Árfolyamnyerség és eho - mikor kell fizetni?

Pénzcentrum
2007. február 6. 11:00

Az elmúlt hónapban több brókercég is arra kérte ügyfeleit, hogy nyilatkozzanak arról, hogy kéri-e, hogy a brókercég kifizetőként levonja az árfolyamnyereség és az osztalék utáni 14 százalékos egészségügyi hozzájárulást (eho) - írja a Napi Gazdaság.

Az elmúlt hónap során arról is kérdezték ügyfeleiket a brókercégek, hogy az egészségbiztosítási járulékok (jelenleg a bruttó bér 7 százaléka) és az egészségügyi hozzájárulások együttes év végi összege várhatóan eléri-e a 450 ezer forintot.

Amennyiben nem éri el, az ügyfélnek az árfolyamnyereségből, az osztalékból és az értékpapír-kölcsönzésből származó jövedelme után 14 százalékos ehót kell levonni mindaddig, míg a befizetések összege nem éri el ezt a szintet. Ha az ügyfél úgy nyiltakozik, hogy várhatóan nem éri majd el a határt, célszerű a brókercéget, mint kifizetőt megbízni a közteher levonásával.

Ugyanakkor nem árt tudni, hogy a törvény különbséget tesz a tőzsdei árfolyamnyereség és az egyéb árfolyamnyereség között, az eho-fizetési kötelezettség pedig csak az egyéb árfolyamnyereségre vonatkozik. Ez azt jelenti, hogy a BÉT-en, illetve az OECD tagállamok tőzsdéin elért árfolyamnyereség után magánszemélyként csak a 20 százalékos árfolyamnyereség-adót kell megfizetni, tudta meg a lap Oszkó Pétertől, a Deloitte adómenedzserétől. Az osztalék esetében viszont nem kerülhető el az eho, magánszemélyeknek a 10 százalékos osztalák utáni adó mellett meg kell fizetni a 14 százalékos ehót is (amíg az eho-befizetések nem érik el a 450 ezer forintot).

HR BLOGGER
laskainelli  |  2026.09.17 11:30
Nagy kérdés, hogy a legfontosabb döntéseidben valóban a felnőtt, tudatos éned választ, vagy csupán e...
hrdoktor  |  2026.09.11 09:22
Úgy érzi, mára semmi nem maradt a nyaralás hozta feltöltődésből, kiégett, fáradt? Nincs egyedül, biz...
legacykft  |  2026.09.08 18:54
Két évvel ezelőtt kezdtem el a szociodráma csoportvezető-asszisztensi képzést. Szerettem volna valam...
coachco  |  2026.08.24 21:54
Nem hiszem, hogy Táncsics találhatott volna magának jobb feleséget Teréznél. [...] Bővebben!
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
NAPTÁR
Tovább
2026. szeptember 26. szombat
Jusztina
39. hét
Szeptember 26.
Az európai nyelvek napja
Szeptember 26.
A tiszta hegyek napja
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?