Ki dönt valójában a szabadság időpontjáról?

A dolgozók 26 százaléka nem válogathat, nekik rendszerint a munkáltatójuk jelöli ki a szabadságos napokat. A gyakori és rövidebb időszakokból álló szabadság ugyanolyan kedvelt, mint a ritka, de hosszabb ideig tartó (46 illetve 44%), a valóságban azonban inkább az előbbire van módjuk a munkavállalóknak. A dolgozók 53 százaléka ugyanis sokszor, de alkalmanként csak 2-3 napra, legfeljebb egy hétre tud elmenni, míg a munkából való tartós távollétek 35 százalékuknál jellemzők - ezek a legfontosabb megállapításai annak a telefonos közvélemény-kutatásnak, amelyet a Szonda Ipsos a múlt héten készített, az ország munkavállalóit reprezentáló 500 fő megkérdezésével.

A hazai munkavállalók csaknem fele akkor megy szabadságra, amikor eltervezi. E 46 százalékos csoporton kívül még a dolgozók bő egynegyede (28 százaléka) is beleszólhat a szabadságolásba, de kompromisszumot kell kötnie a munkáltatóval. A negyvenes, ötvenes éveikben járók inkább a maguk urai e tekintetben, mint a fiatalabb korosztályok: előbbiek 52, utóbbiak 40 százaléka elképzelései szerinti időben tud nyaralni, pihenni. Az érettségizettek, a magáncégeknél szellemi beosztott tevékenységet végzők vannak a legjobb helyzetben, 57-58 százalékuk jobbára érvényesíteni képes akaratát. A szabadság idejéről történő egyezkedésre főképpen a fizikai munkások kényszerülnek - több mint egyharmaduknak (35%-uknak) csak így van módja munkahelyétől távol maradni.

Bár hazánkban a szabadságos napok többségéről a munkáltató rendelkezhet, erre a gyakorlatra csak a dolgozók 26 százaléka utalt. Különösen a diplomások érzik magukat kiszolgáltatva, 42 százalékuk azt mondta, a munkahelyi főnökei szabják meg, mikor mehet szabadságra. Körükben e viszonylag magas arány alapvetően a közszolgálatban, közszférában dolgozók kötöttebb munkaviszonyából fakad.

Az emberek 44 százaléka a hosszabb szabadságokat szereti, még akkor is, ha ez egy éven belül értelemszerűen csak néhány alkalmat jelenthet számára. Lényegében ugyanennyien, 46 százaléknyian a gyakori, ám esetenként csupán rövid időszakos szabadságokat kedvelik. A munkavállalók többségnek sikerül is megvalósítania elképzeléseit, úgy osztja be a szabadságát, ahogyan szeretné. A többszöri, rövid kikapcsolódást preferálók túlnyomó többsége, 83 százaléka valóra is tudja váltani elképzelését, ám a hosszú pihenés híveinek ez kevésbé sikerül: 65 százalékuknak van módja egyszerre többhetes pihenésre. A tartós szabadságot kedvelők egyharmada tehát arra kényszerül, hogy több részletben vegye ki a számára biztosított négy-hat hetet. Ezzel a változtatással főképpen a 30 alattiaknak kell számolniuk, a középkorú és idősebb munkavállalók - ha akarnak - könnyebben kapnak hosszabb szabadságokat.

Szabadság szempontjából sajátságos helyzetben vannak a kisgyermekes szülők, akiknek hetekre, sőt hónapos szünetekre kell megoldást találniuk. Velük kompromisszumra hajlamosabbak a cégvezetők is: a gyermekesek 54 százaléka úgy nyilatkozott, hogy saját maga dönt a szabadságolásáról, s további 36 százalékuk közösen határozza meg azt főnökével (s az átlagosnál jóval kevesebben, 10 százaléknyian nem szólhatnak bele a beosztásba)