12 °C Budapest

Terrornyugdíj! Az ávósok holtig tartó pénzelése kiverte a biztosítékot a szlovákoknál is

2010. november 17. 14:02

Míg a szlovák kormány a rendőrök és a katonák szolgálati nyugdíjának karcsúsítását tervezi, a csehszlovák állambiztonság (©tB) egykori alkalmazottainak nem kell hasonló lépéstől tartaniuk. Bár több szervezet kérte az érintettek nyugdíjjogosultságának eltörlését, eddig egyetlen kormány sem szánta el magát ilyen lépésre és úgy tűnik, hogy a jelenlegi kabinet sem tervezi ezt.

Az államigazgatás egyrészt ott spórol, ahol tud, másrészt viszont havonta több száz eurót fizet ki szolgálati nyugdíj formájában azoknak a volt ©tB-tiszteknek, akik éveken át üldözték a totalitárius rendszer ellenzőit - írja az Új Szó. A nyugdíjak eltörlését legutóbb a volt csehszlovák politikai foglyok szövetségének képviselői kérték Iveta Radièová kormányfőtől, az augusztus végén elküldött levelükre viszont máig nem érkezett válasz.

Azt, hogy pontosan hány volt tiszt kap szolgálati nyugdíjat, senki sem tudja. Pontos jegyzéke a belügyminisztériumnak és a szociális tárcának sincs. A Nemzeti Emlékezet Intézetének (ÚPN) képviselői sem rendelkeznek ilyen információkkal. "Az intézetnek nincsenek erről konkrét adatai, csupán az 1989. december 31-e előtti időszakkal foglalkozunk" - nyilatkozta Ján Pálffy, az intézet szóvivője. Ezekből az adatokból csak az tűnik ki, hogy az ©tB kötelékében 1952-ben hozzávetőlegesen 8 200 tiszt dolgozott, 1987-ben pedig 12 500. Ebben a számban nincsenek benne a tisztek által beszervezett ügynökök és besúgók, akik nem kaptak fizetést, ők időközönként pénzbeli vagy egyéb jellegű juttatásban részesültek.

Natália Hattalová, a belügyminisztérium sajtóosztályának munkatársa szerint a volt állambiztonsági alkalmazottak szolgálati nyugdíját már 1990-ben karcsúsították. Az akkori módosítás szerint már csak azok jogosultak az 50-100 eurós szolgálati nyugdíjra, akik legkevesebb 15 évet szolgáltak a csehszlovák állambiztonság kötelékében, vagyis az állam jelenleg nem fizet mindegyik volt ©tB-snek, csupán a legkitartóbbaknak és a leghűségesebbeknek.

A 642 ezres Biszku-nyugdíj csökkentését kéri a halálraítélt - Kattints!

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

 

HR BLOGGER
perfekt  |  2024.04.10 14:41
Az utazási költségtérítési támogatásról a Kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi L...
hrdoktor  |  2024.04.09 12:06
„A nem az új igen” – olvashatjuk cikkek tucatjaiban. Nézzük, miért több ez, mint egy divatos életmód...
laskainelli  |  2024.03.26 12:00
A házasság egy olyan szövetséget jelentene, amelynek mélysége biztonságot és figyelmet biztosít a fe...
coachco  |  2024.03.03 12:47
Most belegondolva abba, a Föld, föld...! című könyve után, hogy Márai távozása és az én ifjúkorom kö...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 16. kedd
Csongor
16. hét
Április 16.
A hang világnapja
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem