21 °C Budapest

Évekkel elszámolták a nyugdíjat! Csak 2022-re valósul meg a korhatáremelés

Pénzcentrum
2009. május 19. 05:55

Négy évet csúszik a folyamat A nyugdíjkorhatár emelésével kapcsolatban számos értelmezési kérdés merült fel az elmúlt időszakban. Több publikációban úgy jelent meg, hogy 2018-ra egységesen 65 évre emelkedik a nyugdíjba vonulás első lehetséges időpontja, számításaink szerint ez azonban nem így van, ami súlyos gazdaságpolitikai kérdéseket vet fel.

Az Országgyűlés által május 11-én elfogadott törvény a korhatáremelés folyamatát születési évjáratokra vonatkozóan szabályozza. Eszerint az 1952 előtt születettek számára 62 év az öregségi nyugdíjkorhatár, az 1952-ben születetteknek 62,5 év (egészen pontosan 62 év 183 nap), az 1953-ban születetteknek 63 év, az 1954-ben születetteknek 63,5 év, az 1955-ben születetteknek 64, az 1956-ban születetteknek 64,5, végül az 1957-ben és később születetteknek 65 év.

Ez azt jelenti, hogy az 1957-ben születettek számára (amely az első születési évjárat, amelyre már a 65 éves korhatár vonatkozik) 2022-ben, a születésnapjukon teljesül az öregségi nyugdíjazás életkori feltétele. Előttük az 1956-ban születettek még 64,5 éves (64 éves és 183 napos) életkorukban mehetnek öregségi nyugdíjba, melynek időpontja 2020 második féléve vagy 2021 első féléve, attól függően, hogy az adott személy az 1956-os év melyik felében született.

A tört éveket minden esetben ennek megfelelően kell értelmezni. Aki az adott sorhoz tartozó születési év első felében született, az a nyugdíjba vonulás szerinti év második felében mehet nyugdíjba, aki a születési év második felében látta meg a napvilágot, az a következő év első felében nyugdíjazható.

Meg kell említeni, hogy az 1952-ben és 1953-ban született férfiak 42 év szolgálati idő esetén 60 éves korukban (2012-ben, illetve 2013-ban), az 1954-ben született férfiak pedig - a szolgálati idő megléte esetén - 60 éves és 183 napos korukban vehetik igénybe a kedvezményes előrehozott korhatár szerinti nyugdíjazást.

Korábban: Elképesztő magyar csúcsnyugdíjak: akik nem imádkozva várják a postást!

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

A női előrehozott korhatár az 1952-ben születettek esetében 59 év, ők leghamarabb 2011-ben kérhetik a nyugdíjazásukat. Az 1959-ben születettek már csak 63 éves korukban élhetnek az előrehozott nyugdíj lehetőségével, ez a folyamat ia nőknél 2022-re, a férfiaknál az 1957-es korosztállyal 2020-ra zárul.

Mint kiderült megszűnik a 13. havi nyugdíj és már a második (novemberben esedékes) részletét sem fizetik ki. A nyugdíjemelés jövőre csak az infláció ütemét követi, valamint 2010-re tolódik az idei nyugdíjkorrekció. Az állam idén körülbelül 100 milliárd forinttal, jövőre pedig már több mint 280 milliárd forinttal csökkentheti kiadásait ezekkel a lépésekkel.

Hány férfi éli meg az új nyugdíjkorhatárt?

PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2024. március 29. 09:26
A lista győztese ugyanaz maradt, mint hosszú évek óta, de a dobogón így is változás történt. Politik...
Holdblog  |  2024. március 29. 06:22
HOLD After Hours. Nyúl helyett pingvinapukák! az ünnepek lagymatagsága helyett, legyen velünk ideges...
Kasza Elliott-tal  |  2024. március 28. 19:32
Nem értem a LEG mozgását. 2021 közepe óta esik az árfolyama, akkor 59,16 USD volt az ATH, most éppen...
Bankmonitor  |  2024. március 28. 11:47
A CSOK Plusznál – ahogy azt a korábbi lakástámogatási elemeknél már megszokhattuk – szám...
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm