13 °C Budapest

Hollywoodi legek: akik a legtöbbet hozzák a konyhára

Pénzcentrum
2008. július 24. 14:00

Számos olyan listát láthattunk azokról a hollywoodi színészekről, akik a világ legnagyobb gázsiját kapták egy-egy filmjükért, arról azonban már ritkábban esik szó, hogy vajon mennyire éri ez meg a filmstúdióknak, akiknek, ha túl sokat fizetnek a szereplőknek, nagyon oda kell tenniük magukat, hogy megtérüljön a "befektetés". A Forbes magazin összeállította most azon színészek listáját, akik a filmgyártóknak is busás profitot termeltek.

Az elmúlt időben egyre kevesebb olyan hír látott napvilágot, ami több tíz millió dolláros színészi fizetésről szólt volna. Talán nem véletlenül, hiszen sokszor túllőnek a célon a gyártók, aminek utólag ők isszák meg a levét, hiszen ha nem jön be a film a mozilátogatók körében, a milliós gázsi csak kidobott pénz.

A listán most tehát azok a színészek szerepelnek, akik adott filmjükért kapott fizetés és a film bevétele alapján a legnagyobb megtérülést hozták a filmgyártóknak.

Az első helyezett Vince Vaughn táblázatban feltüntetett három filmje viszonylag alacsony költségvetéssel valósult meg, azonban annál nagyobb sorokat generált a mozik jegypénztárai előtt, így a neki fizetett minden egyes dollár több mint 14 dollárt hozott a gyártóknak.

Ő azonban még az alacsony gázsijú színészek közé tartozik, nem úgy, mint a többi listás, akikért mélyen a zsebükbe nyúlnak a producerek. Ennek ellenére néhány film esetén azt lehet mondani, hogy nem tévedtek a szereplőválogatás és fizetés-meghatározás terén, hiszen még a tizedik helyezett Hugh Jackman - akit a legtöbben a Tökéletes trükk című filmből ismernek - is több mint kilencszeres megtérülést tudott produkálni egy-egy filmjével.

A lista összeállításakor csak olyan színészek jöhettek szóba, akik egy-egy filmjükért legalább 5 millió dollárt kaptak és csak 5 éven belül elkészült filmet számítottak. Ha ezt a feltételt nem szabták volna meg, számos kisebb név is szerepelne a listán, akik alacsony fizetésükkel ennél magasabb megtérülést tudtak produkálni.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 18 583 438 forintot 20 éves futamidőre már 6,54 százalékos THM-el,  havi 137 058 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,68% a THM, míg a MagNet Banknál 6,76%; a Raiffeisen Banknál 7,00%, az Erste Banknál szintúgy 7,00%, az OTP Banknál pedig 8,16%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

 

A listán nem szerepelnek azonban olyan nagy nevek sem, mint például Will Ferrel, Nicole Kidman vagy Jim Carrey, akik legutóbbi filmjeikért ugyan öt millió feletti fizetést kaptak, ugyanakkor a filmek nagy bukást jelentettek a piacon. A Felforgatókönyvért például Ferrel mindössze 1,6 dollárt tudott termelni minden egyes neki járó dollár után, amivel nyomába sem ér a legjobbaknak.

HR BLOGGER
hrdoktor  |  2024.10.03 09:19
Az 5 és 10 kilométeres futótávok jól megvalósítható célok mind a kezdő, mind a középhaladó futók szá...
perfekt  |  2024.09.30 14:40
Ha gazdaságtudományi diplomával rendelkezel, és érdekel a mérlegképes könyvelői szakma, a Perfektnél...
laskainelli  |  2024.09.18 09:24
A hűtlenség a kapcsolatban hosszú időre megtörheti a bizalmat a két fél között. A bizalmat újra meg...
coachco  |  2024.09.16 21:06
Ki tudja, mi az a necuke? Az is egy műalkotás, akárcsak a fenti kép, amelyet a Kerekdomb Fesztiválo...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Járt már homoktövis szüreten? Most megteheti! (x)

Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.

Ősi magyar hagyományokhoz nyúlhatnak vissza vidéken: ezzel felvehetik a kesztyűt a klímakrízissel

A legeltetés szó hallatán mindenkinek többnyire az alföldi legeltetés, a puszta, a Hortobágy jut eszébe, nem pedig a Balaton, vagy az erdős-fás-dombos vidékek.

Jártál már homoktövis szüreten? Most megteheted! (x)

Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.

Moziest: új társasjáték filmrajongóknak (x)

A filmvilág szerelmeseinek nyújt különleges szórakozást egy új társasjáték, amely egyszerre teszteli a filmismereteket és teremt gyorsan oldott légkört baráti összejöveteleken.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. október 3. csütörtök
Helga
40. hét
Október 3.
A mosoly világnapja
KONFERENCIA
Tovább
REA 2024 SUMMIT – Powered by Pénzcentrum
A magyar Real Estate Agent találkozó a Kalmárok közreműködésével
Future of Finance 2024
Mi lesz a szerepe a pénzügyekben az AI-nak?
Sustainable World 2024
Zöld finanszírozási lehetőségek, befektetési döntések, ESG megfelelés
EZT OLVASTAD MÁR?