13 °C Budapest

Nyugdíj: egy vagy két gyerek esetén ennyi munkaviszony kell

Pénzcentrum
2010. november 23. 04:44

Múlt pénteken benyújtotta a kormány a nők kedvezményes nyugdíjazását is tartalmazó törvényjavaslatot, ezek szerint 40 év jogviszonyt követően a nők a nyugdíjkorhatárra való tekintet, és csökkentés nélkül elmehetnek nyugdíjba. Teljes jogú nyugdíjhoz legalább 32 éves munkaviszony kell, a gyermekneveléssel töltött idő be lehet számítani maximálisan 8 évig, viszont a 40 évet mindenképpen ki kell tölteni. A tanulmányi időt igaz itt nem számolják be, azonban a nyugdíj-megállapításnál már igen. Számításaink szerint jobb esetben a kötelező korhatár előtt 4-5 évvel is korábban mehetnek nyugdíjba a nők, ha teljesítik a feltételeket, míg most a kedvezmények - csökkentéssel egybekötve - 2-3 évről szólnak. A javaslattal több probléma is van, többek között az, hogy a korcentrumot csökkenti, a társadalom számára káros ösztönzők kialakulásához vezet, miközben nem csak nemek között tesz különbséget, hanem nemeken belül is - áll a Portfolio.hu elemzésében.

Amióta felbukkant a nők kedvezményes nyugdíjazásának lehetősége, azóta számos különböző megfogalmazással találkozhattunk a politikusok részéről. Először mindenki azt gondolta, hogy 40 év munkaviszony után lehet elmenni nyugdíjba, míg a közelmúltban már szolgálati időről beszéltek a sajtóban is. Pénteken viszont nyilvánosságra került a kormány törvénytervezete, ami részletesen tartalmazza az ide vonatkozó szabályokat. Az alábbi cikkben szeretnénk tisztába tenni a fogalmi zavarokat, hiszen koránt sem olyan egyszerű a kép, mint ahogy gondolnánk, a közbeszédben pedig félreérthető kijelentések kaptak szárnyra.

Induljunk ki abból a törvénytervezetből, amit pénteken nyújtott be a kormány a parlamentbe. Ebben az szerepel, hogy "öregségi nyugdíjra életkorától függetlenül jogosult az a nő is, aki legalább 40 év jogosultsági idővel rendelkezik". A törvénytervezet külön határozza meg, hogy mi tartozik a jogosultsági időbe: keresőtevékenységgel járó biztosítási vagy azzal egy tekintet alá eső jogviszony, valamint a terhességi-gyermekágyi segélyben, gyermekgondozási díjban, gyermekgondozási segélyben, gyermeknevelési támogatásban eltöltött idővel szerzett szolgálati idő. Még az is szerepel a törvényben, hogy az öregségi teljes nyugdíj nem állapítható meg, ha a munkaviszony nem éri el a 32 évet.

Hogy tisztába tegyük a fogalomzavart, el kell mélyednünk a jog tekervényes labirintusában. A munkaviszony fogalmát az 1991. évi IV. törvényben találjuk meg, leegyszerűsítve pedig azt mondhatjuk, hogy a munkaviszonyhoz munkaszerződés szükséges, tehát dolgozni kell. A jogalkotó viszont most olyan könnyítést tett, hogy nem kell 40 évet ledolgozniuk a nőknek, hanem elegendő minimum 32 évet ledolgozniuk, ha van több gyermekük is. Itt köszön vissza az a 8 éves maximális beszámítási idő, amit a kormányszóvivő is említett. Kizárásos alapon, ha 40 év jogviszonyt kell összeszednünk, és azt két módon tudjuk megtenni, méghozzá munkaviszonnyal és gyermekneveléssel töltött idővel, akkor utóbbi maximum 8 év lehet.

Korábban:
Tisztul a nyugdíjszabály: 32 év munka és 8 év gyermeknevelés már elég

Persze a határvonal itt is nagyon vékony, hiszen nem szabad elfelejteni, hogy a Gyes (a gyermek három éves koráig) és a Gyet (a gyermek 8 éves korig) esetén van lehetőség korlátozásokkal dolgozni, egyedül a Gyed olyan, hogy mellette nem lehet dolgozni. A Gyed/Gyes korábban három évre járt az anyának (2 év Gyed plusz egy év Gyes), tehát ha három gyermeket nevelt fel, és egész végig a gyermekei mellett volt az anya, akkor összesen 9 év is összegyűlhetett, viszont ebből csak 8-at ismer el a jogalkotó. Ugyanezt a logikát használva, ha két gyermekünk volt (Gyed-del és Gyes-sel), akkor a kedvezményes nyugdíjazáshoz 34 év munkaviszony kell, míg ha csak egy gyermekünk, akkor 37 év. Elvileg természetesen több évet is lehet nyerni, ha Gyesen vagy Gyeten volt az anyuka, azonban ez már nagyon egyénfüggő.

A legnagyobb visszhangot az a kijelentés kapta, miszerint a kedvezményre biztosító időbe nem tartozik bele például a felsőoktatásban töltött idő, vagy a szakiskola. Ez ilyen formában teljesen igaz, azonban azt nem felejthetjük el, hogy a kérdést két részről kell vizsgálni, egyrészt a kedvezményre jogosultak körének kiválasztásakor, másrészt a nyugdíj megállapítások. A jogalkotó szándéka az volt, hogy a gyermekes anyákat juttassa kedvezményhez, ez a törvénybe be is fog kerülni, maximum 8 év erejéig, azonban ha megnézzük a nyugdíj-megállapítás szabályai nem változnak, tehát ott már ugyanúgy figyelembe lesz véve az 1998 előtt nappali tagozatos tanulmányi idő.

Sem kifelé, sem befelé nem jó üzenet a kedvezmény

A nyugdíjrendszer szempontjából több szempontból is kérdéses a törvénytervezet, hiszen nem csak a hazai, hanem a nemzetközi irány is egyértelműen az volt ,hogy a korcentrumot emeljük. Közismert tény, hogy a kötelező korhatárhoz képest évekkel hamarabb mennek nyugdíjba az emberek a szabályozói környezet miatt, viszont ez a helyzet a demográfiai átalakulással összhangban nem fenntartható.

A kormányok olyan intézkedéseket vezetnek be, amik a korcentrum emelését szorgalmazzák, ennek egyik nyilvánvaló módja a korhatár emelése, illetve a korai nyugdíjba vonulás szigorítása, nehezítése. Ez az emberek szemszögéből nézve kedvezőtlen fejlemény, azonban látni kell, hogy a rendszer fenntarthatósága követeli meg ezeket az intézkedéseket. Ezzel lehet a társadalmi károkat minimalizálni, gondoljunk csak bele, ha a jelenlegi nyugdíjasoknak adnánk kedvezményeket, azoknak a terheit nem csak a mostani aktívak, hanem a jövő munkavállalói fizetnék meg például magasabb adók, járulékok formájában.

A választási kampányban elhangzott ígéret, miszerint nyugdíjba engednék a nőket 40 év után, az egyén szempontjából hasznos, viszont a társadalom számára káros. Már az első hatásvizsgálatok is arra jutottak, hogy sokan fognak élni ezzel a lehetőséggel, a kiadásokat pedig a járulékemeléssel lehet csak megoldani.

Rögtön lehet látni, hogy míg az EU gyakorlat az, hogy azonos feltételeket kell teremteni a nők és a férfiak között (ezt szolgálja a korhatár egységesítése is több tagállamban), addig nálunk éppen, hogy ezzel ellentétes folyamatok indulnak el. Az bizonyos, hogy a férfiak esetében nem lehetne meglépni ezt a döntést, mivel az rövid és hosszú távon is felborítaná a nyugdíjrendszerünket. Az ONYF adatai alapján már most is éppen azért tudunk viszonylag magas szolgálati időt felmutatni nemzetgazdasági szinten a nyugdíjazáskor, mert a férfiak jellemzően jóval tovább tudnak a munkaerőpiacon maradni.

Az már csak hab a tortán, hogy a rendszer szempontjából az sem kifizetődő, hogy a jellemzően jobb életkilátásokkal rendelkező nőket engedjük el korábban nyugdíjba, méghozzá csökkentés nélkül. Mikor egy aktuáriusan korrekt rendszerben csak úgy lehetne valakit korább elengedni, ha ahhoz kisebb kezdőnyugdíj társulna (csökkentett összegű előrehozott öregségi nyugdíj például).

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Továbbá itt van a nemem belüli diszkrimináció is, hiszen csak adott körülmények fennállása esetén mehetnek nyugdíjba a nők. A többgyermekes, hosszú és szinte töredezettségmentes munkaviszony esetén adunk könnyítést, míg azok, akik nem voltak ennyire szerencsések, azok kiszorulnak a kedvezményezettek köréből. Azt pedig nehéz megmondani, hogy miért lenne ok két nagyon nehéz körülmények között elő, kiszolgáltatott csoport között választani, és az egyik csoportot könnyítésekkel a többség kárára előnyösebb helyzetbe hozni. Az is komoly kérdéseket vet fel, hogy miközben korábban egy többgyermekes családanya kénytelen volt a korhatárig dolgozni, addig most már a nyugdíjazásra évekkel korábban sor kerülhet.

Nem azt mondjuk, nem lehetne kedvezményt adni a többgyermekes anyáknak, annál is inkább, mivel a nyugdíjrendszer fenntarthatóságához ők járulnak hozzá a legjobban, hiszen jövőbeli járulékfizetőket nevelnek fel. Úgy véljük viszont, hogy nincs pénz most erre a kedvezményre, káros ösztönzők kialakulásához vezet az intézkedés, és végül, de nem utolsó sorban olyan embereket engedünk ki a munkaerőpiacról (és csökkentjük ezzel a korcentrumot), akik kedvező életpályát tudhatnak maguk mögött, és vélhetően még néhány évvel tovább tudnának dolgozni, ahogy azt a korábbi korosztályok meg is tették.

Mennyit lehet nyerni?

A most is hatályban lévő szabályok szerint 62 év a kötelező nyugdíjkorhatár, ami viszont csak az 1951-ben és előtte születettekre érvényes. Ezt követően születési évenként emelkedik évente a korhatár fél évvel, így végül az 1957-ben született korosztályokra már 65 éves korhatár lesz irányadó. A szabályok szerint ezt kell elsődlegesen figyelembe venni, majd ha ez megtörtént csak utána jön képbe a szolgálati idő, amiben számos jogviszony beletartozik, nem csak a munkaviszony.

Korábban: Évekkel elszámolták a nyugdíjat! Csak 2022-re valósul meg a korhatáremelés

A törvényt tüzetesen megvizsgálva azért most is találhatunk kibúvókat. Például ha egy nő 1952-ben vagy 53-ban született és betöltötte az 59. életévét, és legalább 40 év szolgálati időt szerzett, akkor előrehozott nyugdíjban részesülhet, míg ha 37 év szolgálati időt szerzett, akkor csökkentett összegű előrehozott öregségi nyugdíjat kaphat. Érdemes tisztázni azt is, hogy akik 1952-ben vagy 53-ban születtek, azokra 62,5 illetve 63 éves korhatár van érvényben. Tehát akinek nagyon jól jött ki a lépés, azok 3,5 illetve 4 évet tudnak spórolni. Az 1954-58 között született korosztály is kap kedvezményt, méghozzá 2,5-3 évet, az 1958 után születettek pedig két évvel a kötelező korhatár előtt elmehetnek nyugdíjba legalább 37 év szolgálati idővel, viszont csak csökkentés árán.

A rendszer tehát jelenleg is ad több évet bizonyos születi kohorszok tagjainak, ezen felül jönne be a várt könnyítés. A várhatóan elfogadásra kerülő törvényben a nők esetében ki fog esni a kötelező korhatár, ha a 40 év jogviszony megvan. Mivel a jogviszonyban csak a munkaviszony és a gyermekneveléssel töltött idő számolható el, ezért a 40 évet ki kell tölteni, azonban még ezzel együtt is kedvezmény, hogy korhatár előtt el lehet hagyni a munkaerőpiacot, méghozzá csökkentés nélkül.

Amennyiben 17 éves kortól számítjuk a munkaviszony kezdetét, akkor a potenciális kör az 1954 előtt született nők lesznek, ami kedvező csillagállás esetén ez azt jelenti, hogy nyugdíjba lehet menni akár 57 évesen is.
A sokgyermekes nőket várhatóan 58-60 évesen elengedjük majd nyugdíjba, miközben aki nem tud a kedvezményes körbe bekerülni, annak 62-63,5 éves koráig kell húznia az igát, vagy választhat, hogy csökkentéssel elmegy korábban nyugdíjba. 

 

HR BLOGGER
laskainelli  |  2024.03.26 12:00
A házasság egy olyan szövetséget jelentene, amelynek mélysége biztonságot és figyelmet biztosít a fe...
hrdoktor  |  2024.03.26 10:32
A stressz negatív hatásairól szinte mindenki hallott, de az eustressz, vagyis a pozitív stressz egés...
perfekt  |  2024.03.12 11:42
Az egészségbiztosítási pénzbeli ellátásainál előfordul, hogy a kérelmező több ellátást kap a jog sze...
coachco  |  2024.03.03 12:47
Most belegondolva abba, a Föld, föld...! című könyve után, hogy Márai távozása és az én ifjúkorom kö...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm