11 °C Budapest

Részletek: így változik a gyes

MTI
2010. december 23. 15:02

Az Országgyűlés csütörtökön megszavazta a gyermekgondozási segély (gyes) folyósításának kettőről három évre való visszaállítását.

A képviselők 259 igen szavazattal, 69 nem ellenében, 43 tartózkodás mellett fogadták el az egyes szociális, gyermekvédelmi, családtámogatási, fogyatékosságügyi és foglalkoztatási tárgyú törvények módosításáról szóló előterjesztést. A kormánypártok támogatták, az MSZP és az LMP ellenezte az indítványt, a Jobbik tartózkodott.

A gyes három évre való visszaállítása vonatkozik azokra a gyermekekre is, akik 2010. április 30. után, azaz a gyes folyósítási idejét két évben meghatározó törvény hatályba lépését követően és e jogszabály hatályba lépése előtt születtek.

A törvény 30 órában korlátozza a gyes mellett folytatható keresőtevékenység időtartamát. Az elfogadott javaslat szerint a 2010. december 31-én még keresőtevékenységet folytató gyes-jogosultak egységesen legfeljebb 2011. március 31-ig még a korábbi feltételekkel, azaz munkaidőkorlát nélkül végezhetnek az ellátás mellett munkát.

A törvény kivételt is teremt, mert a tartósan beteg vagy súlyosan fogyatékos gyermek gondozását ellátó jogosult a gyermekgondozási segély mellett - a gyermek egyéves korától - a napi munkaidő-keretre vonatkozó korlátozás nélkül végezhet munkát, valamint az ikrek utáni gyermekgondozási segély teljes munkaidőben történő foglalkoztatás esetén is jár, azonban a törvény értelmében csak egy gyermek után.

A gyes folyósítási idejének visszaállításával összhangban a gyermeknevelési támogatást újra a legkisebb gyermek hároméves korától lehet majd igénybe venni. A törvény bevezeti az örökbefogadói gyermekgondozási segélyt.

A törvénymódosítással változik a lakásfenntartási támogatás jelenlegi rendszere. A változtatás célja egyrészt a szociális gáz- és távhőtámogatás megszűnése miatt ellátás nélkül maradó jogosultak befogadása a lakásfenntartási támogatás rendszerébe, másrészt a támogatás célzottságának és hatékonyságának növelése.

A jogosultsági jövedelemhatárt a törvény az öregségi nyugdíjminimum 250 százalékában határozza meg a korábbi 150 százalék helyett, ugyanakkor eltörli a lakásfenntartási költségek jövedelmen belüli arányára vonatkozó előírást. A jövedelemszámítás alapja az egy főre jutó jövedelem helyett a háztartás fogyasztási szerkezetét jobban kifejező fogyasztási egység lesz. A lakásfenntartási támogatást elsősorban természetben kellene nyújtani a törvény alapján. A törvény szerint 2011-ben az ápolási díj alapösszege megemelkedik.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

A rendelkezésre állási támogatás (rát) helyébe a bérpótló juttatás lép. Az általános szabályoktól eltérően a bérpótló juttatásra való jogosultság esetében nem kétévente, hanem évente történő felülvizsgálatot ír elő, azaz évente meg kell vizsgálni, hogy a jogosult legalább 30 nap időtartamban folytatott-e keresőtevékenységet, illetve részt vett-e munkaerő-piaci programban, képzésben. A bérpótló juttatás szabályainak többsége megegyezik a rát szabályaival. Új elem azonban, hogy a jövőben az önkormányzat rendeletben előírhatja, hogy a juttatásban részesülő a lakókörnyezetét tartsa rendben.

A törvénnyel kibővül a közfeladatot ellátó személyek köre az intézményi ellátás keretében foglalkoztatott ápoló, intézményvezető ápoló, gondozó és szociális, mentálhigiénés munkatárs, továbbá a falu- és tanyagondnok személyével. A települési önkormányzatok bölcsődés korú gyermekek napközbeni ellátásának biztosítására irányuló kötelezettségének - a bölcsőde működtetése mellett - családi napközi formájában is eleget tehet.

A törvény 2011-től az általános iskola 8. évfolyamán tanuló és rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre jogosult gyermekek számára is biztosítja az ingyenes gyermekétkeztetést. A jogszabály szerint kizárólag a bölcsőde esetében növekednek az ellátásért fizetendő térítési díjak, a gyermekétkeztetés egyéb formáiban változatlanul az élelmezés nyersanyagköltségének egy ellátottra jutó napi összege a térítési díj alapja.

A törvény lehetőséget teremt a várandós anya férjének vagy élettársának a befogadására a családok átmeneti otthonába. Ezt azzal indokolják: a gyermeket váró anya helyzete indokolja, hogy a számára ebben az időszakban támaszt, segítséget jelentő személy mellette legyen.

 

HR BLOGGER
hrdoktor  |  2024.04.18 06:25
Hazánkban körülbelül 3,5 millió ember küzd visszérbetegséggel, ami kezeletlenül lábszárfekélyhez, ak...
coachco  |  2024.04.16 16:42
Nekem a csend! A csendre való vágyakozás maga! [...] Bővebben!
perfekt  |  2024.04.10 14:41
Az utazási költségtérítési támogatásról a Kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi L...
laskainelli  |  2024.03.26 12:00
A házasság egy olyan szövetséget jelentene, amelynek mélysége biztonságot és figyelmet biztosít a fe...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem