretlen tettes ellen.
„A később elrendelt hatósági boncolás során a szakértő olyan sérüléseket állapított meg, amelyek keletkezési mechanizmusát büntetőeljárás keretében kell tisztázni, ezért indult nyomozás halált okozó testi sértés gyanúja miatt” – közölte Csécsi Soma, a BRFK szóvivője.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Címlapkép: Mihádák Zoltán, MTI/MTVA
BL-döntő Budapest 2026: itt van minden infó, jegyárak, kezdési időpont a Bajnokok Ligája fináléjáról
Ebben a cikkben minden fontos tudnivalót összeszedtünk: mikor lesz a meccs, melyik stadionban, mennyibe kerülnek a jegyek? Tudj meg mindent nálunk!
-
AI vagy Excel? Most megmutatjuk, hol tart a céged a digitális versenyben
Töltsd ki a kérdőívet – csak 5 perc!
-
A fehérjeárak elszálltak, mégis rekordot döntött a BioTechUSA: ezek váltak a vásárlók kedvenc termékeivé
Lévai Bálintot, a cég tulajdonosát kérdeztük.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







