22 °C Budapest

Már árulják az online kasszákat, pedig még egyet sem engedélyeztek

Pénzcentrum
2013. május 8. 11:03

Miközben egyre több pénztárgépgyártó kínálja a cégek állítása szerint az adóhatóság (NAV) követelményeinek megfelelő, több százezer forintba kerülő termékét, az illetékes hatóság valójában egyelőre egyetlen ilyen kasszát sem engedélyezett - írja a Népszabadság.

Mint azt a lap iparági forrásból megtudta, erre májusban már aligha fog sor kerülni, az illetékes hivatalnál ugyanis még nem láttak egy ilyen pénztárgépet sem. Vagyis miközben május elsejétől a kereskedőknek, vendéglátósoknak és taxisoknak olyan kasszát, illetve taxiórát kellene üzemeltetniük, amely állandó kapcsolatban van a NAV-val, ilyen berendezést egy ideig még biztosan nem állítanak be, pedig a kormány az átállásból idén 75 milliárd forint bevétellel számol a költségvetésben.

"Öt pénztárgépgyártó és -forgalmazó kért engedélyt a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivataltól, de sem az ehhez szükséges dokumentáció, sem a pénztárgép nem áll rendelkezésre" - tájékoztatta a Népszabadságot Kőszegi József, a hivatal főosztályvezető-helyettese. Elmondta: ha megvan minden dokumentum, és a gép is megfelel az előírásoknak, 15 napjuk van az engedély kiadására.

Vagyis az összes határidő ismeretében nagy biztonsággal kijelenthető: bár elméletileg lehetséges, hogy egy kassza májusban rendelkezzen engedéllyel, ennek gyakorlati esélye igen csekély. Különösen, ha tudjuk: az online kapcsolattartáshoz szükséges adóigazgatási ellenőrző egységet (AEE) és a pénztárgépet csak egyben lehet engedélyezni, márpedig továbbra sem tudni, milyen módon oldják meg az adatátvitelt.

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
laskainelli  |  2025.07.27 18:18
Sokan vágyunk érzelmi biztonságot adó kapcsolatra. Olyan szövetségre, együttműködésre, amiben hátrad...
vezetoi-coaching  |  2025.07.25 14:21
...hogyan működünk... Yeah... semmit nem tudunk konkréten, közvetlenül, mit gondol a másik pontos...
hrdoktor  |  2025.07.21 08:05
A fogaink sokkal többet árulnak el rólunk a munkahelyen, mint gondolnánk. Befolyásolják a rólunk alk...
coachco  |  2025.07.08 18:48
Végre nincs meleg, még tán esik is sok helyen, talán lesz időtök olvasni egy kicsit… [...] Bővebbe...
kovacstunde  |  2025.07.05 08:00
Hosszú évek óta Angliában bébiszitterként dolgozó kliensem panaszolta; hogy kisiskolás unokáját a me...
Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

NAPTÁR
Tovább
2025. július 29. kedd
Márta, Flóra
31. hét
EZT OLVASTAD MÁR?