Most éri meg lakást venni! Mutatjuk, miből

Pénzcentrum
2014. április 2. 16:03

Áprilisban járunk, így talán már nem korai kijelenteni, hogy valami megmozdult a hazai lakáspiacon 2014-ben. Az év első hónapjai fellendülést mutatnak, a vevők egyre jobban érdeklődnek az ingatlanok iránt. A Pénzcentrum.hu pedig az egyik legfontosabb ingatlanpiaci forrással, a lakáshitelekkel foglalkozik kiemelten a jövő héten.

Április elején talán már nem túl korai becslésekbe bocsátkozni: ha az év elején tapasztalt tendencia folytatódni tud, akkor a válságot követő legerősebb forgalmát produkálhatja a lakáspiac. Az ingatlanközvetítők keresleti indexe is alátámasztja az erősödést, vagyis az irodákban érdeklődő potenciális vásárlók száma is (meglepően) megugrott - ráadásul az ingatlanárak még mindig a padlón vannak. 

Az elmúlt hónapokban nagyon lassan, de elindult a lakáshitelek iránti megnövekedett érdeklődés. Ennek megoszlása elég egyértelmű: viszonylag magas a részesedése a felújításra, modernizálásra, illetve a használt lakás vásárlására igényelt hiteleknek, viszont még elég alacsony részesedéssel van jelen az újlakás-építés.

Kijelenthetjük, hogy a rendszerváltás óta nem lehetett olyan alacsony piaci kamatozással forinthitelt felvenni, mint most. A Magyar Nemzeti Bank sorozatos kamatcsökkentésének köszönhetően újabb negatív rekordot döntöttek Magyarországon a hitelkamatok.

Persze csak okosan

Egy hitelfelvétel - különösen egy lakáshitel - komoly dolog, érdemes alaposan átgondolni, és megfontoltan dönteni: egy ilyen lépés ugyanis hosszú évekre, akár évtizedekre is befolyásolhatja a család pénzügyi helyzetét. Jól látszik, hogy az elmúlt néhány évben jelentősen átalakult a lakáshitelek választéka, elsősorban azért, mert a korábban rendkívül népszerű devizahitelek visszaszorultak. Jól látható változás az is, hogy jelenleg nagyon alacsony kamattal kínálnak forinthiteleket a bankok, és sok a támogatott hitel is a piacon.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

A jövő héten ebben, a tudatos lakáshitel-felvételben segít a Pénzcentrum.hu. Bemutatjuk a lakáspiac és a hitelpiac helyzetét, azt, hogy milyen hitelek vannak, és melyiket éri meg hosszú vagy rövid futamidővel felvenni, de a különböző, hitelkehez kapcsolódó kedvezményekről is szót ejtünk, és persze a felújítás, korszerűsítés témakörét sem kerüljük meg. Hétfőn tehát indul a Pénzcentrum.hu Otthonteremtés 2014 című tematikus hete.

Természetesen olvasóink kérdéseit is várjuk a lakáshitelek témakörében: cikksorozatunk befejező részeként az FHB Bank szakértői válaszolják meg a felmerült kérdéseket. Címünk: penzcentrum@penzcentrum.hu.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. április 7. 18:44
Az Amerikai Egyesült Államok elnöke szerint a sajtó veszélybe sodorta egy lelőtt amerikai vadászgép...
Holdblog  |  2026. április 7. 11:16
A BB tengely második részében: a Baltikum és a Balkán országainak rangsora a háztartások fogyasztása...
ChikansPlanet  |  2026. április 3. 08:00
Franciaországban több ezer kilométernyi használaton kívüli vonatsín áll. Egy francia startup hibrid...
Összkép  |  2026. április 3. 01:31
A hazai társadalommal és gazdasággal foglalkozó tudományos és elemző munkák eredményeinek átfogó átt...
NAPTÁR
Tovább
2026. április 8. szerda
Dénes
15. hét
Április 8.
A romák világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?