35 °C Budapest

Lejárt a pénztárgépek online bekötésének első határideje

2013. április 30. 05:32

Indulnak a NAV-hoz bekötött kasszák Fontos határidő jár le a mai nap, a dátumnak azonban inkább elvi jelentősége van. Április 30-ig kellene ugyanis a Nemzeti Adó-és Vámhivatalhoz online bekötni több ezer magyar pénztárgépet. A kereskedők ugyan kapnak néhány hónapnyi határidőt, azonban egyelőre nem úgy tűnik, hogy júliusra megoldódna a helyzet. A Pénzcentrum.hu mutatja a legfontosabb tudnivalókat, és néhány izgalmas részletbe bevezetjük olvasóinkat.

Matolcsy György akkori nemzetgazdasági miniszter tavaly októberben, a közel 400 milliárd forintos egyenlegjavító program keretében jelentette be, hogy az áfabevételek 95 milliárdos növekedésével számol a kormány attól, hogy valós idejű online adatátviteli kapcsolatot alakítanak ki a pénztárgépek és az adóhivatal között. Az online kassza-rendszer bevezetésének nem titkolt célja a feketegazdaság visszaszorítása, az eltitkolt bevételek legalizálása. Az intézkedés nyomán szükségessé válik a Magyarországon működő nagyjából 250 ezer pénztárgép mintegy nyolcvan százalékának lecserélése, a többi kisebb-nagyobb átalakításokkal a jövőben is használható.

Mit tudnak az online kasszák, miért van rájuk szükség?

Az online pénztárgép egy olyan technikai eszközt tartalmaz, ami rendszeres és gyakori internetes kapcsolatban áll a Nemzeti Adó-és Vámhivatallal (NAV). A hatóság ezzel információt szerez arról, hogyan alakul az üzlet bevétele akár napi, heti vagy havi bontásban. Ez segítséget nyújt majd a NAV-nak például az ellenőrzésre történő kiválasztás során.

Ezt az eszközt, az úgynevezett adóügyi ellenőrző egységet (AEE) a pénztárgépekbe kell beépíteniük a gyártóknak (az új pénztárgépeknél pedig már benne kell lennie a készülékben). Ez a az eszköz folyamatosan gyűjti a pénztárgépben keletkező adatokat, amelyeket a NAV szerverének utasítására elküldi az adóhatóság részére. Az AEE az élettartama során folyamatosan gyűjti, és sohasem tudja törölni ezeket az adatokat. Igaz, hogy most is van a pénztárgépekben egy "fekete doboz", amely rögzíti az adóbevételt, viszont az online összeköttetés azt fogja eredményezni, hogy azonnal, már a vásárláskor bekerül az információ az adóhivatalba. Így a kereskedőnek óriási kockázatot jelent a bevétel letagadása.

Az új típusú pénztárgépekre) történő áttérés ütemezetten, több fázisban zajlik le

Az elektronikus naplóval nem rendelkező, hagyományos pénztárgép április 30-ig üzemeltethető, azonban a június 30-ig terjedő türelmi időszakban a NAV nem bünteti az elektronikus naplóval nem rendelkező, hagyományos pénztárgépek használatát.

Az elektronikus naplóval rendelkező, hagyományos pénztárgép ez év december 31-ig üzemeltethető. Az ilyen pénztárgépet használó július 1. és december 31. között adatszolgáltatási kötelezettségét, az elektronikus naplófájlok elektronikus úton történő megküldésével teljesíti, az állami adóhatóság felé.

A pénztárgéphasználatra nem kötelezettek hagyományos pénztárgépet 2014. december 31-ig üzemeltethetnek.

Állami támogatás

JÓL JÖNNE 2 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2 millió forintot igényelnél, 60 hónapos futamidőre, akkor 2021-től így kalkulálhatsz: a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 39 550 forintos törlesztővel a Sberbank nyújtja (THM 7,11%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank 39 604 forintos törlesztőt (THM 7,17%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

A kormány márciusban határozott arról, hogy 50 ezer forint támogatásra számíthatnak a kisvállalkozók az onlinekassza-rendszer elindításához. A kompenzációt azok a vállalkozások, illetve egyéni vállalkozók kaphatják, amelyeknek az éves árbevétele nem ér el az 500 millió forintot, ezek a vállalkozók egyúttal nem rendelkezhetnek adótartozással, és nem állhatnak csőd- vagy felszámolási eljárás alatt, és nem alkalmazhatnak feketén dolgozókat. Az adózó vállalkozók esetében csak meghatározott számú pénztárgép cseréjét, maximum 5 pénztárgép bekötését támogatják.


A támogatás igénylése úgy történik, hogy a vállalkozó kitölt egy egyszerű adatlapot, amiben a NAV felé jelzi, hogy a pénztárgépet kell cserélnie, és ehhez kéri az ötvenezer forintos támogatást. Az adóhatóság megvizsgálja az adatlapot, és kiad erről egy igazolást a vállalkozónak, ami egy kódszámot tartalmaz majd. Ezzel az igazolással a vállalkozó felkeresi a pénztárgépet értékesítő céget, és az igazolással vásárolja meg az új gépet, természetesen a gép ára és az igazoláson lévő összeg közötti különbséget kifizeti, és ezután a kereskedőnek kell majd valójában a támogatás folyósításáért a NAV-hoz fordulnia. A NAV megnézi, hogy a kódszámmal volt-e már eladás, és ha nem volt, akkor kiutalják a kereskedőnek támogatási összeget.Ilyen igényekkel október 31-ig lehet a NAV-hoz fordulni, és november 15-ig lehet majd a támogatási igényeket igénybe venni.

Sok a kérdés, aggódnak a boltosok, a szervizek

A bevezetés bejelentése óta gyakran hallani olyan hangokat, amelyek szerint túl szűk a határidő. A legnagyobb problémát az okozza, hogy még nincs forgalomban olyan készülék, amely megfelelne a követelményeknek.Az engedélyekre jelenleg több készüléktípus gyártója vár, de kérdés, hogy határidőre lesz-e annyi készülék forgalomban, amennyi ki tudja elégíteni a szükségleteket.

Az online pénztárgépekre történő átállás két hónap múlva lejáró türelmi idejét módosítania kell az NGM-nek - véli az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ). Vámos György, a szövetség főtitkára nemrég a Világgazdaságnak elmondta: több mint 200 ezer gépet kellene cserélni a június 30-án lejáró türelmi idő végéig, erre azonban nem nyílik lehetőség. Június végéig nem lehet ennyi gépet legyártani és az üzembe helyező szervizek kapacitása is véges. A türelmi idő végét (ameddig az adóhatóság nem bünteti a hagyományos, elektronikus naplóval nem rendelkező pénztárgépek használatát) tehát feltétlenül módosítani kell.

A Pénzcentrum.hu által megkérdezett piaci szereplők is úgy vélik, a határidők nagyon nehezen tarthatók. Szabó Gábor, az egyik legnagyobb tapasztalattal rendelkező szerviz-szolgáltató, a Cardnet Zrt. vezérigazgatója lapunknak elmondta: logisztikai szempontból komoly kihívást jelent majd ilyen nagyszámú ügyfél rövid határidőn belüli, szakszerű kiszolgálása, a gépek üzembe helyezése. A vezérigazgató szerint épp ezért nem mindegy, hogy a kereskedők milyen szervizpartnert választanak majd, hiszen az online pénztárgépeket csak speciális engedéllyel lehet javítani, aktiválni.

Az új kasszák áráról ugyanakkor továbbra sem tudni részleteket. A szaktárca korábbi becslése szerint 100 ezer forint körüli összegbe kerül egy-egy új pénztárgép, a szakmai szervezetek szerint azonban legalább 120-140 ezer forint lesz. A kormány pénztárgépenként 50 ezer forinttal támogatja a cserét.

Érdekes kérdés: hogy is lesz a netkapcsolat?

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
perfekt  |  2021.07.26 14:27
A számviteli törvény ez évi változásában módosították a számviteli szolgáltatásokra vonatkozó paragr...
hrdoktor  |  2021.07.26 08:31
Nem minden esetben lehet a szervezet jelzőrendszereire hagyatkozni: tudatos kontroll alatt kell tart...
kovacstunde  |  2021.07.21 14:55
  Optimista, derűlátó ember vagyok, de mint mindenkit az életem során engem is értek veszteségek. H...
hrbonbon  |  2021.07.15 11:46
Elmúlt héten zajlott az AIMS International EMEA régiójának online konferenciája. Az AIMS független H...
vezetoi-coaching  |  2021.07.11 01:50
Érdekes kiragadott kinyomtatott könyvekre vonatkozó statisztikai adatok… Egy könyves csoportban idé...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2021. július 28. szerda
Szabolcs
30. hét
KONFERENCIA
Tovább
Sustainable World 2021
Fenntartható befektetések, piaci lehetőségek: varázsszó az ESG
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2021. július 28. 06:50