8 °C Budapest

Százezer öngondoskodó már feladta! Ebből sem lesz nyugdíj?

2010. november 19. 10:02 3 perc

Bár a magánnyugdíjpénztárakkal kapcsolatos kormányzati tervek miatt azt várhatnánk, hogy felértékelődnek az öngondoskodás egyéb formái, köztük az önkéntes nyugdíjpénztára, a válság óta közel százezren annak ellenére megszüntették az ilyen megtakarításukat, hogy ezek az intézmények több előnnyel is járhatnak az ügyfelek számára. Egyrészt kedvezményes munkáltatói terhek mellett cafeteria keretében is kaphatja a munkavállaló ezt a juttatást, másrészt maga is igénybe vehet rá adókedvezményt. Ennek mértéke az idén még a befizetések 30%-a, maximum 100 ezer forint lehet, ha pedig más kasszába is fizet az ügyfél, 120 ezer forint a plafon (a 2020-ig nyugdíjba vonulóknál 130 ezer, illetve 150 ezer forint a limit).

Az alacsony díjterhelés miatt is megérheti az önkéntes nyugdíjpénztárakat választani hosszú távú megtakarításra. A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) szerint ezeknél az intézményeknél a vagyonarányos költségek az 1%-ot sem érik el, ez nagyon jutányosnak számít a unit-linked életbiztosítások teljes költségmutatójával vagy a befektetési alapok egy részének a költségeivel összevetve. A hozamok alapján sem lehet igazán panasz az önkéntes nyugdíjpénztárakra, tavaly a 63 hazai piaci szereplő átlagosan 16,76%-os hozamot ért el. Ennek köszönhetően az elmúlt egy évtizedre számított reálhozam itt is pozitívvá vált, éves szinten 1% lett, ez a PSZÁF szerint nemzetközi összehasonlításban is jónak számít.

Taglétszám (önkéntes nyugdíjpénztárak, fő) - Forrás: PSZÁF, VG, Pénzcentrum.hu


Az idei eredmények sem roszszak eddig. Az önkéntes pénztáraknak ugyan nem kötelező napi árfolyamot közölniük, mint a magánkasszáknak, néhány intézmény azonban megtette ezt a PSZÁF honlapján. A nem egészen harmincféle portfólió közül egy-két kivétellel - ezek jellemzően nagyon alacsony kockázatú, úgynevezett szolgáltatási portfóliók - mindegyik reálhozamot ért el, hét alapnak az év eleje óta mért teljesítménye már 10% fölött van. Ezek egyébként jellemzően részvényekbe fektető, kockázatosabb alapok voltak, de a kiegyensúlyozott portfóliók között is van százalékosan két számjegyű hozamú.

Mindezek ellenére az önkéntes nyugdíjpénztári szektorral is vannak problémák. A hazai nyugdíjrendszer harmadik pilléreként számon tartott kasszákkal kapcsolatban felmerül, hogy miként tudják eredeti szerepüket betölteni - áll a pénzügyi felügyelet legfrissebb, III. negyedévi kockázati jelentésében. A tagok száma csökken, a fél év végén már alig haladta meg az 1,3 milliót (a csúcs 1,4 millió fölött volt). A portfólió összértéke 2007 vége óta reálértékben zsugorodott, a tagdíjbevételek csökkenése pedig a működési fedezettséget negatívan érinti. A felügyelet felhívja a figyelmet arra, hogy a kasszák nyugdíjjáradékot gyakorlatilag nem fizetnek, ráadásul sokan feltehetően nem is nyugdíjcélra fordítják a számláikon összegyűlt pénzt, mivel a felhalmozási időszakon belüli kifizetések mértéke magas. Az önkéntes nyugdíjkasszákból tízéves várakozás után nagy adóterhekkel ugyan, de ki lehet venni a megtakarítást, és tavaly a kifizetések 90%-a így történt. Kétségtelen azonban, hogy a megtakarítások idő előtti visszavonásának üteme 2010 II. negyedében valamelyest csökkent; ez a kedvező 2009. évi hozamteljesítmény ismertté válásával függhetett öszsze, vagyis a bizalom újbóli erősödésére utal.

 

HR BLOGGER
hrdoktor  |  2026.11.03 13:57
Sok nő retteg a változókor beköszöntétől, pedig, ha tudjuk, mi és miért történik ekkor a női szervez...
laskainelli  |  2026.10.26 12:08
Legtöbben azt gondolják, hogy a pillangó a gyomorban, a vibrálás a levegőben, ha pittyen a telefon,...
coachco  |  2026.10.07 22:03
Csapvizet isztok? Miért? Miért nem? [...] Bővebben!
legacykft  |  2026.09.08 18:54
Két évvel ezelőtt kezdtem el a szociodráma csoportvezető-asszisztensi képzést. Szerettem volna valam...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
NAPTÁR
Tovább
2026. november 4. szerda
Károly
45. hét
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. november 4. 07:02