15 °C Budapest

Börtönviselt hírességek: "Adót csak a kis emberek fizetnek!"

Pénzcentrum
2008. április 29. 05:40

Egyre több híresség kerül reflektorfénybe valamilyen stikli miatt. Bár ha jobban belegondolunk, egy több milliós adócsalás már nem is olyan kis dolog. Nézzük, kik szereztek maguknak hírnevet azzal is, hogy "elfelejtették" befizetni az adójukat...

A napokban ítélték Wesley Snipes filmsztárt jogerősen 3 év börtönre szándékos adócsalásért, mivel 1999 és 2001 között egyáltalán nem fizetett semmilyen jövedelemadót. 1999 és 2004 között Snipes 38 millió dollárt (6118 millió forint) keresett majdnem fél tucat filmben való szerepléssel, melyek között olyan nagy nevű mozifilmek is előfordulnak, mint a Penge. Ugyanakkor egy fillér adót sem fizetett be ez alatt az idő alatt.

A színész ügyében két vádpont is szerepelt, az egyik a kormány ellen elkövetett csalás, a másik pedig egy hamis visszaigénylés még 1997-ből - mielőtt beszüntette az adófizetést - 7 millió dollár (1127 millió forint) értékben. Emellett felelősségre vonják az adóbevallások kitöltésének elmulasztásáért is. Ráadásul ha mindez nem lett volna elég, 3 fedezetlen csekket is küldött az adóhivatalnak 14 millió dollár (2254 millió forint) értékben, hogy fedezze az elmulasztott kötelezettségeit.

Következő "áldozat" Lester Piggott, aki összesen kilencszer szerezte meg a győzelmet az epsomi derbyn. Az első (1954-ben aratott) és az utolsó derby-sikere között 29 év telt el. Emellett más versenyeken is részt vett, tucatnyi díjat megszerezve, viszont adót nem igazán fizetett a befolyt összegek után, aminek következményeképp 12 hónapot töltött börtönben.

Al Capone esetében nem az adócsalás volt a legsúlyosabb bűncselekmény, aminek a hírnevét köszönheti, de ez volt az egyetlen dolog, amit az FBI rá tudott bizonyítani. 11 évre csukták le, aminek nagy részét az Alcatraz-ban töltötte. 7,5 év után azonban szabadon engedték, mert kifizette minden büntetését és megtérítette az elcsalt adót is.

A legendás amerikai ingatlanmágnás, Leona Helmsley 87 éves korában halt meg connecticuti otthonában, 12 millió dollárt (1932 millió forint) hagyva a kutyájára. Híres mondása, hogy "csak a kisemberek fizetnek adót" juttatta börtönbe 1992-ben, mivel követette is a filozófiát. Összesen 21 hónapot ült. Az ő cége igazgatja többek között az Empire State Buildinget.

Heidi Fleiss prostituáltként kezdte hollywoodi pályafutását, majd idővel saját hálózatott épített ki luxus örömlányokból. Az üzlet remek jövedelmet biztosított a Hollywood Madamként is ismert nőnek, 300 ezer dollár (48,3 millió forint) volt a havi jövedelme. Ez viszont nem volt elegendő, megpróbálta kijátszani az adótörvényeket, aminek köszönhetően 1993-ban börtönbe kellett vonulnia 3 évre.

A teniszcsillag Boris Beckernek sem volt elég a sztárként kapott jövedelme, a befolyt összegek után nem fizette meg az adót. Ő viszont nem töltött egyetlen percet sem börtönben, mindössze komoly pénzbüntetést és 2 év felfüggesztett börtönbüntetést kapott.

Marc Anthony 2,5 millió dollárt (402,5 millió forint) fizetett az adóhatóságnak az adóhátraléka, a kamatok és a büntetések fejében, miután kiderült, hogy 5 évig nem töltött ki egyetlen személyi jövedelemadó bevallást sem, de ennek ellenére nem perelték be, a pénzbírságon kívül nem kapott semmilyen büntetést.

Augusto Pinochet chilei tábornok, 1973. szeptember 11. és 1990. március 11. között a chilei junta első embere, valamint katonai diktátor. Az Egyesült Államok Szenátusa egy vizsgálat során kiderítette, hogy a washingtoni Riggs Bankban több millió dollár értékű számlával rendelkezik. Emellett összesen további 17 millió dollár (2737 millió forint) értékben rendelkezett számlákkal egyéb külföldi országokban. A chilei bíróság 9,8 millió dollár értékű adócsalással vádolta.

Chuck Berry amerikai gitáros és énekes. Bob Dylan és a The Beatles mellett a rock egyik legfontosabb személyisége. Az első fekete előadóművész, akinek sikerült betörnie a popzene piacára. De nem csak ezzel szerzett magának hírnevet, háromszor is volt börtönben, az utolsó büntetését adócsalás miatt kapta. 1979-ben 4 hónap letöltendő börtönre és ezer óra közmunkára ítélte a bíróság.

Korunk egyik legnagyobb előadóművésze, Luciano Pavarotti sem csak a nagyszerű hangjával büszkélkedhetett. 1999-ben adóelkerülés miatt elítélte és 11 millió dolláros (1771 millió forint) büntetés fizetésére kötelezte az olasz bíróság. A következő esete 2001-ben volt, szintén adócsalás miatt kerül bíróság elé, viszont kellő bizonyíték hiányában szabadon engedték.

Sophia Loren szintén ült börtönben, bár ő csak 18 napot, 1982-ben, miután az olasz bíróság rábizonyította, hogy nem fizetett adót.

Nicolas Cage amerikai színészre hatalmas bírságot szabott ki az Egyesült Államok adóhivatala, ugyanis a vád szerint jogtalanul írt le 3,3 millió dollárt (531,3 millió forint). A színésznek ezért 814 ezer dollár (131,05 millió forint) adót kellene befizetnie, a Saturn céget (amelyen keresztül a jogtalan leírásokat intézte) pedig 988 ezer dollárra (159,07 millió forint) bírságolták meg. Cage fellebbezett a döntés ellen.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Az olasz adóhivatal úgy tűnik most sem ül tétlenül. Ornella Muti színésznőt azzal gyanúsítják, hogy névleges lakhelyváltoztatással ki akart bújni az olaszországi adói egy részének megfizetése alól. A vádlott egyelőre nem reagált nyilvánosan a gyanúsításra. Az 1995 és 1998 közötti időszakra vonatkozóan azonban már kötelezték 1 millió euró (252,5 millió forint) adóhátralék befizetésére, most pedig 1999-re és 2000-re vonatkozóan követelnek tőle az adónyomozók további 1,3 milliót (328,25 millió forint).

Magyar sztárok

Elsőként a nagy port kavart Sas József következik, ő ugyanis emiatt nem vehette át a Kossuth díjat. Az ügyészség azért emelt vádat ellene, mert éveken keresztül egy egyéni vállalkozó vette fel Sas bizonyos jövedelmeit. A vádlottak elvileg megállapodtak, hogy a művészeti tevékenységéből és a szponzoroktól szerzett bevételt a vállalkozó számlájára utalják át, aki ennek a 90 százalékát készpénzben átadja Sas Józsefnek, 10 százalékot pedig megtart magának. Az így átvett jövedelemről a művésznek, mint önadózó, bevallást kellett volna készítenie, ő viszont nem fizetett sem személyi jövedelemadót, sem egészségügyi hozzájárulást.

Sas József így 1998-ban 7,8 millió, 1999-ben 9,9 millió, 2000-ben 4,6 millió, 2001-ben 12,8 millió forintot nem fizetett be adóként. Amikor tudomást szerzett arról, hogy társánál adóellenőrzés folyik, önellenőrzést végzett és utólag közel 20 millió forintot megfizetett személyi jövedelemadóként az APEH-nek. Emiatt egy év börtönt kapott, amit a bíróság két év próbaidőre felfüggesztett.

2007. májusában idősebb Gáspár Győzőt adócsalás elkövetésében másodfokon is bűnösnek találta a balassagyarmati bíróság és 2,88 millió forintos pénzbüntetésre ítélte. A bíróság megadta neki azt a lehetőséget, hogy a börtön- vagy a pénzbüntetés közül válasszon.

A vállalkozót áfa, társasági adó, személyi jövedelemadó, TB-, egészségügyi-, munkaadói és munkavállalói járulék csökkentése, valamint számviteli fegyelem megsértése miatt vonták felelősségre. 2003-ban elsőfokon már elítélte a bíróság, akkor közel egymillió forint pénzbüntetést szabtak ki rá, de a vádlott fellebbezett. Jelenleg kiszabott büntetése 360 napra napi 8000 forint, vagy ugyanennyi fogházban eltöltött idő.

2004-ben Benkő Péter színművészt ítélték áfacsalás miatt öt év felfüggesztett börtönbüntetésre. A színművészt és élettársát egy Nagykovácsiba tervezett lovas centurm építésével összefüggő félmilliárdos áfacsalási ügyb en találta bűnösnek a bíróság. Tényleges gazdasági tevékenységet nem folytató cégek az ő irányításuk alatt fiktív számlákat és bizonylatokat bocsátottak ki, majd 2,7 milliárdos kifizetés után visszaigényelték az áfát.

Veres János pénzügyminiszter egykori üzlettársát Kabai Károlyt is letartóztatták a közegek. 2007. augusztusában adócsalás és más bűncselekmények miatt jogerősen 3 év 6 hónap börtönbüntetésre ítéltek. Az adócsaló szocialista politikus rokonai szerint azért nem vonult be a börtönbe, mert nem bírja a bezártságot, így a rendőröknek kellett kézre keríteniük, az Országos Pszichiátriai és Neurológia Intézetben találtak rá.

HR BLOGGER
laskainelli  |  2024.03.26 12:00
A házasság egy olyan szövetséget jelentene, amelynek mélysége biztonságot és figyelmet biztosít a fe...
hrdoktor  |  2024.03.26 10:32
A stressz negatív hatásairól szinte mindenki hallott, de az eustressz, vagyis a pozitív stressz egés...
perfekt  |  2024.03.12 11:42
Az egészségbiztosítási pénzbeli ellátásainál előfordul, hogy a kérelmező több ellátást kap a jog sze...
coachco  |  2024.03.03 12:47
Most belegondolva abba, a Föld, föld...! című könyve után, hogy Márai távozása és az én ifjúkorom kö...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem