A Központi Statisztikai Hivatal legutóbbi, munkaügyi jelentéséből kiderül, hogy idén nem esett, sőt emelkedett is a foglalkoztatottak száma hazánkban, és kismértékben bár, de csökkent a munkanélküliség is.
A 2010. év eddigi foglalkoztatási adatai is csak mérsékelt optimizmusra adnak okot. A foglalkoztatottak teljes körét számba vevő munkaerő felmérés adatai szerint az év első három negyedévében átlagosan közel ugyanannyian (3,7 millióan) dolgoztak, mint egy évvel azelőtt, azaz a foglalkoztatottság csökkenése megállt, s ami kedvező, az éven belüli növekedés nagyobb volt a szezonális tényezőkkel magyarázhatónál. A foglalkoztatottak létszáma a válságot közvetlenül megelőző időszak - 2008. I-III. negyedév - átlagától közel mintegy 100 ezerrel maradt el, miközben a munkanélküliek száma 327 ezerről 479 ezerre nőtt.

Magyarországon a munkaerőpiac azonban még koránt sem heverte ki a gazdasági válságot, ugyanis a 2008. III. negyedév végéig tartó stagnálást a pénzügyi válságnak köszönhetően a munkaerő-piaci recesszió eredményeként a foglalkoztatottság csökkenése váltotta fel. A munkaerő-piaci mutatók "mélyrepülése" jellemezte a 2009. évet, így a foglalkoztatási ráta az ezredfordulón mért szintre esett vissza, míg a munkanélküliség elérte a 90-es évek eleji, a gazdasági fellendülést megelőző szintet.
A 15-64 éves férfiak 61,2%-a, míg a nők 51%-a volt foglalkoztatott 2010 III. negyedévében, ami egyben azt is jelenti, hogy a nők munkaerő-piaci mutatóinak javulása eredményezte a foglalkoztatottság szinten maradását. Azonban a foglalkoztatottság szintje továbbra is elmarad az Európai Unió átlagától.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A felmérésből az is kiderült, hogy a nemzetgazdaság megfigyelt szegmensében az átlagos bruttó kereset 2010 első három negyedévében 201 200 Ft-ot ért el, ezen belül a vállalkozásoknál dolgozóké 204 500 Ft, a költségvetési, illetve a nonprofit szféra szervezeteinél dolgozóké pedig 197 200 Ft, illetve 167 800 Ft volt. 2010 III. negyedévében az átlagos nettó kereset 132 ezer Ft-ot ért el.
Életveszélyes állapotok várnak a melósokra: elképesztő, mit találtak az ellenőrzések a munkahelyeken
Az építőiparban gyakran hiányzott a leesés elleni védelem, máshol kiiktatott gépbiztonsági berendezéseket és közvetlen veszélyt jelentő villamosbiztonsági hiányosságokat találtak.
-
Végre kristálygömb nélkül is tudhatod, mennyit fog érni az autód 4 év múlva (x)
Alacsony havidíjak és 4 év után is garantált visszavásárlási ár egy különleges programban.






