22 °C Budapest

Így verhet át az ügynök a hitelkiváltásnál

2015. május 20. 10:32

Nem érdeke a hitelközvetítőknek a hitelkiváltás: piaci pletykák szerint van olyan ügynök is, aki fals információkkal igyekszik félrevezetni az ügyfeleket. Mivel a következő hónapokban nem jár az ügynököknek jutalék, így ne is számítsunk a segítségükre.

Piaci pletykák szerint a hitelközvetítők nem sietnek korábbi devizahiteles ügyfeleik segítségére a hitelkiváltásnál, sőt, néha fals információkkal látjákkel egykori klienseiket. A Pénzcentrumhoz eljutott több olyan észrevétel is, hogy a korábbi hiteligénylésben segítséget nyújtó (hogy pontosak legyünk, jutalékért segítséget nyújtó) ügynök azt tanácsolta, nem szabad elsietni a döntést, érdemes megvárni a nyár végét, ősz elejét a konstrukció kiválasztásával.

Ne hallgass arra az ügynökre, aki azt tanácsolja, bármeddig ráérsz a hitelkiváltással!

Hogy miért? A képlet egyszerű, az "egyes fogyasztói kölcsönszerződések devizanemének módosulásával és a kamatszabályokkal kapcsolatos kérdések rendezéséről" szóló törvény szerint:

A közvetítő a tartozás egészben vagy részben történő teljesítése érdekében nyújtott forintalapú fogyasztói kölcsönre vonatkozó pénzügyi szolgáltatás közvetítéséért díjazást nem jogosult érvényesíteni megbízójával szemben.

Tehát az ügynök csak a törvényben biztosított díjmentes hitelkiváltás ideje után számíthat jutalékra, addig gyakorlatilag ingyen dolgozik. Itt fontos megjegyezni, hogy egy jó ügynöknek természetesen nagyon fontos a kemény munkával felépített klientúrája, és nem hallgatja el ügyfelei elől a legfontosabb információkat.

Meddig élhetünk a díjmentes hitelkiváltással?

A hitelkiváltás lehetőségével alapvetően bármikor élhetünk, azonban a forintosított devizahiteleket most díjmentesen felmondhatjuk. Erre nagyjából 3 hónapunk van, ugyanis az elszámoló levelünk kézhezvételétől számított 31. napon módosul a szerződésünk, majd ettől kezdve 60 napot biztosít a törvény a díjmentes felmondásra. A felmondástól számítva 90 napunk van arra, hogy rendezzük a tartozásunkat a bank felé és megkössük az új szerződést.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Nem érdemes azonban látatlanul felmondani a hitelünket, amíg nem biztos, hogy az új bankunk befogadja az ajánlatot. Ahhoz, hogy biztosak lehessünk ebben meg kell várni az előzetes hitelelbírálatot, ami általában nagyjából egy hetet vesz igénybe. Most viszont akár 100 ezer devizahiteles válthat bankot, így ez akár hosszabb ideig is eltarthat, ezért sem érdemes sokáig húzni a bankváltást.

Pénzcentrum vélemény
Mivel a tipikus, vagy átlagos adós nem létezik, ezért annak érheti meg a hitelkiváltással élni, akinek a most ajánlott kamatoknál legalább 1-1,5 százalékkal magasabbak a hitelkamatai.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. szeptember 25. 18:10
Az RTL szerint nem igaz, hogy megszűnik a Heti Hetes: a műsor csupán átmeneti szünetre megy, majd mé...
Összkép  |  2026. szeptember 25. 18:03
Amerika és Irán háborújának van egy titkos mellékfrontja a digitális térben, ami a pénzről szól. Nem...
Bankmonitor  |  2026. szeptember 25. 12:13
Gyakori igény, hogy valaki a meglévő ingatlanját szeretné lecserélni egy újabb, nagyobbra, amely az...
Holdblog  |  2026. szeptember 25. 09:56
Költsenek többet, tegyenek félre kevesebbet, vállaljanak több gyermeket - a kínai gazdaság gondjaira...
NAPTÁR
Tovább
2026. szeptember 27. vasárnap
Adalbert
39. hét
Szeptember 27.
A siketek világnapja
Szeptember 27.
Tengerészeti világnap
Szeptember 27.
A fehér kendő napja
Szeptember 27.
A szív világnapja
Szeptember 27.
A Szentírás vasárnapja
Szeptember 27.
Idegenforgalmi világnap
Szeptember 27.
A Google születésnapja
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?