A járművezető tanulók – munkaszerződéssel – 5-6 hónap alatt sajátíthatják el a szükséges ismereteket.
Az Országgyűlés elfogadta azt a törvényjavaslatot, amely többek között módosítja a Munka Törvénykönyve távolléti díj számítását. Ennek értelmében távollét (például szabadság) esetén a munkabér nem változik a munkanapok számától és a távollét időtartamától függően. Az új szabályozás 2013. augusztus 1. napján lép hatályba és visszamenőleg nem hatályos, azaz először a 2013. július hónapjára járó munkabérek kiszámításakor alkalmazható. Emellett módosulnak a szabadság kiadásának egyes szabályai is, amelyek részben 2013. augusztus 1-én, illetve 2014. január 1-én lépnek hatályba.
A Munka törvénykönyvének (Mt.) 2013. január 1. napjától hatályos, a távolléti díj ⃰számítására vonatkozó szabályai többféle értelmezésre adtak lehetőséget, ami sok esetben bizonytalanságot okozott a jogalkalmazás során.
A mai módosítás oka, hogy a hatályos szabályozás miatt a munkavállaló havi munkabére bizonyos esetekben - például szabadság esetén - kevesebb, illetve ritkább esetben akár több is lehetett a munkaszerződés szerinti alapbérénél, attól függően, hogy az adott hónap hány munkanapból áll.
Az elfogadott módosítás értelmében a távolléti díj összege nem függ többé az adott hónap munkanapjai számától és a távollét időtartamától sem, azaz a munkabér sem csökken vagy nő e két tényező miatt.
"A hatályos szabályozás különösen az egyenlőtlen munkaidő-beosztásban dolgozók számára okozott eltéréseket. Az új szabályozás célja, hogy a munkavállaló a munkanapok számától függetlenül mindig azonos összegben kaphassa meg a havi bérét." - foglalta össze Keller Anikó - a Szecskay Ügyvédi Iroda ügyvédje.
Egyúttal a szabályozás egyszerűsödik is, így vélhetően csökken a munkáltatók adminisztrációs munkája is.
A távolléti díj számításának új szabályai először a 2013 július hónapjára esedékes munkabérek kiszámítása során alkalmazhatóak. A módosítás a bérszámfejtéssel már lezárt időszakban esedékessé vált munkabérek számítását nem érinti.
A szabadság kiadását érintő változások a munkáltatók és munkavállalók széles körét érintik.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 millió forintot, 25 éves futamidőre, már 8,1 százalékos THM-el, és havi 151 979 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 8,52% a THM; a K&H Banknál 8,57%; a Raiffeisen Banknál 8,72%, az Erste Banknál 9,02%; míg az OTP Banknál 9,3%-os THM-mel kalkulálhatunk. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Egy 2013. augusztus 1-vel hatályba lépő új szabály a szabadság kiadásának rugalmasságát némileg csökkenti azzal, hogy az esedékesség évét követő év végéig kiadható szabadságról a feleknek minden naptári évben külön megállapodást kell kötniük. Ráadásul, míg a hatályos szabályok szerint az alapszabadság és az életkor szerinti pótszabadság egyharmadáról lehetett a megállapodásban rendelkezni, addig augusztus 1-től a megállapodás kizárólag az életkor szerinti pótszabadságra korlátozódik. Így a módosítás értelmében a 39. életévüket be nem töltött munkavállalók esetében csökken az átvihető napok száma. Nem világos, hogyan érinti ez az új szabály a hatályba lépése előtt már megkötött megállapodások érvényességét.
Egy 2014. január 1-én hatályba lépő módosítás nyomán viszont egyértelművé válik, hogy a munkavállalóknak évente egy alkalommal járó 14 nap egybefüggő szabadság azt jelenti, hogy ennyi időre folyamatosan, megszakítás nélkül mentesíteni kell a munkavállalót a munkavégzés és a rendelkezésre állás alól. A 14 egybefüggő szabadságos napba tehát be kell számítani azokat a napokat is, amikor a munkavállaló -- más okból, a szabadság kiadása nélkül - sem végez munkát, tehát amikor például az egyenlőtlen munkaidő-beosztású munkavállalónak a munkáltató a felgyülemlett pihenőidőt adja ki.
A jelenleg még hatályos szabályozás szerint a távolléti díjat a következők alapján kell kiszámolni: havi alapbérnél az egy órára járó alapbér meghatározása során a havi alapbér összegét osztani kell általános teljes napi munkaidő esetén 174 órával, illetve általánostól eltérő teljes napi vagy részmunkaidő esetén a 174 óra időarányos részével. Ezt a szabály kell alkalmazni egyenlőtlen munkaidő-beosztás, illetve órabéres díjazás esetén is.
Ezzel szemben az új, augusztustól hatályos szabályozás szerint: nem egységesen minden hónapra 174 órával, hanem az adott hónapra irányadó munkaórák számával kell a számításokat végezni. Ezen túlmenően az új szabályozás tartalmazza azt is, hogy egyenlőtlen munkaidő-beosztás és havibér esetén a munkavállalónak - a beosztás szerinti munkaidő mértékétől függetlenül -jár a havi alapbére.

Drasztikusan átalakul a magyar gasztronómia a klímaváltozás miatt: komoly szemléletváltás kell a hazai konyhákban.
Ha egymás mellé tennénk mind a 2800-at, az Atlanti-óceánig is eljuthatnánk; utunk során pedig tökéletesen kirajzolódna egy a magyar társadalomról szóló szubjektív látlelet.
Már csak 500 nevező kell, hogy magyar Guinness-rekord szülessen októberben! A cél továbbra is, hogy ezren rúgjanak büntetőt az Országos Tizenegyesrúgó Bajnokságon.
A művészről eddig még nem készült monográfia, ezt a hiányt pótolja az ősszel megjelenő, kétnyelvű (magyar és angol) művészeti album készül.
-
Az élelmiszer-infláció letöréséhez nem elég a 6 árharcos multi élelmiszerlánc (x)
Az élelmiszer-inflációban jelenleg gyengülés tapasztalható, amiben a multinacionális élelmiszerláncok árpolitikája is fontos szerepet játszik.
-
Tudatos döntések és kiszámíthatóság (x)
A dm döntési folyamataiban kiemelten fontos szerepe van a fenntarthatóságnak.
-
Hogyan támogatja az innováció a fenntarthatóságot? (x)
A jövő társadalma akkor lesz fenntartható, ha a tudásba fektet
- Ilyen még nem volt a Facebookon
- Hiába érkezett a mentőhelikopter: egy hét után elhunyt a megyei gólkirály
- Hihetetlen, mennyi eső jön – riasztást is kiadtak
- Új érvek a nagy stégháborúban: "Nem kell eljutni mindenhol a Balatonhoz"
- Lecsaptak Pesten a rendőrök, nem volt menekvés
- Inváziós halak tömege ugrált a Tiszában Szegednél - elképesztő videó
Agrárszektor Konferencia 2023
Sustainable World 2023
Mi lesz veled magyar élelmiszer?


