14 °C Budapest

Operatív Törzs: május 3-án tetőzhet a vírus, az egészségügy erre készül

2020. április 20. 11:31

Az Operatív Törzs sajtótájékoztatóján Kiss Róbert elmondta, 750 esetben rendeltek el hatósági házi karantént az elmúlt 24 órában, így 11240 fő van jelenleg karanténban. A tendencia tehát nem tört meg: egyre kevesebb azoknak a száma, akik hatósági házi karanténban vannak. Folytatódik az a trend is, hogy hétvégén kevésbé emelkedik a fertőzöttek száma. Az egészségügy május 3-ára készül fel, becslések szerint ekkor várható Magyarországon a tetőzés. 

Kiss Róbert tájékoztatása szerint hétvégén 3945 szabályszegés ügyében intézkedtek, így már 17738 szabályszegés ügyében kellett eljárni. Hétvégén 816 figyelmeztetést, 521 helyszínbírságot osztottak ki és 401 feljelentés történt. A kijárási korlátozást továbbra is többen szegik meg hétvégén, mint hétköznap. Kiemelte: Budapesten viszont nem voltak számottevőek ezek a szabályszegések, tehát a fővárosiak jobban betartják a korlátozásokat. 

Arról is tájékoztatott, hogy két repülőgépen újabb 22 ezer kg védőfelszerelés érkezett.

Dr. Müller Cecília tisztifőorvos úgy vélte, nem fokozódott jelentősen a fertőzöttek száma az eddigi hétvégi adatokhoz hasonlóan. Hétvégén ugyanis mindig kissé kevésbé emelkedik a fertőzöttek száma, amely hétfőtől kezd jobban emelkedni. Kiemelte, már 267 fő felépült a betegségből. 811 főt ápolnak kórházban, és továbbra is 60 fő van lélegeztetőgépen. 

A Pesti úti idősek otthonában már 23 fő hunyt el.

223 fertőzöttet tartanak nyilván az intézményben, ebből 19-et a személyez tagjai között. 

A tisztifőorvos azt is elmondta, a különböző dátumok, korábbi becsléseken és számításokon alapul. A május 3-i tetőzés azonban nincs kőbevésve, de ehhez képest lehet tervezni. Ezzel a dátummal számolnak az egészségügyben is, készülnek az ágyak felszabadításával, berendezésekkel, védőfelszerelésekkel, humán erőforrással. 

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

A sajtó kérdésére Müller Cecília elmondta: jelen pillanatban 19 intézményt tartanak számon, ahol jelen van a koronavírus. Nyolc budapesti intézményben, valamint Tökölön, Sződligeten, Borsodnádasdon, Nagymágocson, Mezőszilason, Győrben, Töltéstaván, Csákánydoroszlón, Bodajkon, Dabason és Seregélyesen. Több intézményben csak egy-egy megbetegedést regisztráltak, azt is az ápolók körében.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm