25 °C Budapest

Kiterjesztik a családi adókedvezményt

Pénzcentrum
2013. július 24. 14:27

Szerdai ülésén döntött a kormány a a család- és népesedéspolitikai akcióterv egy eleméről, a családi adókedvezmény igénybevételi lehetőségének kiterjesztéséről - közölte a kormányszóvivő az MTI-vel.

Giró-Szász András tájékoztatása szerint a döntés értelmében az érintettek a kedvezménynek a 16 százalékos személyi jövedelemadóból igénybe nem vett részét a 7 százalékos egyéni egészségbiztosítási járulékból és a 10 százalékos nyugdíjjárulékból is igénybe tudják venni.

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter arra kapott felhatalmazást, hogy ennek figyelembe vételével terjessze be a 2014-es adótörvényeket. A kormány a család- és népesedéspolitikai akcióterv következő lépését, a "rugalmas" gyed kérdését szeptember közepén tárgyalja - tette hozzá a szóvivő.

Három gyereknél, bruttó 370 ezer alatt jelent még többet

A három vagy több gyermeket nevelőknél a 10+7%-ra is kiterjeszthető családi adókedvezmény a bruttó 370 ezer forintos jövedelmek alatt jelent még több kedvezményt ahhoz képest, amit eddig tudhattunk. Eddig ugyanis arról volt szó, hogy vagy a 10%-os nyugdíjjárulékból vagy a 7%-os egészségügyi járulékból lesz levonható a "bent ragadt" családi adókedvezmény. Ezek szerint azonban mind a kettőből.

Korábbi számításaink azt mutatták, különösen a három vagy több gyermeket nevelőknél hozhat jelentős többletjövedelmet a kiterjesztés, hiszen egy vagy két gyermek esetében nem igazán marad fenn továbbérvényesíthető rész, különösen, ha a két szülő meg is tudja osztani. Három gyermeknél azonban a havi 99 ezer forintos kedvezményből a 16%-os szja mellett eddig 618 ezer forintos jövedelem alatt maradt még a családi adókedvezményből, amit ezek szerint 2014-től részben tovább érvényesíthetnek a munkavállalói járulékokból.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Egy 300 ezer forintos bruttó jövedelemmel rendelkező háromgyerekes családnál például akár 51 ezer forint nettó keresetnövekményt is jelenthet.

 

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
hrdoktor  |  2026.09.03 07:56
A rendszeres fizikai aktivitás nemcsak az állóképességünknek tesz jót: a szív- és érrendszer egészsé...
coachco  |  2026.08.24 21:54
Nem hiszem, hogy Táncsics találhatott volna magának jobb feleséget Teréznél. [...] Bővebben!
laskainelli  |  2026.08.16 17:01
Amikor valaki folyamatosan azt kapja a társától, hogy nem elég jó, amit csinál, ő maga sem elég érté...
legacykft  |  2026.08.14 14:05
Amikor egy hete a Spiráldinamikáról írtam, azzal fejeztem be a cikket, hogy számomra ez a modell nem...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
NAPTÁR
Tovább
2026. szeptember 5. szombat
Viktor, Lőrinc
36. hét
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?