12 °C Budapest

Ez az alapítvány kapta a legtöbb adópénzt tavaly

Pénzcentrum
2012. szeptember 17. 15:31

Összesen 3,5 milliárd forinttal kevesebb forráshoz jutottak hozzá a civil szervezetek, egyházak, illetve a kiemelt költségvetési előirányzat a magánszemélyek személyi jövedelemadójának egy-egy százalékából, mint egy évvel korábban. A tétlenkedők 10 milliárd forintot hagytak a költségvetésben. A felajánlott 12,5 milliárd forintnak több mint az egyhatodát a Magyar Katolikus Egyház kapta összesen 605 700 adózótól. A katolikus hívek fejenként átlagosan 3 800 forintnyi szja-t ajánlottak fel. Az egyházak mellett a legtöbben továbbra is a gyermekek gyógyulását segítő alapítványokat, valamint az állatmentő szervezeteket támogatják.

Tavaly megközelítően az ötödével, 270 milliárd forinttal kevesebb adót kellett megfizetniük a magánszemélyeknek az összevont adóalapba tartozó jövedelmük után, mint egy évvel korábban. Az adóteher csökkenése maga után vonta azt, hogy kevesebb pénzt lehetett felajánlani az szja egy-egy százalékából a különböző civil szervezetek. Az viszont nem volt törvényszerű, hogy a ténylegesen felajánlott összegnek is az ötödével kellett visszaesnie. Csökkenteni lehetett volna a veszteséget, ha sikerült volna mozgósítani az alvótömegeket, akik nem élnek azzal a lehetőséggel, hogy adójuk egy részének felhasználásáról saját maguk rendelkezhetnek.

Az adóhatóság statisztikájából kiderül, hogy a 4 millió 494 ezer feldolgozott bevallást benyújtó magánszemély közül összesen 3 millió 239 ezren voltak azok, akik nulla forintnál magasabb összegről nyilatkozhattak volna, elvileg összesen 21,94 milliárd forintról. Ezzel szemben közülük csak 1 millió 835 ezer magánszemély ajánlotta fel valamelyik egy százalékot, vagyis 1,4 millió magánszemély nem töltött ki nyilatkozatot. Jelentős számban vannak közöttük azok, akik mindkét egy százalékról rendelkeztek, az érvényes űrlapok száma 3 millió 180 ezer volt. Az űrlap kitöltését megspórolók csaknem 10 milliárd forintot hagytak az államkasszában ahelyett, hogy az általuk fontosnak ítélt célokra juttatták volna.

A civil szervezetek közül a Daganatos Beteg Gyermekekért Alapítványnak ajánlották fel a legtöbben az szja egyik 1 százalékát - derül ki a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) honlapján közzétett összesítésből. Az alapítvány összesen csaknem 323 millió forinthoz jutott hozzá ily módon. Évek óta töretlen az adózók bizalma a Gyermekrák Alapítványban, amely 54 504 magánszemélytől több mint 200 millió forinthoz jutott hozzá. Az állatmentő alapítványok közül a Rex Kutyaotthon Alapítvány volt a legnépszerűbb: 88 millió forinttal gazdagodott.

Az szja másik egy százalékát egyházak, illetve a központi költségvetés kiemelt előirányzata, a Nemzeti Tehetség Program javára lehetett juttatni. Nemcsak az egyházak, hanem az összes felajánlás között magasan viszi a prímet a Magyar Katolikus Egyház, amelynek összesen 605 700 híve csaknem 2,3 milliárd forintot ajánlott fel. A top 10-es listán a harmadik helyen szerepel a Magyar Református Egyház, az ötödik a Magyarországi Evangélikus Egyház, a kilencedik pedig a Magyarországi Baptista Egyház. Az adózók továbbra is bíznak abban, hogy a költségvetésben külön soron elkülönített előirányzat, a Nemzeti Tehetség Program javára felajánlott pénz jó helyre kerül. Több mint 293 ezer magánszemély összesen 1,24 milliárd forintot ajánlott fel erre a célra.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A költségvetési előirányzaton kívül összesen 83 szervezet (civil szervezet, egyház) kapott 10 millió forintnál nagyobb összegű felajánlást. A NAV új szolgáltatásának köszönhetően mindenkinek lehetősége van arra, hogy megnézze, kedvenc civil szervezete, választott egyháza javára idén hányan rendelkeztek személyi jövedelemadójuk 1 százalékáról. Az adóhatóság honlapján (www.nav.gov.hu) közzétett táblázat azt is tartalmazza, hogy az érintett szervezet, egyház, illetve a kiemelt költségvetési előirányzat javára összesen mekkora forrást ajánlottak fel az adózók. A táblázat azokat a szervezeteket tartalmazza, amelyek a magánszemélyek 1 százalékos felajánlásaiból legalább 100 forintot össze tudtak gyűjteni.

Csaknem 31 ezer civil szervezet számára postázott a NAV augusztus 31-ig tájékoztató-felszólító levelet, amelyben közölte a "potenciális" kedvezményezettekkel, mekkora összegről rendelkeztek a javukra az adózók. Ahhoz viszont, hogy ténylegesen megkaphassák a felajánlott pénzt, ki kell tölteniük egy igazoló adatlapot. A NAV - a törvényi feltételek fennállása esetén - a benyújtást követő 30 napon belül át is utalja a magánszemélyek felajánlásából összegyűlt pénzt a civil szervezetnek.

HR BLOGGER
hrdoktor  |  2024.04.18 06:25
Hazánkban körülbelül 3,5 millió ember küzd visszérbetegséggel, ami kezeletlenül lábszárfekélyhez, ak...
coachco  |  2024.04.16 16:42
Nekem a csend! A csendre való vágyakozás maga! [...] Bővebben!
perfekt  |  2024.04.10 14:41
Az utazási költségtérítési támogatásról a Kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi L...
laskainelli  |  2024.03.26 12:00
A házasság egy olyan szövetséget jelentene, amelynek mélysége biztonságot és figyelmet biztosít a fe...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem