Köztartozásként hajtja be az APEH a szabálysértési bírságot!

Pénzcentrum
2007. december 5. 08:45

Januártól érdemes meggondolni, hogy a helyszínen fizetünk-e, ugyanis ha utólag fizetünk a szabálysértési bírságok mértéke emelkedik, és a be nem fizetett összegekért pedig az adóhatóság fog kopogtatni -írja a Napi Gazdaság.

A hétfőn elfogadott törvényjavaslat nemcsak megemelte a bírságok összegét, de más szigorításokat is elfogadott. Ilyen többek között, hogy a helyszínen be nem fizetett bírságot utólag adók módjára lehet majd behajtani. Emiatt az adózás rendjéről szóló törvényt is meg kellett változtatni, mivel eddig csak az 5 ezer forint feletti köztartozást hajthatta be az APEH.


Így a határt 3 ezer forintra csökkentik 2008-ban, és így már a legalacsonyabb kiszabható bírság is behajtható lesz az adóhatóság által. Ráadásul ha valaki nem fizet időben, még plusz költségeket is összegyűjthet magának, mivel a behajtás költségei az adóst terhelik. Ez a törvény szerint maximum 7 300 forint lehet, ami még mindig több, mint az alacsonyabb összegű bírságok.

HR BLOGGER
legacykft  |  2026.01.12 12:13
A coachingról gyakran úgy beszélünk, mint egy szakmáról. Egy szerepről, egy eszköztárról, módszertan...
laskainelli  |  2025.12.13 12:55
Sokan gondolják úgy, hogy egy kapcsolatnak magától kellene működnie. Ha igazán szeretjük egymást, ak...
hrdoktor  |  2025.12.10 11:10
A leggyakoribb fertőző betegségek egyike az influenza, amellyel kapcsolatban számos tévhit kering a...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
vezetoi-coaching  |  2025.11.06 13:37
Guys, plagizáltam… már ez is baj, de pláne, hogy nem is tudom, hogy történt… Oltári gáz. Ezt a damag...
NAPTÁR
Tovább
2026. január 14. szerda
Bódog
3. hét
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. január 13. 19:29